Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. augusztus 5. 12:18 Tech

Először emelkedett fel egy japán repülő autó

Bemutatta a nyilvánosságnak repülő autóját a NEC japán elektronikai vállalat. Sok, csak statikusan kiállított szerkezettel szemben ez tényleg elemelkedett a földtől, igaz, csak egy perce és három méter magasra, de repült.

A Bloomberg tudósítása szerint a járgányt egy oszlopokkal körbevett területen emelték a magasba Tokió egyik elővárosában, nehogy elszabaduljon és kárt tegyen valamiben. Külsőre leginkább egy nagyra nőtt drónra hasonlít, amelynek 150 kilóját akkumulátorok által meghajtott négy légcsavar emeli a magasba, és bár elvileg emberek szállítására is képes, ezt most még nem demonstrálták.

A 3,9 méter hosszú, 3,7 méter széles és 1,3 méter magas repülő autó egyéves fejlesztőmunka eredménye. A projektmenedzser arról beszélt, hogy a tervek szerint nem munkaadója, a NEC gyártja majd az eszközt, hanem a fejlesztésben közreműködő startup, a Cartivator. Ha minden jól megy, 2026-tól. Ez is mutatja, hogy nem egy-két év, mire elkezdenek röpködni az emberek a világ nagyvárosaiban.

A japán kormány erősen támogatja a repülő autók fejlesztését, mert úgy látja, hogy ez az a terület, ahol ismét a technológia élvonalába kerülhet az ország, miután lemaradt egyebek mellett az elektromos autózásban és a fuvarmegosztó szolgáltatások terén. A tervek szerint a 2030-as években már emberekkel közlekednek majd a repülő autók a japán városokban.

A már említett projektvezető arról beszélt, hogy mivel hazája sűrűn lakott, ezért a repülő autók jelentősen csökkenthetik az utak terhelését. A megfelelő körülmények biztosítása érdekében dolgoznak egyebek mellett a kommunikációs hálózat és helymeghatározási adatok biztosítása érdekében.

A világon persze sok állam és cég tör elsőségre ezen a területen, Új-Zéland, Szingapúr és Dubaj is igyekszik élen járni, a vállalatok közül pedig mások mellett az Uber és a Google-társalapító Larry Page Kitty Hawk-ja is dolgozik a fejlesztésen.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAkár vasútállomásokon is repülőre szállhatunk a jövőbenHa összejön egy francia repülőgépipari fejlesztés, elfelejthetjük végre a reptéri transzfereket.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Japán NEC repülő autó Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.