Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. december 29. 12:38 Tech

Végtelen nyugalmat ígérnek, de öldöklő versenyben vannak egymással a meditációs appok

Annak ellenére, hogy a meditációs alkalmazások nyugalmat és kikapcsolódást ígérnek a felhasználóknak, az ezeket fejlesztő vállalatok között őrült verseny folyik. Egyrészt a piac még javában bővül, másrészt pedig van két olyan szereplő, amelyek fej-fej melletti harcot folytatnak a piacvezető pozícióért: a Headspace és a Calm. A Wall Street Journal (WSJ) cikke szerint a köztük folyó versengés alapvetően meghatározza a most 1,2 milliárd dolláros iparágban uralkodó, paradox módon feszült hangulatot.

Bár a Headspace két évvel a Calm előtt, 2010-ben indult és közel hatszor akkora stábbal működik, mint a riválisa (a Calm 40, a Headspace 230 főt foglalkoztat), a felhasználóik száma idén nyáron már nagyjából hasonló volt; mindkét kalifornai startup negyvenmillió körüli alkalmazásletöltésről és nagyjából egymillió előfizetőről számolt be a WSJ-nek. Persze ez nem volt mindig így, a Calm csak az idei évben kezdte megszorongatni a korábban a legsikeresebb meditációs alkalmazásnak számító Headspace-t.

A Calm idei sikere nem másnak köszönhető, mint hogy az Apple tavaly decemberben a 2017-es év iOS alkalmazásának választotta. A mobilalkalmazások piacát elemző Sensor Tower adatai szerint 2018 első tíz hónapjában a Calm 51 millió, míg a Headspace csak 34 millió dollár bevételt tudott elérni – hozzá kell tenni, hogy az utóbbi szereplő vitatja ezeket az adatokat, ugyanis állítása szerint a weboldalról érkező előfizetőket és a vállalati ügyfeleket nem veszi figyelembe. Mindenesetre a Sensor Tower szerint e két szereplőhöz köthető a legsikeresebb tíz meditációs alkalmazás által termelt árbevétel 85 százaléka.

A Headspace nem fogja vissza magát, amikor a Calm-ot szakmai szempontból kritizálja. Rich Pierson, a cég vezetője és társalapítója a WSJ-nek elmondta, a Headspace mögött a meditációban évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember is van, miközben a Calm alapítói korábban online játékokkal és hirdetésekkel foglalkoztak. Az Apple által egy éve kiosztott elismerés mégis érzékenyen érinti a céget, még akkor is, ha a Headspace mögött álló befektetők egyike szerint az emberek felfújják annak jelentőségét.

Az Apple egyébként gyakran a Headspace-t is promotálja az App Store nyitóoldalán, azonban a cég nem csak az egyéni felhasználók toborzásában hisz, hanem több száz nagyvállalattal is kapcsolatban áll, akik a munkavállalóik számára veszik meg a meditációs szolgáltatásokat. Sőt, az NBA hivatalos partnereként az amerikai kosárlabda liga játékosainak és dolgozóinak is több ezer előfizetést ad az értékes reklámfelületekért cserébe. Az egyik Calm mögött álló befektető szerint épp ez az, ami miatt meg tudták szorongatni idén a Headspace-t: ők nem töltenek időt azzal, hogy alkudozzanak vállalatokkal és hogy a sajtóban igyekezzenek jobb színben feltűnni – ehelyett az alkalmazásra koncentrálnak.

Persze, ha úgy alakul, a Calm sem utasítja vissza a nagy cégeket, ha üzletet akarnak velük kötni, a PwC, a Samsung és az American Airlines is partnereik között van. Az egyik értékesítésért felelős vezető elmondta, hogy egyre gyakrabban keresik meg őket vállalatok azzal, hogy a Headspace adott nekik ajánlatot, és nem kaphatnának-e esetleg a Calm-tól is egyet – így a Headspace nyomán tulajdonképpen ők is bejutnak a nagy cégekhez, megspórolva a marketinges piszkos munkát, az úgynevezett hideg hívást, amikor tulajdonképpen az értékesítő az “utcáról besétálva” próbálja eladni a termékeit a még ismeretlen reménybeli vásárlók számára.

Közben a Headspace új irányba is elmozdult, az amerikai hatóságokkal arról tárgyal, hogy az első orvosi receptre felírható meditációs alkalmazássá válhasson. Kérdés, hogy a Calm ezen a téren is követni fogja-e a riválisát, és ha igen, mekkora hasznot húzhat abból, ha a Headspace kijárja neki az egészségbiztosítási támogatottság elnyeréséhez vezető utat.

Tech applikáció calm headspace iPhone meditáció Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Avatar
2019. március 24. 17:18 Tech

Nem biztos, hogy a Facebookon kéne leverni a terrorvideó terjedését

Az új-zélandi mészárlás körüli vita lényegi kérdése lett, hogy a közösségimédia-szolgáltatók mindent megtettek-e a videó letiltásáért.

Váczi István
2019. március 21. 10:04 Tech

Filléres alkatrész hiánya miatt szorulnak a legnépszerűbb kütyük gyártói

Olyan összetetté váltak az elektronikai eszközeink, hogy nem tudnak eleget gyártani egy néhány milliméteres eszközből, amely mindenbe kell a telefonoktól az e-autókig.

Straub Ádám
2019. március 16. 15:27 Tech

A termék, ami hat év késéssel lett menő

Iszonyatos lendületben vannak a csuklón hordható apró számítógépek, azaz az okosórák. A technológia sok ideje készen van, de most már arra is rájöttek, mivel lehet eladni őket.

Fontos

Kasnyik Márton
2019. március 24. 13:15 Adat

Miért támogatják a világ kormányai az éghajlatpusztítást ezermilliárd dollárokkal?

Az ár, amit a benzinért vagy a szénből nyert áramért fizetnek az emberek, nem tükrözi ezek felhasználásának valódi költségeit. Ezért valójában elképesztő pénzekkel támogatják az államok a fosszilis energiát.

Kasnyik Márton
2019. március 23. 07:50 Podcast

Móricz Dániel: Pontosan annyit takarított meg Magyarország, mint amennyi uniós pénz bejött

Nem használta ki az ország a békeidőket, a költségvetés és a Magyar Nemzeti Bank is gázt ad, amikor éppen jól mennek a dolgok. Ennek megvannak a kockázatai a HOLD Alapkezelő befektetési vezetője szerint.

Jandó Zoltán
2019. március 22. 06:51 Közélet

Vajna halála után egyből megjelent egy rejtélyes tulajdonos a TV2-ben

A máltai bejegyzésű új részvényes igazgatója korábban letelepedési kötvényekkel is üzletelt, és ugyanúgy Bibó-kollégista volt, mint Orbán Viktor.