Bár jelenleg éppen a munkaerőhiány a magyar gazdaság legnagyobb problémája, idehaza is sokakat foglalkoztat, hogy mi lesz, ha az automatizáció elkezdi tömegével megszüntetni az állásokat. Ezzel kapcsolatban alapvetően két vélemény létezik. Az egyik szerint nem kell különösebben aggódni, mert a technológiai fejlődés eddig mindig létrehozott legalább ugyanannyi állást, mint amennyit eltörölt.
Ezek közül a leglátványosabb példa a mezőgazdaságé, ahol a munkafolyamatok gépesítése töredékére csökkentette az élőmunka-igényt. Ez az iparosodáson átesett összes országban lejátszódott, az Egyesült Államokban például a mezőgazdaságban dolgozók száma 12 millióról 3 millióra csökkent 1900 és 1970 között, miközben az ország népessége megháromszorozódott, és az ágazat kibocsátása is meredeken nőtt. Sokan elvesztették tehát a munkájukat, az átlagos munkás mégis jobban élt 1970-ben, mint a századfordulón, mert ipari dolgozóként sokkal hatékonyabban tudott dolgozni, mint a mezőgazdaságban.
A másik tábor azt mondja, semmi garancia arra, hogy ez megismétlődik a robotok és az intelligens szoftverek térhódítása nyomán. Szerintük egy idő után egyszerűen az emberi teljesítőképesség biológiai korlátai miatt válik végleg feleslegessé tömegek munkája, és ezért számukra feltétel nélküli alapjövedelmet kell adni, hogy biztosított legyen a megélhetésük.
Ezt a vitát ma lehetetlen eldönteni, de a mérlegeléshez hasznos szempontokat ad a Massachusettsi Műszaki Főiskola két oktatójának kutatása, amelyről a Quartz számolt be. Daron Acemoglu és Pascual Restrepo a munkakörök részletes leírását vizsgálta az amerikai munkaügyi statisztikában, így meg tudták határozni, hogy milyen állások keletkeztek és milyenek tűntek el. Eredményeik szerint 1947 és 1987 között a két folyamat eredménye nagyjából kiegyenlített volt, az ezt követő 30 évben viszont az automatizáció több munkahelyet szüntetett meg, mint amennyit teremtett. Ennek hatására többen pályáztak ugyanolyan jellegű munkákra, ami – a szakszervezetek gyengülésével együtt – lenyomta a bérszintet. (Ehhez az amerikai feldolgozóipar egy részének Kínába, Mexikóba és más fejlődő országokba telepítése is hozzájárulhatott, de ennek pontos mértéke, szerepe erősen vitatott.)
A munkaerőpiac szempontjából az a technológiai fejlődés kulcskérdése, hogy a hatékonyságnövekedés által beindított gazdasági kölcsönhatások növelik-e az igényt olyan termékekre vagy szolgáltatásokra, amelyek előállításához sok ember munkájára van szükség. Az iparosodás említett korszakában igen volt a válasz, hiszen a mezőgazdaság gépesítésével párhuzamosan robbanásszerűen fejlődött a feldolgozóipar is, és felszívta az agráriumot elhagyókat. A vásárlóerő pedig közben növekedett, növekvő piacot biztosítva mindegyik ágazat termékei iránt.
A kérdés tehát az, hogy az innováció elég áttörő-e a gazdaság egésze szempontjából vagy csak kisebb hatékonyságnövekedést tesz lehetővé.
Utóbbira a kutatók a telefonos ügyfélszolgálatok automatizálását hozzák fel: ennek köszönhetően csak elhanyagolható mértékben nő a gazdaság egészének hatékonysága, így nincs is kedvező továbbgyűrűző hatás. Nagyon kevés állás jön máshol annak köszönhetően létre, hogy már nem kell olyan sok embert foglalkoztatni a telefonos kérdések megválaszolására.
„Vagyis a vitákban általában előkerülő véleményekkel szemben nem a »zseniális« automatizálási megoldások fenyegetik a munkahelyeket és a bérszintet, hanem az olyan mérsékelt előrelépést hozó technológiák, amelyek csak kis mértékben növelik a termelékenységet”
– írják a kutatók, akik néhány javaslatot is megfogalmaztak. Az Egyesült Államokban a kormány támogatja a cégek gépvásárlásait, miközben a foglalkoztatottak után adót kell fizetni. Ezzel pedig
vonzóbbá teszi a kis hatékonyságnövekedést hozó beruházásokat, vagyis adott esetben munkahelyek megszüntetését.
Ezeknek a támogatásoknak a kivezetése tehát javítana a helyzeten a dolgozók szempontjából. Emellett pedig felhívják a figyelmet arra, hogy csökkennek a kormány hosszú távú kutatásokat finanszírozó kiadásai, amelyek pedig segíthetnek az – iparosodáshoz hasonló – következő áttörő innovációs korszak elindításában.
Ezeknek a felvetéseknek Magyarországon is van relevanciájuk. Az emberi munkát kiváltó technológiai beruházásokra idehaza is jelentős támogatásokat lehet szerezni, igaz, a feszes munkaerőpiac és az erőteljesen növekvő bérek mellett ez jelenleg nem hátrányos a dolgozókra nézve. Emellett pedig a cégek rá is kényszerülnek ezekre a beruházásokra a versenyképességük megőrzése, piacon maradásuk érdekében. Egy erőteljesebb gazdasági visszaesés idején azonban felszínre kerülhet ez a konfliktus.
A kutatók másik javaslatával kapcsolatban sem kell sokat gondolkozni a magyar áthalláson, hiszen a mostani kormány megalakulása és az Akadémiával szembeni fellépés kezdete óta hallani, hogy az alkalmazott kutatásokat kell erősíteni az alapkutatásokkal szemben.
