Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. december 30. 13:17 Tech

Ne lepődj meg, ha furcsán vált a lámpa, lehet, hogy mesterséges intelligencia vezérli

Sokan úgy gondolják, hogy az önvezető autók elterjedésével nemcsak biztonságosabb, hanem gyorsabb is lesz a közlekedés, például kevesebb lesz a forgalmi dugó. A mesterséges intelligenciával vezérelt járművek ugyanis kiszámíthatóan, egymással kommunikálva tudnak majd haladni, a sebességüket és az útvonalukat folyamatosan úgy optimalizálva, hogy a lehető legkisebb fennakadást okozzák, illetve ha valahol lelassul a forgalom, azt a környéket elkerüljék.

Ahhoz viszont, hogy ebből valóság legyen, még évtizedeknek kell eltelnie, miközben a BBC összeállítása szerint a járművek száma a 2015-ös 1,3 milliárdról 2040-re két milliárd fölé fog nőni.

Az egyre zsúfoltabb utakon az intelligens forgalomirányítás lehetne a megoldás, azonban a jelzőlámpák működése többnyire még mindig időzítőkön, esetleg az épp a lámpa előtt álló autókat érzékelő indukciós hurkokon és kamerákon alapul. A múlt század közepe óta rendelkezésre álló technológiát pedig már évek óta le lehetne váltani olyan módszerekre, amelyek valós idejű adatok és matematikai modellek eredményeit figyelembe véve váltanak a piros és a zöld között. Ahol ezt sikerült legalább kísérletek szintjén megtenni, ott az eredmények nagyon ígéretesek.

Az amerikai Pittsburgh városában például ötven kereszteződésben figyeli videokamerákkal egy számítógép a környező forgalmat, külön elemezve a gyalogosok és az eltérő típusú járművek számát és haladási irányát. A mesterséges intelligenciával felvértezett szoftver mindezt figyelembe véve dönt összehangoltan a jelzésekről, aminek köszönhetően a lámpák előtt közel negyven százalékkal csökkent a várakozási idő, az utazási idők pedig 25 százalékkal rövidültek. A rendszert fejlesztő Rapid Flow Tech munkatársa, Griffin Schultz szerint ez még csak a kezdet, sokkal jobb eredményeket lehet elérni akkor, ha magukat a járműveket is a hozzá lehet kötni a közlekedésirányításhoz, és ezáltal még precízebb adatokat lehet majd gyűjteni a haladásukról.

A Siemens is az önkormányzatokkal együttműködve fejleszti a forgalomirányítási termékeit. Markus Schlitt, a cég intelligens közlekedési rendszerekért felelős vezetője elmondta a BBC-nek, hogy az adatok és a mesterséges intelligencia felhasználása nélkül egyre kevésbé lehet megoldani a nagyvárosok forgalomszervezését. A németországi Hagenben a cég becslései szerint akár a felére lehetne csökkenteni a lámpák előtti várakozási időt az új technológiával.

Mielőtt elterjed a valós idejű forgalomirányítás, nagyon fontos, hogy a megfelelő szemlélet is kialakuljon a közlekedőkben. Mischa Dohler, a közlekedési adatok gyűjtésére szakosodott Worldsensing társalapítója hangsúlyozta, hogy ha a járművezetőknek és a gyalogosoknak tudniuk kell, hogy egy hirtelen, esetleg értelmetlen tűnő lámpaváltás hátterében például egy utasokkal tömött busz vagy egy mentő közeledése állhat. Ráadásul elfogadónak kell lenniük azzal is, hogy még több kamera figyeli majd őket.

Mégis lehet azonban, hogy a közlekedőknek érdemes beletörődni, hogy még több adatot gyűjtenek róluk, az Egyesült Királyságban is akad sikeres példa. Milton Keynes-ben a Vivacity Labs figyeli több száz kamerával az utakat és ad 89 százalékos pontosságú előrejelzéseket a dugókra negyed órával azelőtt, hogy tényleg beállna a forgalom. A rendszerrel – akárcsak az intelligensen programozott jelzőlámpákkal – nemcsak idő, hanem üzemanyag is megspórolható, így javulhatnak a légszennyezettségi mutatók is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech forgalom jelzőlámpa közlekedés mesterséges intelligencia Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.