Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2017. október 27. 11:19 Tech

Boldogan nyilatkozott és szelfizett a világ első robotja, aki állampolgárságot kapott

“Nagyon izgatott és boldog vagyok” – nyilatkozta Sophia pár mosoly után és bólogatás közben az őt faggató moderátor kérdésére, miután az első robot lett, aki állampolgárságot kapott. A Business Insider beszámolója alapján Sophiát ugyan egy hongkongi cég gyártotta le, de Szaúd-Arábia biztosított számára állampolgárságot.

A szigorú szaúdi öltözködési szabályokkal szemben Sophia fejét nem takarta kendő (bár ez csak muszlimoknak kötelező), és a pár perces sajtóbeszélgetés után szelfizni is lehetett vele. “Történelmi dolog, hogy az első robot vagyok, aki állampolgárságot kapott” – jelentette ki a boldogra programozott robot.

Részletek azonban nem derültek ki az állampolgársági procedúráról. Így nem derül ki, hogy a gyakorlatban az állampolgárságnak van-e bármilyen jelentősége vagy inkább csak a szaúd-arábiai konferenciát szeretnék reklámozni vele. A beszélgetést itt nézheti meg:

Sophiát 2015-ben gyártották le, és a sajtóban eddig leginkább olyan kijelentése miatt szerepelt, amiről nyilvános eseményen nem szoktak beszélni emberek. Tavaly márciusban egy bemutatón a Sophiát megteremtő cég vezetője azt kérdezte tőle, hogy “akarsz embereket pusztítani? Kérlek mondj nemet”. Sophia erre ezt válaszolta: “Oké, el fogok pusztítani embereket”.

A kényes témára a mostani rijádi beszélgetésen is visszatértek, Sophia pedig már a lazább formáját mutatta. “Túl sokat olvasol Elon Musktól [feltaláló, többek között a Tesla vezére, aki szerint a mesterséges intelligencia a legnagyobb veszélyt jelenti az emberiségre]. És túl sok hollywoodi filmet nézel. Ne aggódj, ha rendes leszel velem, én is rendes leszek veled” – mondta.

A robot hamarosan társakat is kaphat, a SoftBank nevű robotgyártó kevesebb mint egy perc alatt adta el a 2015-ben legyártott ezer robotját. Ezzel párhuzamosan úgy tűnik, egyre szélesednek a robotok jogai, két hete írtuk meg, hogy Észtországban félig emberi státuszt kaphatnak a robotok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech mesterséges intelligencia robot robotok Szaúd-Arábia Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Fontos

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.