Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. március 30. 11:20 Tech

A boltoknak a március az új karácsony

Az online kiskereskedelmi forgalom 2019-ben 781 milliárd forint volt, tavaly azonban a járvány miatt nagyon felgyorsult a netes értékesítés bővülése. A Reacty Digital piackutató erre vonatkozó 2020-as felmérése még folyamatban van, Pintér Róbert üzletfejlesztési igazgató azonban egy webináron azt mondta, becslésük szerint a tavalyi eredmény 1000 milliárd forint felett lesz, ami azt jelenti, hogy

a teljes magyar kiskereskedelmen belül a netes értékesítés elérte a 10 százalékot.

A tavalyi és az idei boltbezárások, illetve korlátozások miatt a kereskedők jelentős részének az internetes rendelés és kiszállítás lett csaknem az egyetlen menekülési útvonala, és mivel a járvány első és harmadik hulláma egyaránt márciusban hozta meg a lezárást, az év harmadik hónapja gyakorlatilag az új karácsony lett.

A készpénz használatának visszaszorulása is felgyorsult, míg 2019-ben a vevők 15 százaléka preferálta a készpénzt, 2020-ban már csak 5 százalék volt az arány, ez már azt jelenti, hogy a netes rendeléseknél közel kerültünk ahhoz, hogy megszűnjön a készpénzes vásárlás.

Azok a fogyasztók, akiknek a járványban nem szűnt meg, vagy nem esett vissza érdemben a keresete, nagyon ki vannak éhezve az igazi bolti vásárlásokra, és ha a korlátozások enyhülnek, akkor ők várhatóan nagy keresletnövekedést fognak okozni

– mondta Pintér Róbert.

Ennél érdekesebb fejlemény lehet azonban, hogy különösen a 30 év alatti felnőtt vásárlók között egészen nagy arányban lehetnek olyanok, akik a hétköznapi szokások szintjén már nem szoknak vissza az online környezetből a hagyományos boltokhoz.

Mivel a fiatalok jelentős része a járvány hatására végleg az online térbe vándorolt, egyre nagyobb kényszer alatt állnak majd a kereskedők, hogy a netes jelenlétüket erősítsék – vagy sok esetben eleve megjelenjenek ott.

Az online megjelenést azonban általában nem lehet egyszerre gyorsan és jó minőségben házon belül megoldani, ezért a piacon arra számítanak, hogy a kereskedők a logisztika egyre nagyobb részét szervezik ki, azaz veszik igénybe szolgáltatásként, így az ilyen megoldásokat kínáló cégek forgalma és szerepe is erősödhet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMikor vásárolunk többet online, mint hagyományos boltokban?Nem is olyan rég még elképzelhetetlen volt, de idén a kínaiak már többet vásárolhatnak az interneten, mint offline. Mi várható idehaza?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech e-kereskedelem fiatalok járvány kiskereskedelem Reacty Digital vásárlók Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Váczi István
2023. november 24. 09:19 Tech, Vállalat

Sokkal olcsóbbá válhatnak az e-autók a következő pár évben

A Goldman Sachs kutatói szerint két év múlva már azonos költségszintre kerülnek az elektromos autók a benzinesekkel és a dízelekkel.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 12:17 Közélet, Tech

Nem volt életszerűen kitalálva a napelemes támogatási program, máris módosítják

A jelek szerint a szakmának sikerült meggyőznie a minisztériumot, hogy a piaci körülményeknek megfelelően alakítsa a feltételeket.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 04:37 Élet, Tech

Később szabadulunk meg a bolti papírnyugtától, de kapunk több hasznos funkciót

Jövő július volt a terv, az adótörvény módosításában azonban már 2025 szerepel, de legalább megágyaztak az okos megoldások lehetőségének is.

Fontos

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Stubnya Bence
2023. december 3. 13:17 Élet, Vállalat

A kiskereskedelmi dolgozók tizede maradhat otthon karácsonykor a boltzár miatt

Kevés dolgozót és boltot érint majd idén a karácsonyi boltzár, de árbevétel alapján népszerűbb kiskereskedelmi egységek zárnak be idén december 24-én.