Hírlevél feliratkozás
László Pál
2022. június 28. 11:02 Podcast, Támogatói tartalom

Olyan sok pénz van a világgazdaságban, amit már lehetetlen hatékonyan elkölteni

Egyedülálló a kapitalizmus 250 éves történetében, amit 2020 tavaszán átéltünk, hogy a kínálat visszaesett, a kereslet viszont nem. Ennek oka, hogy a járvány miatti gyárbezárásokkal, a termelés leállásával párhuzamosan a lakosság nagy mennyiségű készpénzt kapott a kormányoktól, hogy a fogyasztás stabil maradjon, és elkerülhető legyen a recesszió. Erre a két tényezőre vezethető vissza alapvetően a mostani rekord magas, nyolc százalék feletti éves infláció az Egyesült Államokban és a fejlett gazdaságok többségében – mondta Pálvölgyi Máté, a Diófa Alapkezelő portfóliómenedzsere a G7 podcastban.

A beszélgetést ide kattintva vagy bármely podcast lejátszóban lehet meghallgatni:

Józan paraszti ésszel már tavaly januárban előre lehetett látni a kockázatokat, ehhez képest a jegybankok folytatták a példátlan lazítást. Akárcsak a kormányok, az USA-ban például több több ezer dollár értékben kaptak – egyesek még most januárban is – pénzt a bankszámlájukra. A pénzkínálat több mint 15 százalékkal emelkedett az elmúlt két évben az Egyesült Államokban, miközben leállt minden.

Jellemzően esés követi a felfutásokat az inflációban, de arra nem lehet számítani, hogy a mostani szintről két százalék körüli értékre esik majd vissza egyik évről a másikra. Amit most látunk, hogy még nincs érdemi fordulat, az USA-ban a kereslet továbbra is nagyon erős, hatalmas összeget, mintegy 2500 milliárd dollárt kaptak a háztartások, ami a normális megtakarításaikon felül van. Ez a jövő év második feléig tudja fűteni a gazdaságot. Az inflációt a kereslet erős visszavetésével lehetne megfogni, amit főleg kamatemeléssel lehet elérni.*Az újabb kamatemelés megtörtént a podcastfelvétel után, 75 bázisponttal emelt a Fed, 1,6 százalékra.

Ezek a központi juttatások fűtötték nagyrészt a bitcoin, ethereum és a többi kriptovaluta felfutását is az utóbbi években. Amikor az emberek már mindent megvettek, amit tudtak, vettek részvényt is, és még maradt pénzük, jellemzően a hetente akár 10-20 százalékot emelkedő kriptovalutákba, esetleg a kripto mellékvágányába, NFT-kbe fektettek. Ez volt a helyzet az 1990-es években a délkelet-ázsiai válságban, amikor annyi pénz zúdult az országokra, hogy nem tudtak mit kezdeni vele, mindenbe berakták, és összeomlás lett a vége. Amikor elárasztjuk a világot likviditással, nem lehet elvárni, hogy hatékonyan tudjuk elkölteni, nincs annyi értelmes projekt, amibe be lehetne azt rakni – mondta a Diófa portfóliómenedzsere.

A podcast elkészítését a Diófa Alapkezelő támogatta.

Podcast Támogatói tartalom Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

László Pál
2022. augusztus 2. 15:22 Podcast, Támogatói tartalom

Ha így folytatódik a forint leértékelődése, az ingatlanpiacnak át kell majd térnie az euró alapú elszámolásra

Az ingatlanbefektetések jövőjére leginkább az energiaárak alakulása nyomja rá a bélyegét.

Hobot Péter
2022. július 26. 09:06 Podcast, Támogatói tartalom

Most lesz igazán feszítő az ukrán menekültek foglalkoztatási helyzete

A BCG és Magyar Máltai Szeretetszolgálat közösen dolgozik azon, hogy megkönnyítse és biztonságossá tegye az ukrán menekültek munkakeresését.

László Pál
2022. július 19. 13:37 Podcast, Támogatói tartalom

A fiatalok megszólítására és a banki munkahelyek vonzóvá tételére fókuszálnak a bankok Oscar-gáláján

A magyar bankszektor már hagyományosnak mondható versenyét idén a 17. alkalommal rendezi meg a Mastercard Magyarország.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2022. augusztus 16. 04:34 Világ

Adóslázadás rengette meg a kifulladó kínai ingatlanpiacot

Az utóbbi bő egy évben számos kínai ingatlanfejlesztő jutott csődközelbe, rengeteg beruházás leállt, az eladások erősen csökkennek. Most a félkész lakásokat előre megvásárló emberek azzal fenyegetnek, hogy nem fizetik tovább hiteleiket, amire a kormány is kénytelen reagálni.

Avatar
2022. augusztus 15. 09:53 Tech

Ukrajnában építene gyártóüzemet a Bayraktar, sorban állnak az országok a harci drónjukért

Három évre lekötöttek a kapacitások, miközben Törökország folyamatos hintapolitikával egyszerre próbál kedvezni az ukránoknak és az oroszoknak.

Hajdu Miklós
2022. augusztus 14. 18:42 Közélet

Csak tűzoltás, de segíti a magasabb rezsi kifizetését, ha újra munkába állnak nyugdíjas tanárok

Régi szakmai követelésnek tett eleget a kormány, amikor július végén átmenetileg lehetővé tette a pedagógusok nyugdíj melletti foglalkoztatását.