Hírlevél feliratkozás
Straub Ádám
2019. február 17. 12:45 Tech

A Bluetooth jó lesz radarnak, a wifi pedig felgyorsul, ezért nem tarol le mindent az 5G

Idén mindkét, a mindennapokban sokat használt otthoni vezeték nélküli technológia is megújul a nyilvánosságra került szabványok szerint. A wifi nem csupán gyorsabb lesz, végre egyértelműen kiderül majd, hogy az adott hálózat mennyire gyors és milyen eszközökkel működik. A Bluetooth új verzióját pedig arra lehet majd használni, hogy néhány centiméteres pontossággal bemérje nekünk mondjuk a lakás valamely pontján ottfelejtett fülhallgatót vagy telefont.

Manapság a legtöbbet az 5G-ről hallani, pedig az új generációs mobiltechnológia elterjedése még évekig eltart majd, miközben a wifi új generációja már most érkezik. A technológia idén húsz éves, a legelső vezeték nélküli hálózati szabványt 1999-ben fogadták el, de itthon csak a 2005 környékén terjedt el jobban. Ma már a kisgyerektől a nagymamáig mindenki használja, akinek van okostelefonja, notebookja vagy tabletje, világszerte összesen mintegy kilencmilliárd eszköz csatlakozik.

Idén már a wifi szabvány hatodik generációja debütál, nagyjából háromévente megjelenik valamilyen új wifitechnológia. A legelső közhasználatú wifi (a 802.11b) átviteli sebessége még optimális feltételek mellett is csupán 11 megabit/secundum volt. Ilyen lomha sebességgel egy 4,7 gigabájtos DVD tartalmát majdnem egy teljes óráig tartana átmásolni, szóval a Netflixet sem lehetne élvezhetően nézni vele. A most elérhető legfejlettebb wifivel (802.11ac) ugyanezt a feladatot már tizenhat másodperc alatt elvégezhetjük (nem is szaggat optimális esetben a Netflix). Idén érkező hatodik generációs wifivel pedig már csak három és fél másodpercig tartana az átvitel, így ezen talán a 8K-ban sugárzott videó sem fog szaggatni.

Az új wifi ráadásul egyszerre több eszközt is képes lesz kiszolgálni. Persze ha nem csak az otthoni hálózaton belül akarunk másolgatni, akkor maga az otthoni internetkapcsolat lehet a szűk keresztmetszet. A Wi-Fi 6*Még a sebesség drasztikus növekedésénél is megdöbbentőbb, de a vezeték nélküli hálózat szabványosításáért felelős Wi-Fi Alliance szervezetnek két teljes évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy ráeszméljen, lehetne könnyen érthető neveket adni a vezeték nélküli szabványoknak az egyáltalán nem beszédes, 802.11b, 802.11g és hasonló elnevezések helyett.
Ennek megfelelően az idei új szabványt már Wi-Fi 6 néven kell keresnünk, és a derék mérnökök még arra sem voltak restek, hogy a korábbi szabványokat visszamenőleg átkereszteljék. A hétköznapok során valószínűleg Wi-Fi 5-ös (802.11ac), Wi-Fi 4-es (802.11n), és Wi-Fi 3-as (802.11g) hálózatokkal fogunk találkozni, a minél nagyobb szám a minél fejlettebb technológiát jelzi.
intelligensebb alvó módja révén az eszközök passzív használat mellett kevésbé merülnek majd le a hálózatra kapcsolódva.

Valószínűleg a februárban érkező Samsung Galaxy S10 okostelefonjai lesznek az első Wi-Fi 6-ot támogató telefonok, egyelőre semmilyen más eszköz nem támogatja az új szabványt, leszámítva egy-két, százezer forintnál drágább wifi routert (egy átlagos otthoni eszköz 10-15 ezer forintba kerül). Szerencsére az új wifit támogató telefonok működni fognak a régi hálózatokon is, csak értemszerűen nem hozzák majd az új szabvány sebességét.

