Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. május 22. 12:19 Tech

Közzétette a Mercedes az első videót arról, ahogy a hidrogénes kamionja hasít a tesztpályán

Bár a hidrogénnel tankolható kamionokról sok koncepciót láthattunk már, a Daimler (a Mercedes márka anyavállalata) csütörtökön közzétett videója valószínűleg már azt a modellt mutatja, amellyel a német gyártó hamarosan megjelenhet a közutakon. A kamion egyáltalán nem tűnik futurisztikusnak, kívülről csak a vezetőfülke mögött elhelyezett új egységből derül ki, hogy a hidrogénes verzióról van szó.

A hidrogénnel mint üzemanyaggal ma már minden vezető autó- és teherautógyártó kísérletezik, és a megoldások egyre kiforrottabbak. A hidrogénből a járművek az üzemanyagcellákban folyamatosan fejlesztik az elektromos áramot, vagyis a hidrogénnel tankolt kamion végső soron elektromos hajtású, csak az a döntő különbség, hogy az áramot igény szerint magának fejleszti a “fedélzetén”.

A hidrogén felhasználása közben az áram mellett csak vízgőz és némi hő keletkezik. A hidrogénes jármű tehát akkor tekinthető igazán zöld megoldásnak, ha a hidrogént a tankolás előtt vízből és megújuló energia befektetésével állították elő, így a folyamat alapvetően vízből indul ki, és oda is tér vissza. Az így felhasznált hidrogént nevezik zöld hidrogénnek, de ez ma még alig létezik, mert az ipar jellemzően földgázból nyeri ki az anyagot. A földgázt, mint kiinduló alapanyagot a jövőben el kell hagyni a folyamatból, hiszen az fosszilis energiaforrás, és felhasználása szén-dioxid kibocsátással jár.

A német sajtóbeszámolók szerint a Daimler 2025-től már árulni szeretné a hidrogénes kamionját, és ennek nem is az üzemanyagcella vagy a járműfejlesztés a szűk keresztmetszete, hanem a zöld hidrogén termelése és a hidrogénes kúthálózat hiánya.

Most azonban úgy tűnik, hogy nagy piaci szereplők fogtak össze ezeknek a gátaknak a lebontására. A Shell az erőműveket építő és üzemeltető Vattenfallal és a Mitsubishi Heavy Industries-zal együtt Hamburgban egy legalább 100 megawatt kapacitású saját elektrolízis (azaz vízbontásra épülő) hidrogénüzemet épít, de ennél is fontosabb, hogy a Shell 2030-ra 150 töltőállomást is létesít szerte Németországban.

A Mercedes kamionját április vége óta tesztelik, a sorozatgyártás 2027-től futhat fel. A jármű a tervek szerint 1000 kilométert tehet majd meg egy tankolással, így a 150 töltőállomás megfelelő elhelyezésben már használhatóvá teszi a technológiát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA zöld hidrogén a mindent elsöprő megoldás?Új alkalmazásokban biztosíthat szén-dioxid-mentes energiát vagy alapanyagot a zöld hidrogén, de elterjedésének sikere nagyban függ a jövőbeli technológiáktól.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHáztartási hidrogénerőművet fejleszt az egyik vezető német kutatóintézetAz ötlet technológiai szempontból nem új, de a háztartási méretben való megvalósításhoz rengeteg fejlesztésre van szükség.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Daimler elektromos kamion hidrogén kamion mercedes üvegház Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Váczi István
2023. december 11. 11:36 Tech, Világ

Történelmi dróncsapásról készült videó

Eddig csak légi drónok közötti összecsapásról volt felvétel, az ukránoknak most sikerült kiütniük egyet a földön is.

Váczi István
2023. november 24. 09:19 Tech, Vállalat

Sokkal olcsóbbá válhatnak az e-autók a következő pár évben

A Goldman Sachs kutatói szerint két év múlva már azonos költségszintre kerülnek az elektromos autók a benzinesekkel és a dízelekkel.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 12:17 Közélet, Tech

Nem volt életszerűen kitalálva a napelemes támogatási program, máris módosítják

A jelek szerint a szakmának sikerült meggyőznie a minisztériumot, hogy a piaci körülményeknek megfelelően alakítsa a feltételeket.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 11. 04:34 Közélet

Az iskolakötelezettség korhatárának leszállítása mindenkinek csak ártott

Az iskolaelhagyók többsége nem megy el dolgozni, és passzivizálódik, esetleg emellé még gyereket vállal.

Váczi István
2023. december 10. 04:34 Világ

Ki éli túl a telet Ukrajnában?

Fogyatkozó és bizonytalan nyugati támogatás mellett kell talpon maradnia Ukrajnának, de a fronton lévő orosz katonák helyzete semmivel sem könnyebb, mint az ukránoké.

Pálos Máté
2023. december 9. 17:49 Közélet

A PISA-felmérés szerint kikészíti a diákokat a telefonfüggés

A diákok csaknem fele ideges és feszült lesz, ha a telefonja nincs a közelében.