Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. január 4. 11:50 Tech

Tíz éve biztonsági hibával készül majdnem minden processzor

Rendkívül tanulságos, és cseppet sem szórakoztató történetbe futottak bele a világ mikroprocesszor gyártói, élükön három meghatározó céggel, az AMD-vel, az AMR-rel és az Intellel. Kiderült, hogy szinte a világ összes számítógépének és okostelefonjának szívét adó mikroprocesszorokat már körülbelül 10 éve egy alapvető biztonsági hibával gyártják.

A helyzet kezeléséről az is sokat elárul, hogy a Google biztonsági mérnökei már tavaly júniusban felfedezték a hibát, és arról bizalmasan tájékoztatták az érintett cégeket, az összehangolt nyilvános tájékoztatást azonban csak január 9-re időzítették. Erre nagyon ráfáztak, mert a Register technológiai blog már szerdán, azaz 3-án kijött az egész sztorival, így az iparág elvesztette a kommunikációs előnyét, magyarázkodásra kényszerül, a legfőbb érintett Intel részvényeinek árfolyama pedig megzuhant.

A hiba abból adódik, hogy körülbelül egy évtizede a processzorokat olyan képességgel látták el, amely növeli a szoftverek futtatásának sebességét. A fejlesztés lényege, hogy a processzorok előre, a tényleges utasítás kiadása előtt elkezdenek végrehajtani bizonyos parancsokat, mert nagy a valószínűsége annak, hogy a felhasználó tényleg ezek egyikére fogja utasítani az eszközt. Ha ez az előzetes saccolás bejön, akkor a művelet végrehajtása sokkal gyorsabb lesz, hiszen az részben vagy egészben már meg is történt.

Ha viszont nem az történik, amire a processzor számított, akkor a végrehajtott műveleteket nem használja fel, és kénytelen gyorsan a ténylegesen kiadott utasítások szerint eljárni. A rést a fel nem használt műveletek jelentik, mert mint kiderült, egy hekker ezekhez a kukába dobott adatokhoz viszonylag egyszerűen hozzá tud férni. A processzor az előzetes végrehajtás érdekében az operációs rendszer védett memóriájához is hozzáfér, onnan is ki tud szedni adatokat, azon az alapelven, hogy hátha később ténylegesen szüksége lesz rá. A hekkernek így már csak azt kell elérnie, hogy a processzor ezen a kiskapun hozza ki neki a megfelelő adatokat.

Egyelőre senki sem tud olyan esetről, amikor kihasználták volna a hibát, szakértők szerint elsősorban azért, mert a hekkerek szinte mindig a szoftvereket támadják, itt viszont egy hardvertervezési malőrről van szó. Sajnos ez azt is jelenti, hogy a lyukat nem csak szoftveresen, de a hardverek oldaláról is be kell majd tömni, ami nem lesz egyszerű.

A Microsoft, a Google és az operációs rendszereket gyártó nagy cégek sorra adják ki a javításaikat, amelyekkel bezárható a rés, ha azonban a processzortól elveszik a lehetőséget, hogy spekulatív módon előre dolgozzon, akkor az érintett eszközök működése lassulni fog. A műveleti kapacitás szélsőséges esetben akár 20-30 százalékkal is romolhat, szakértők azonban inkább azt tartják valószínűnek, hogy a visszaesés a legtöbb esetben 10 százalék alatt marad.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech AMD AMR biztonsági hiba hardver hekker Intel mikroprocesszor Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.