Egyelőre az új wifi is ugyanazokat a rádiófrekvenciákat (2,4 és 5 gigahertz) használja, amit a legutóbbi néhány szabvány. Az első wifik csupán az előbbi sávot támogatták, ráadásul a falakon keresztül is jobban terjednek a 2,4 gigahertzes hullámok, ezért a legtöbb hálózat ma is ebben a sávban működik. Ez azért okoz gondot, mert egy társasházban minden lakásban külön-külön wifihálózat működik, a környező épületekben pedig úgyszintén. Ráadásul Magyarországon mindkét sáv szabad felhasználású, azaz

nem is tehetünk panaszt a hírközlési hatóságnál azért, mert túl sok wifi van a környéken, saját magunknak kell orvosolnunk a problémát, mint a vadnyugaton.

Viszont lehetséges, hogy ez azzal jár, hogy vehetünk újabb, jobb routert, és ha nagyon régi laptopot vagy tabletet használunk, azt is cserélhetjük újabbra.

A mesh wifi rendszernek nevezett technológiát azért találták ki, hogy hatékonyabbá tegye a lefedettséget. Az ilyen, a korábbi wifitechnológiákkal is megvalósítható hálózat lényege, hogy a lakás vagy ház több pontjára szerelnek fel a mesh wifi routereket, amelyek egymással is kommunikálnak, és továbbítják a közeli többi router forgalmát is. Előnyük, hogy nem kell végigdrótozni az elhelyezésükhöz a lakást vagy irodát.  A mesh hálózatok nem azonosak a konnektorba dugható olcsó wifi hatótáv-kiterjesztő eszközökkel, amelyekkel nem lehet gyorsan továbbítani az adatokat. A mesh hálózatok már évek óta léteznek, de a technológia most válik fontosabbá, ahogy egyre nagyobb az igény a stabil és gyors vezeték nélküli kapcsolatokra, Nem véletlen, hogy az Amazon is ezen a héten vásárolt fel egy ilyen eszközöket gyártó céget.

A Wi-Fi Alliance várakozásai szerint az 5G és a Wi-Fi 6 rendszerek évekig bizonyosan szimultán fognak működni, vagyis az új generációs mobilhálózatok nem teszik szükségtelenné a wifit. Ez már csak azért is így van, mert egy új routert bárki vehet magának otthonra, 5G-s bázisállomást nem. Valószínűbb, hogy mondjuk az otthonvezérlő eszközök a wifit használják majd, míg az autóban lévő digitális modulok az 5G-t, ahogy mondjuk a víkendházban lévő villanyóra is. A szervezet becslései szerint a wifis kütyük globális piaca jelenleg közel kétbillió dollárt tesz ki, 2023-ra pedig eléri majd a 3,47 billió dollárt is. Ugyanakkor a szövetség arra is figyelmeztet, hogy akár már jövőre olyan intenzívvé válhat a wifi használata, hogy a jelenleg használatos frekvenciasávokkal nem lesz lehetőség kiszolgálni a forgalmat, ezért újabb tartományt kellene kijelölni erre a felhasználásra.

De nem csak a wifi, a rövid távú adatátvitelt, például okostelefonok és kiegészítőik vezeték nélküli kapcsolódását biztosító Bluetooth szabvány is megújult, az 5.1-es szabvány kidolgozása idén kezdődött meg. Ez olyan praktikus újdonságokat hoz majd, mint a gyorsabb kapcsolódás és a kisebb fogyasztás.

De kap egy iránymeghatározó funkciót is, amellyel néhány centiméteres pontossággal meg lehet határozni majd egy bluetoothos eszköz, például okostelefon, vagy akár egy kulcstartó pontos helyét.

Jelenleg is léteznek hasonló megoldások, de azok a térerő erősségén alapulnak, ezért nem túl pontosak.

Mindez jól jelzi, hogy az 5G évekig tartó elterjedésével várhatóan nem tűnnek el az egyéb vezeték nélküli technológiák, hiszen például ha csupán az otthoni számítógépről szeretnénk átküldeni egy filmet az okostévére, teljesen felesleges lenne ezt 5G-n keresztül, egy bázisállomáson keresztül intézni, amikor az otthoni eszközök egymás közt hatékonyabban meg tudják oldani a kommunikációt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech 5G bluetooth tech wifi Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Bucsky Péter
2024. március 8. 14:42 Támogatói tartalom, Tech

Magyar gyártású midibuszokkal tehető népszerűbbé a közösségi közlekedés

A hazai gyártású Mercedes-Benz Sprinterek átvették a vezető szerepet a midibuszok piacán.

Fontos

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.