Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. március 20. 12:11 Tech

Gyerekfejhallgatók 20 ezer forint alatt: van, amibe bele lehet süketülni

Összesen 19 gyerekefejhallgatót vizsgált meg a német Stiftung Warentest, és teljes mértékben egyikkel sem volt megelégedve. A vizsgálatba 14 és 50 euró közötti fejhallgatókat vontak be, vagyis a felső határ a jelenlegi árfolyamon átszámolva valamivel több mint 18 ezer forint felett volt (ez a 27 százalékos európai rekorder áfa miatt nálunk némileg magasabb is lehet), a többség azonban inkább a sáv alsó végéhez állt közelebb.

A teszt két legfontosabb szempontja az anyagminőség és a hangerő, illetve utóbbin belül a hangminőség volt. Az anyagválasztásban egy terméknél, egy Trust Sonin Kids modellnél túl nagy mennyiségű naftalint (egy egyszerű felépítésű aromás szénhidrogént) azonosítottak, ami azért fontos, mert pont a fejhallgató párnás részén volt, amely közvetlenül érintkezik a gyerek fülével, a naftalin pedig (nagyobb dózisban) rákkeltő hatású anyag.

A hangminőséget általában csapnivalónak minősítette a Stiftung Warentest, ám ennél sokkal fontosabb, hogy a 19-ből három fejhallgató nemcsak ricsajos, de borzasztóan hangos is volt. A tudományos konszenzus szerint egy gyereknél heti 40 órás fejhallgató-használatot feltételezve nem szabadna 85 decibelnél hangosabbnak lennie az eszközöknek, de a 19-ből három nem teljesítette ezt az alapvető feltételt. Ha nem figyel oda a szülő, akkor a gyerek hosszabb távon halláskárosodást szenvedhet ezek túlzott mértékű használatával.

Egyetlen fejhallgató sem kapott „elfogadhatónál” jobb minősítést, de ezen belül a relatív győztes a JBL egyik modellje (JR300, ára Magyarországon jelenleg 15 ezer forint körül van) lett, a dobogóra pedig a Tonies és az eKids egy-egy terméke fért még fel (előbbi 30, utóbbi 25 euróba kerül Németországban).

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLenyomta a drága márkákat egy teszten a Lidl és a Penny saját gyártású naptejeA magyar diszkontokban is kapható olyan naptej, ami jobb értékelést kapott egy fogyasztóvédelmi teszten Németországban, mint a drágább márkás termékek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech fejhallgató németország Stiftung Warentest teszt Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Váczi István
2023. november 24. 09:19 Tech, Vállalat

Sokkal olcsóbbá válhatnak az e-autók a következő pár évben

A Goldman Sachs kutatói szerint két év múlva már azonos költségszintre kerülnek az elektromos autók a benzinesekkel és a dízelekkel.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 12:17 Közélet, Tech

Nem volt életszerűen kitalálva a napelemes támogatási program, máris módosítják

A jelek szerint a szakmának sikerült meggyőznie a minisztériumot, hogy a piaci körülményeknek megfelelően alakítsa a feltételeket.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 04:37 Élet, Tech

Később szabadulunk meg a bolti papírnyugtától, de kapunk több hasznos funkciót

Jövő július volt a terv, az adótörvény módosításában azonban már 2025 szerepel, de legalább megágyaztak az okos megoldások lehetőségének is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.