Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. október 6. 10:45 Támogatói tartalom, Tech

Új technológiákkal növeli versenyképességét a vasúti árufuvarozás

A vasút áruszállításon belüli részesedése az EU-ban és Magyarországon is 1718 százalék, pedig az Európai Bizottság azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra a 300 kilométer feletti szállításoknál ez az arány érje el a 30 százalékot. Ennek teljesítése klímavédelmi okokból is fontos lenne, főleg azt követően, hogy 55 százalékra emelték azt az értéket, amennyivel csökkenteni kell az uniós szén-dioxid-kibocsátást 2030-ra az 1990-es szinthez képest.

A közúttal szemben az egyenlő versenyfeltételek hiányára régóta panaszkodnak a vasúti ágazatban, például a határok kötött pályás átjárhatóságát nehezítő előírások miatt. A versenyhátrányok másik része technológiai kötöttségekből fakad, de ezen a téren olyan innovációk indultak el, amelyek növelik az ágazat potenciálját.

Az egyik probléma a nem villamosított vasútvonalakon jelentkezik. Nem teherfuvarozási példa, de Drezda környékén a helyi közlekedési szolgáltató Ausztriából kölcsönkapott akkumulátoros motorvonatot tesztel, amely feltölti az áramtárolóját azokon a szakaszokon, ahol van felsővezeték. Egy másik lehetőség az üzemanyagcellás szerelvény, Ausztriában az állami vasúttársaság szeptemberben állította szolgálatba az Alstomtól vásárolt hidrogénüzemű vonatot.

Lezárások, terelések miatt átmenetileg is kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor felsővezeték nélküli szakaszon kell áthaladnia a teherszerelvényeknek. De még ha nem is kell leküzdeni hosszabb vezeték nélküli szakaszt, a nagy megrendelőkhöz vezető iparvágányok, valamint a rakodóvágányok felett gyakran szintén nincs „drót”, így nagy előny, ha nem kell mindössze néhány kilométer miatt mozdonyt cserélni.

Pontosan ezt a célt szolgálják az akkumulátorral is felszerelt villanymozdonyok. Az idehaza piacvezető vasúti árufuvarozó, a Rail Cargo Hungaria (RCH) számára gyártott első ilyen jármű pár hete gördült le a gyártósorról Kína Hunan tartományában. Egy tavaly kötött szerződés keretében a gépet a CRRC Zhuzhou Locomotive Co. mérnökei tervezték a magyar vállalat által megadott paraméterek alapján. A most elkészült szerkezet egy majdnem 90 tonnás, négytengelyes vonali mozdony, amely akár 120 kilométer/órás sebességgel is továbbíthat majd szerelvényeket. Az RCH tervei szerint a jármű Magyarországon kívül Horvátországban, Szerbiában, Észak-Macedóniában, Görögországban, Bulgáriában és Romániában is dolgozik majd.

Az RCH új mozdonya

Egyelőre két vontatójármű épül, de ha ezek teljesítik az elvárásokat, akkor további húsz követheti őket. Ugyanennek a szerződésnek a keretében, ugyanilyen ütemezésben és darabszámban készülnek majd el tolatómozdonyok is, az első várhatóan az év végén. Ezek feladata nem az, hogy nagy távolságokra juttassanak el szerelvényeket, hanem hogy rendező pályaudvarokon szedjék szét vagy rendezzék össze egy-egy tehervonat vagonjait. Ez az úgynevezett egyeskocsi-forgalom során szükséges, amikor egy-egy cég rakománya nem tesz ki egy egész vonatra való mennyiséget. Ilyenkor az áruval megtöltött pár vagont el kell fuvarozni az adott vállalat iparvágányáról vagy a rakodóállomásról egy rendező pályaudvarra, ahol egy tolatómozdony sorozza be egy szerelvénybe. A célállomáson ugyanezt meg kell ismételni a másik irányba. Mivel az erre szolgáló vágányok felett gyakran nincs felsővezeték, ezért az ilyen célú mozdonyok hagyományosan dízelek vagy legjobb esetben dízel-elektromos hajtásúak. Ha feladatukat teljesen elektromos hajtással – akár villany-hibrid technológiával – látják el, azzal javítják az egyeskocsi-fuvarozás versenyképességét, segítik az uniós klímacélok elérését, és jót tesznek a pályaudvarokon dolgozók és a környéken megfordulók, lakók egészségének is.

Ők persze nemcsak a füstre, hanem a zajra is szoktak panaszkodni, és ennek hatására Svájcban az idei évtől, Németországban a jövő év elejétől, EU-szerte pedig – a fő árufuvarozási szakaszokon – 2025-től már nem közlekedhetnek hagyományos, szürkeöntvény fékbetétekkel rendelkező teherkocsik. Ezek lecserélése kompozit anyagokból készülő, az érzékelt zajszintet közel megfelező csendes fékekre minden tehervasút-vállalat számára jelentős kiadás, a Rail Cargo Hungaria például bő kétmilliárd forintot költ erre a célra.

