Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2021. június 23. 12:32 Tech

Hamarabb kerekedhetnek felül az elektromos autók a benzineseken

Már 2033-ban több elektromos autó találhat gazdára világszerte, mint benzines és dízel az EY (Ernst and Young) könyvvizsgáló és tanácsadó cég megállapításai szerint. Ezt a fordulatot idáig többnyire a következő évtized végére jósolták a szakértők, de a vártnál gyorsabban szigorodó szabályoknak és növekvő piaci keresletnek köszönhetően gyorsult a villanyautók térnyerése a Bloomberg összefoglalója szerint.

A változás alapvetően az amerikai, a kínai és az európai piacok átrendeződésének lesz a következménye. Ezekben a térségekben ugyanis az autógyárak és a fogyasztók egyre több – jórészt anyagi – ellenösztönzővel szembesülnek a belső égésű motorral szerelt új járművek értékesítésekor. Az elektromos autók leggyorsabban Európában terjednek, itt már 2028-ban átbillenhet a mérleg a javukra, míg ugyanez Kínában 2033-ra, az Egyesült Államokban pedig 2036-ra várható.

Az USA lemaradásának okai Trump politikájában keresendők, az előző amerikai elnök ugyanis jelentősen enyhített a hagyományos autókat kiszorító járműipari szabályokon – ezzel az örökséggel megy most szembe Biden programja, például a párizsi klímaegyezményhez való újbóli csatlakozással. A villanyautók gyorsabb terjedése részben tehát az idén hivatalba lépő elnök politikájának is köszönhető:

A Biden-kormányzat által teremtett szabályozási környezet nagy lendületet ad, mert ambiciózus céljai vannak

– mondta el az amerikai lapnak Randy Miller, az EY szakértője.

A szabályozás mellett a vásárlói igények átalakulása is a villanyautóknak kedvez, amelyek iránt a legfiatalabb, húszas, harmincas éveikben járó autóvezetők körében mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. A kereslet változását a gyártók is érzékelik, már olyan, klasszikus benzinfaló modellekből is készül elektromos változat, mint a Hummer vagy a Ford F-150 – utóbbi az Egyesült Államok legnépszerűbb pickupja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzeretik zöldnek beállítani magukat, de az autógyártók többségének még tisztességes terve sincs a zöld átállásraAz EU-ban gyártó cégek közül csak a Volvo és Volkswagen áll készen arra, hogy az uniós klímacéloknak megfelelő tempóban álljon át elektromos autók gyártására.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech e-autó elektromos autó elektromos autók járműipar Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Váczi István
2023. május 30. 10:02 Tech, Világ

Teljesen eltűnt a szem elől az ukrajnai háború első sztárfegyvere

Ha egyetlen fegyvert kellene kiemelni az ukrajnai háború első heteiből, az egészen biztosan a Bayraktar TB2-es drón lenne. De miért áldozott le a dicsősége?

Pintér Róbert
2023. május 29. 13:17 Tech

Négy tanács ahhoz, hogy ne vegye el a munkánkat a mesterséges intelligencia

Az autóval sem akarunk versenyt futni, ebben az esetben is az visz előre, ha azt tanuljuk meg, hogy hogyan tudjuk jól irányítani az új technológiát.

Váczi István
2023. május 22. 11:43 Tech, Világ

Százéves sufnifegyverrel megtoldva lettek még veszélyesebbek az orosz katonákra vadászó drónok

Zajlik a védő és a támadó közötti fegyverkezési verseny az ukrajnai lövészárkok fölött.

Fontos

Fabók Bálint
2023. június 3. 17:33 Világ

„15-szörös áron adták a benzint, de meg kellett vennem, mert az életemről van szó” – menekülés a szudáni polgárháborúból

Aki nem menekült el, lényegében hat hete be van zárkózva Szudán fővárosában, az akár 40 fokos melegben azonban rendszeresen előfordul, hogy nincs áram és víz.

Kolozsi Ádám
2023. június 3. 13:15 Közélet, Világ

Orbán a jobboldali internacionálé áttörését várja a spanyol radikálisoktól

A magyar kormányfő a spanyol radikálisoktól várja az európai jobboldali fordulatot, a centristák ellenben Spanyolország „melonizációjától” tartanak a Vox előretörése miatt.

Bucsky Péter
2023. június 3. 04:34 Podcast

Sok ezer milliárdos bevételhez jut a legnagyobb magyar cég a monopolizált hulladékpiacon

A koncessziós eljárás lezárása után módosított szabályokkal az addig veszteségesnek látszó üzletet valószínűleg aranybányává tette a kormány a Molnak.