Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2021. április 18. 12:44 Tech

Bőr alá ültethető, érintésmentes fizetést lehetővé tevő mikrochipet fejlesztett egy lengyel cég

Egy brit-lengyel startup kifejlesztette a világ első általános fizetésre alkalmas, bőr alá ültethető mikrochipjét.

A Walletmor eszköze egy mikroprocesszorból áll, amely a fizetéshez szükséges adatokat kezeli, és képes kommunikálni a közeli fizetőterminálokkal, ezzel lehetővé téve az érintésmentes fizetést. Az eszközt egyelőre egy bolgár fintech cég, az iCard alkalmazásával lehet pénzzel feltölteni, de a cég hosszú távon új funkciókat is hozzáadna a chiphez, például elektronikus személyi igazolvány vagy belépőkártyák formájában, amihez egy erre használható egységes alkalmazást fejlesztene.

A chipet biokompatibilis anyag borítja, hogy a szervezet ne akarja kivetni magából, mint ahogy azt az idegen tárgyakkal automatikusan tenné. Az implantátum fél milliméter hosszú, kevesebb mint egy gramm súlyú, és passzív, tehát nincs szüksége töltésre. 199 euróba, tehát nagyjából 72 ezer forintba kerül, és a kézbe varrásához egy olyan beavatkozásra van szükség, amit a cég szerint bármelyik plasztikai sebész el tud végezni.

 

Wojciech Paprota a Notes from Polandnek azt nyilatkozta, hogy szerinte az ilyesfajta implantátumok egyszer majd pont olyan népszerűek lesznek, mint amilyen jelenleg a kártyás fizetés. A cég alapítója szerint a technológia nagy előnye, hogy az implantátumot nem lehet otthon hagyni vagy elveszíteni. Így annak sem áll fenn a veszélye, hogy illetéktelen kezekbe kerül, vagy hogy valaki beszkenneli vagy lefotózza.

A cégalapító szerint a chip további előnye, hogy nem lehet feltörni, mivel nincs CVV-száma (a három szám a bankkártya hátsó oldalán), illetve – mivel rövid hatótávú kommunikációs technológiát (NFC – Near Field Communication) – használ, nem lehet rádióhullámokkal vagy GPS-szel kapcsolódni hozzá, ezért a lokációját sem lehet követni.

A cég 200 felhasználóról számolt be a termék piacra dobása után, közülük 34 lengyel. A Walletmor piackutatása alapján Skandináviában, az Egyesült Királyságban és Svájcban az emberek 15 százaléka lenne hajlandó ilyen technológiát használni, miközben Lengyelországban csak 5 százalék ez az arány. Az NPR szerint 2018-ban Svédországban több mint 4000 ember használt beültetett chipeket, de ezek funkciója korlátozott volt, például a munkahelyükön tudták csak használni mágneskártyaként, miközben a Walletmor chipje általánosan használható.

Paprota szerint az északi és nyugati, valamint a lengyel piac közti eltérésnek az az oka, hogy a lengyelek félnek, hogy a chipeken keresztül kémkednek utánuk, és az ilyen félelmeket a koronavírus elleni oltásokkal kapcsolatos összeesküvés-elméletek még fel is erősítették.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz online vásárlások erős jelszóhoz kötése több kárt okoz, mint hasznotAlig 1,5 milliárd forintnyi csalás csökkentését teszi lehetővé az az uniós előírás, ami miatt sok online vásárlásnál újabb jelszóra vagy applikációra van szükségünk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech érintésmentes fintech fizetés mikrochip startup Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.