Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2021. január 13. 16:16 Tech

Terjed a vállalatoknál a távolságtartásra sípolással figyelmeztető karkötő

A sport területén már sikeresen alkalmazott távolságtartásra sarkalló karkötők használatát egyre több vállalat vezetheti be. Az eszközök azonnal jelzik, ha viselőik túl közel kerülnek egymáshoz – jórészt ennek is köszönhető, hogy a technológiát használó, zömmel amerikai sportligákban szereplő csapatok körében sikerült megúszni a tömeges megbetegedéseket.

A New York Times cikke szerint a kosárlabda liga, az NBA-csapatainak csuklópántjait gyártó Kinexon a vállalati szférában is sikereket ér el a termékeivel. Ezek ugyanis vélhetően nem csak az edzéseken, hanem a gyártósorokon, raktárakban, szállítmányozási központokban is jól használhatók, amit már nagyvállalati példák is igazolnak. A Henkel például már a Covid-19 megjelenése előtt kipróbálta a müncheni startup eszközeinek egy korábbi, a targoncák és a dolgozók baleseteinek elkerülésére hivatott változatát, a pandémia tavaszi kitörését követően pedig a járványvédelmi távolság betartását segítő csuklópántokat is tesztelte a szerbiai és lengyelországi üzemeiben.

A tapasztalatok szerint a szenzorok viseléséhez némi ódzkodás után hamar hozzászoktak a dolgozók. Persze akadtak váratlan helyzetek, például a wc-fülkék elválasztói túlságosan vékonyak ahhoz, hogy falként érzékeljék őket az eszközök, és ha egy helyiségbe valaki benyit, nem tudhatja előre, ha hirtelen egy kollégája közelébe kerül, ami váratlan sípszót generál. A vegyipari cégóriás szerbiai leányvállalata azonban megtapasztalta azt is, hogy mivel jár, ha a gyárban járványgóc alakul ki: nagyjából egy tucat munkás megbetegedése miatt két hétre leállt a termelés, ami több millió dollár veszteséget okozott.

A rendszer képes rögzíteni, hogy ki kihez került közel a műszakja során, vagyis a dolgozói interakciókat is nyomonkövethetővé teszi. Ez hasznos lehet egy fertőzéslánc felderítésekor, ugyanakkor a megfigyelés tudata ellenérzéseket válthat ki a munkavállalókból. A Henkel emiatt külön hangsúlyt fordított az alkalmazottak meggyőzésére, hogy az adatokat kizárólag a járvány hatékony megfékezése érdekében használja fel, és csak akkor, ha a szükség úgy hozza.

A Kinexon mostanra már több jelentős német feldolgozóipari és szállítmányozási cégnek is értékesítette a szenzoronként 100-200 dollárba kerülő termékét, az ügyfelei között tudhatja például a Continentalt, és a fejlesztést segítő Henkel is egyre több üzemében tervezi bevezetni a karkötőket. Sőt, az eszközök iránt az Egyesült Államokból is egyre nagyobb az érdeklődés, aminek köszönhetően mostanra világszerte több mint kétszáz cég alkalmazza őket, és már a hétköznapi viselésére is van példa: a bécsi korcsolyapályára való belépéskor a látogatók hasonló csuklópántokat kapnak.

Kérdés, hogy ha egyszer túljut a világ a járványon, mi lesz a technológia sorsa, de a Henkel egyik menedzsere szerint a targoncák okozta balesetek elkerülésében akkor is hasznosak lesznek a karkötők.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech henkel járvány kinexon koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.