Hírlevél feliratkozás
László Pál
2022. november 8. 11:06 Podcast, Támogatói tartalom

Nem lehetetlen pénzt találni a cégben ott, ahol a vezérigazgató sem gondolta volna

A vállalati szintű spórolásra, szakszóval az indirekt költségek optimalizálására szakosodott, brit gyökerű Expense Reduction Analysts, röviden ERA már négy éve működik a magyar piacon. Tevékenységük a mostani, energiaárrobbanással és egekbe szökő inflációval terhelt gazdasági környezetben különösen előtérbe került.

Kiss Márk country manager és Parragh Gábor tanácsadó partner voltak a G7 podcast vendégei. A beszélgetést ide kattintva vagy bármely podcastlejátszóban lehet meghallgatni:

 

Egyik megbízójuk meg volt arról győződve, hogy már nem lehet mit kihozni egy meglévő szerződésből – azonban az ERA szakértői találtak 22 százaléknyi megtakarítást ebben az esetben is. Ez egy 10 milliós nagyságrendű összeg volt, amely egyenesen ment a nettó profitba. Fontos, hogy a szóban forgó cég vezetőjében megvolt a kíváncsiság, hogy van-e itt még valami, és a bátorság, hogy vállalja a kollégái felé a velük való együttműködést.

A több mint 40 országban működő ERA nemzetközi tapasztalata és kapcsolatai révén fel tudnak kérni szakértőt egészen speciális területekre is. Rengeteg példa van, hogy egy adott típusú anyag, szolgáltatás mennyiért szerezhető be, ki mennyiért árulja a piacon. Így egy csomó olyan adat, benchmark kerül be a folyamatba, ami Magyarországon egy tender alapján nem állna rendelkezésre.

A podcast megjelenését az Expense Reduction Analysts támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast Támogatói tartalom Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Bucsky Péter
2024. február 10. 04:38 Podcast

Egy évszázaddal később is kimutathatók az oktatáspolitikai döntések hatásai

A Klebelsberg-korszak általános iskolái jobban ellenálltak a falusi iskolák bezárásának. A népességfogyás miatt ma a kisvárosi gimnáziumok kerültek veszélybe.

László Pál
2024. február 6. 15:35 Podcast, Támogatói tartalom

Űrhajós nem, influencer annál inkább lenne a legtöbb általános iskolás

Az alfa generációs magyar gyerekek 55 százaléka már pénzt is keresett, kétharmaduk a technológia segítségével, felük közösségi média platformokon, míg negyedük online streamelésen keresztül jutott bevételhez.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.