Emellett a vállalatcsoport számos olyan innovációba fektet be, amelyek növelik a vasútlogisztikai szolgáltatások versenyképességét és a közúton bonyolított forgalmak minél nagyobb részének vasútra terelését. Ezekkel hozzájárul az egyeskocsi-fuvarozás hatékonyságának javításához is.

Ilyen innováció például a Rail Cargo Group és a voestalpine osztrák vállalatok által fejlesztett, vegyesvállalati formában gyártott TransANT könnyűszerkezetes vasúti kocsi, amely a korábbiaknál akár négy tonnával több hasznos terhet is vihet. Moduláris felépítéséből fakadóan könnyen az adott feladatra szabható, rugalmasan használható a hagyományos és az egyedi kocsirakományú fuvarozásban is.

A TransANT vasúti kocsi. Fotó: David Payr

Emellett a Rail Cargo Group – a DAC4EU konzorcium tagjaként – aktívan részt vesz a digitális automata központi ütköző tesztelésében. Ennek célja, hogy megszűnhessen a hagyományos gyakorlat, amikor a teherkocsikat manuálisan ellenőrzik és kapcsolják össze egymással, ami időigényes, fárasztó és veszélyes is. Ennek automatizálására tesznek lépéseket egy digitális központi ütközővel, ami az előbbi problémák megoldása mellett a rendező pályaudvarok hatékonyságát – így az egyeskocsi-fuvarozás versenyképességét – is növelné, a teherkocsikban elérhetővé tett folyamatos áram- és adatkapcsolat pedig idővel további automatizálást tehet lehetővé.

A digitális központi ütköző. Fotó: Roland Rudolph

A teherkocsik digitális hálózatba kapcsolása nem is a jövő zenéje, a Rail Cargo Groupnál ugyanis már ötezer vagont szereltek fel a SmartCargo készülékkel, amelyek helyzet-, mozgás- és ütközésérzékelők is egyben. Ezek egy olyan információs rendszerhez kapcsolódnak, amelyben az ügyfelek követhetik az árujuk mozgását. A Rail Cargo Group számára pedig lehetővé teszi a hatékonyabb kocsiirányítást, emellett a karbantartás is jobban tervezhetővé válik.

A cikk megjelenését a Rail Cargo Hungaria támogatta.

Támogatói tartalom Tech dízel gázolaj mozdony szén teherszállítás vasút vonat Olvasson tovább a kategóriában

Támogatói tartalom

Debreczeni Anna
2020. október 19. 12:14 Élet, Támogatói tartalom

Egy adatvizualizáció többet mond ezer szónál – a hálózattudomány közel áll a művészethez

Az információk 90 százalékát vizuálisan fogadjuk be, ezért a hálózatok működését is képekben megjelenítve lehet a legjobban megérteni. Ehhez vizuális szótárt kellett kidolgozni, a munka eredményei most láthatóak először.

Bucsky Péter
2020. október 12. 14:58 Támogatói tartalom, Tech

Az e-sportra érdemes fogadni

A koronavírus-járvány egyik legnagyobb nyerte az e-sport lett, de így sem futott fel az összes videojáték-fejlesztő forgalma.

László Pál
2020. október 3. 12:03 Podcast, Támogatói tartalom

Luczay Péter: Ha jól csináljuk, egy sokkal fenntarthatóbb világ jön el

A megújulók előretörésével egyre fontosabb, hogy a termelési kapacitásokat jól ki lehessen egyensúlyozni az áramrendszerben - mondja a G7 Podcastben az Alteo termelés- és kockázatmenedzsmentért felelős vezérigazgató-helyettese.

Fontos

Bucsky Péter
2020. október 23. 07:06 Közélet

Kevesebb a hajléktalan, de egyre reménytelenebb a helyzetük

Az utóbbi évek gazdasági fellendülése során viszonylag sokan törtek ki a hajléktalanságból, a hátramaradók viszont egyre idősebbek és rosszabbul képzettek.

Hajdu Miklós
2020. október 22. 06:35 Adat

Hiába jól képzett sok magyar dolgozó, nincs elég színvonalas munkahely

A nagyobb jólléthez nemcsak minőségi oktatás és ellátás kell, hanem a dolgozni tudó és akaró lakosságban rejlő potenciál kiaknázására alkalmas állások is.

Kasnyik Márton
2020. október 21. 16:43 Világ

Biden szinte már elnöknek érezheti magát, de pont így volt ezzel négy éve Clinton is

Hónapok óta stabil és nagy a demokrata előny, két hét múlva jön az elnökválasztás. Maradt még bizonytalanság?