Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. március 17. 14:51 Tech

A nácik kezdték építeni, az amerikaiak fejezték be, most az osztrákok bővítik a „világ legszebb akkumulátorát”

Ausztria legnagyobb közszolgáltató vállalata még az idén elkezdi bővíteni a Kaprun közelében lévő szivattyús tározós erőművét. A Verbund AG vezérigazgatója ma beszélt arról, hogy egy 480 millió eurós (több mint 175 milliárd forint) beruházás keretében kiépítenek egy harmadik alagutat a víz számára, amely a lezúdulásakor 480 megawattos turbinákat hajt majd meg.

A szivattyús tározós erőművek lényege, hogy amikor túltermelés van áramból – például mert süt a nap és fúj a szél, miközben a fogyasztás viszonylag alacsony –, akkor az olcsóságát kihasználva vizet szivattyúznak fel magasan fekvő hegyvidéki tározókba. Amikor pedig szükség van pluszenergiára – és ilyenkor az ára is magasabb – a vizet ráeresztik a turbinákra, így áramot termelve.

Ezt az energiatárolási módszert sok évtizede alkalmazzák, és manapság is a világ összes ilyen kapacitásának a 94 százalékát teszi ki. Gazdaságossági problémák miatt az utóbbi tíz évben a technológia visszaszorulni látszott, de mivel a megújuló energiaforrások gyakran csak jelentős kilengéssel és nem akkor állnak rendelkezésre, amikor a legnagyobb az energiaigény, ezért napjainkban újra előtérbe kerül.

A Limburg III névre keresztelt rendszert még az idei első félévben elkezdik megépíteni. A már most is meglévő – a Bloomberg által korábban a világ legszebb akkumulátorának nevezett – 70 éves létesítmény jelenlegi kapacitása 830 megawatt, és a magasban lévő víz formájában annyi energiát tárol, amennyi százezer háztartás számára egy hétig elegendő.

Az eredeti létesítmény egyébként annyira patinás, hogy – Ausztria annektálása után – még a német nemzetiszocialista rendszer kezdte építeni; igaz, csak a háború után, az amerikaik fejezték be, a Marshall-segély forrásaiból. Fekvésének köszönhetően turistalátványosságnak sem utolsó, a járvány előtti évek nyarain mintegy 125 ezer látogatója volt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA jövő aligha alapulhat kizárólag megújuló energiatermelésenTovábbi technikai áttörések kellenek ahhoz, hogy végleg megszabaduljunk a fosszilis energiahordozók égetésétől.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech ausztria energiatárolás energiatermelés megújuló energia vízerőmű Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Váczi István
2023. november 24. 09:19 Tech, Vállalat

Sokkal olcsóbbá válhatnak az e-autók a következő pár évben

A Goldman Sachs kutatói szerint két év múlva már azonos költségszintre kerülnek az elektromos autók a benzinesekkel és a dízelekkel.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 12:17 Közélet, Tech

Nem volt életszerűen kitalálva a napelemes támogatási program, máris módosítják

A jelek szerint a szakmának sikerült meggyőznie a minisztériumot, hogy a piaci körülményeknek megfelelően alakítsa a feltételeket.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 04:37 Élet, Tech

Később szabadulunk meg a bolti papírnyugtától, de kapunk több hasznos funkciót

Jövő július volt a terv, az adótörvény módosításában azonban már 2025 szerepel, de legalább megágyaztak az okos megoldások lehetőségének is.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.