Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. március 26. 10:38 Tech

Nagyot ugrik előre a biciklitechnológia, idővel elfelejthetjük a váltókábelt

Csaknem két évvel azután, hogy a kerékpáros felszereléseket, főleg váltó- és fékkészleteket gyártó amerikai SRAM piacra dobta az első hétköznapi használatra szánt vezeték nélküli váltóját, a modellnek most megjelent egy jóval olcsóbb változata is. A vezeték, illetve ez esetben inkább kábel nélküli kommunikációt használó bicikliváltó egyáltalán nem újdonság, ám eddig olyan magas volt az ára, hogy a széleskörű elterjedését aligha lehetett elképzelni.

A SRAM új modellje még mindig nem nevezhető olcsónak, a terméket most tesztelő német sajtó szerint ott 620 euró (225 ezer forint) lesz az ára, de ha a másik végéről közelítjük a hírt, akkor 430 eurós árcsökkenést látunk, és a nagyobb vásárlóerővel rendelkező piacokon a magasabb árkategóriájú biciklit használók körében ez már nagy ugrást jelenthet.

A 12 fokozatú új váltót beépített akkumulátor táplálja, amely a gyártó szerint egy töltéssel 25-40 órát használható, és 2-3 évig biztosan nem kell cserélni. A töltöttségi szintet egy színét változtató LED fényforrás jelzi, de a pontos aktuális értéket a szetthez kapcsolható mobilos applikációból is le lehet olvasni.

Az applikációban a váltást több szempontból is személyre lehet szabni, érdekes funkció például, hogy meg lehet határozni, hány fokozatot váltson a hátsó váltó, amikor a kormányon lévő váltókart a biciklis hosszabban elhúzva kitartja. Be lehet például állítani, hogy egy rövid húzásra egyet váltson, hosszabb kitartásra pedig kettőt vagy hármat, esetleg pörgesse végig a láncot a teljes lánckeréksoron.

A népszerű fitneszapplikációkkal együtt használva a felhasználó részletes adatokat kaphat arról, hogy mikor melyik sebességben tekert, vagyis utólag kielemezheti egy-egy útját.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech bicikli SRAM váltó vezeték nélküli Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Pletser Tamás
2025. május 14. 05:50 Pénz, Tech

A jelenlegi nukleáris technológia egy üzleti zsákutca

Az atomenergia reneszánszához technológiai áttörés kell, a hagyományos erőművek építésével az államok veszteséges projekteket támogatnak.

Debreczeni Anna
2025. április 28. 10:43 Támogatói tartalom, Tech

Most teljesen ingyen juthatnak saját honlaphoz a vállalkozások, ha gyorsan lépnek

Az állami pályázat 9 milliárd forintos támogatási keretösszegéből már csak 3 milliárd forint maradt, ezért érdemes gyorsan lépniük az érdeklődő cégeknek.

Vermes Nikolett
2025. április 20. 06:48 Élet, Tech

Az online csalók kedvencei a férfiak lettek

Egy friss magyar kutatás szerint másfél év alatt megduplázódott a károsult férfiak aránya, akik a hamis biztonságérzetük miatt sebezhetőbbek, mint a nők. 

Fontos

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.