Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2017. december 11. 11:37 Tech

A Volkswagen vezére megszüntetné a dízelek állami támogatását

Megszüntetné a dízel autók használatának állami támogatását a Volkswagen vezérigazgatója. Matthias Müller Handelsblattnak adott interjújával kisebb szenzációt okozott Németországban, korábban ugyanis egyetlen autóipari vezető sem kérdőjelezte meg a dízelek jövőjét.

Németországban és a legtöbb európai államban a gázolaj adója alacsonyabb a benzinénél (Magyarországon például utóbbi jövedéki adója literenkénti 120, a gázolajé viszont csak 110 forint). Alapvetően ezzel a lépéssel próbálták ösztönözni a dízeles kocsik használatát, amelyről eredetileg azt gondolták, hogy kevésbé szennyezőek, mint a benzines autók. Ennek megfelelően a gázolaj általában még úgy is olcsóbb, mint a benzin, hogy a dízelüzemű kocsik amúgy is kevesebbet fogyasztanak.

 


“Át kell gondolkodnunk a dízelautók támogatásának logikáját és célját (…) Ebből a pénzből ésszerűbb lenne környezetbarátabb technológiákat támogatni” – mondta Müller. Pedig korábban ő is arról beszélt, hogy a dízelmotorok tiszták és nagy jövőjük van, akárcsak a nagy német autógyártók, mint a Daimler vagy a BMW vezetői.

Nyugat-Európában a dízelek a legnépszerűbb motorok, 2012-ben az eladott autók 55 százalékában volt ilyen. Azóta viszont elkezdett csökkenni az arányuk, és tavalyra 50 százalék alá esett. Ebben a 2015-ös botránynak is szerepe volt: ekkor derült ki, hogy a Volkswagen dízelautóival csalt a teszteken, így azoknak papíron jóval kisebb volt a károsanyag-kibocsátása, mint a valóságban. Azóta több más gyártót is elért a botrány, amely összesen 11 millió autót érintett.

“Nem más sürgeti a kormányt a dízelek támogatásának visszavonására, mint a legnagyobb csaló” – szemléltette a kijelentés jelentőségét a Greenpeace interjú után kiadott közleménye. A dízelbotrányt követően több tanulmány is megjelent arról, hogy az ilyen motorok jóval szennyezőbbek annál, mint ahogy korábban hirdették őket. A jelentős részben a gázolajjal működő kocsik által kibocsátott nitrogén-oxidok miatt a légszennyezettség több európai városban (így például Madridban és Athénban is) rendszeresen átlépi az egészségügyi határértéket. Londonban el is kezdték kitiltani a dízeleket a belvárosból, vasárnapi interjúban pedig Müller is arról beszélt, hogy a régebbi, szennyezőbb dízeleket nem engedné be a városokba.

A korlátozások és az állami támogatások megvágása érzékenyen érintené a német autóipart, leginkább a nagyméretű luxusautókat gyártó Daimlert és a BMW-t. A Volkswagen ezzel szemben már el is kezdte átalakítani egyik németországi gyárát, hogy ez elektromos autókat gyártson.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech autó dízelbotrány Volkswagen Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Bucsky Péter
2024. március 8. 14:42 Támogatói tartalom, Tech

Magyar gyártású midibuszokkal tehető népszerűbbé a közösségi közlekedés

A hazai gyártású Mercedes-Benz Sprinterek átvették a vezető szerepet a midibuszok piacán.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.