Hírlevél feliratkozás
László Pál
2021. december 20. 09:20 Podcast, Támogatói tartalom

Le kéne állni az ész nélküli karácsonyi költekezéssel, hogy ne szálljon el még jobban az infláció

Az ősz elejétől felpörgő drágulás önmagában véve nem annyira aggasztó, mint a sebesség, amivel nőnek a fogyasztói árak. Most főleg az erős belső kereslet hajtja a gazdaságot az éves szinten legalább 6,5 százalékos növekedéshez, de a túlfogyasztás fűti az inflációt is, ami aztán öngerjesztő folyamatként beépül a várakozásokba, és még magasabb szintre lökheti az áremelkedést.

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője volt a G7 podcast vendége. A beszélgetést ide kattintva, vagy bármelyik podcast-lejátszóban lehet meghallgatni.

Egy éve jelentek meg az első oltások, sokan reménykedtünk, hogy 2021 jobb lesz a lezárásokkal, karanténnal terhelt 2020-as horrorév után. Mára azonban rá kellett jönni, hogy amíg nincs megfelelő globális átoltottság, addig újabb gócpontok alakulnak ki. Magyarországon most a negyedik hullám lecsengésében vagyunk, de Izrael már az ötödiket várja. Bár már nincsenek a tavalyihoz hasonló lezárások, Kínában éppen egy gócpont kialakulása miatt állt le több gyár, tovább akadályozva a globális ellátási láncok működését, ami a fejlett világban is problémákat okoz.

Kétarcú volt az idén a magyar gazdaság a CIB vezető elemzője szerint. Növekedésben nagyon jól teljesített, a második hullám után jött a várt erőteljes visszapattanás, de a nyár végén elfogyott a lendület, ahogy Európában is. Itthon a növekedés belső motorjai, a fogyasztás, a beruházások nagyon jól alakulnak, ami ellensúlyozni tudta az ipar gyengélkedését. „Ma 6,5-6,8 százalék közötti GDP növekedéssel számolhatunk az évre, ami azt jelenti, hogy elértük a válság előtti szintet.”

Vannak azonban negatívumok is – az egyik, hogy a gyors ütemű, termelői kapacitáskorlátokba ütköző növekedés inflációt gerjeszt. A másik, hogy a külső egyensúly is elkezdett romlani, ami arra világít rá, hogy ez a fajta, belső fogyasztás fűtötte növekedés nem fenntartható. A jegybank többször felhívta a figyelmet arra, hogy a beruházások bővítése már termelőkapacitási korlátokba ütközik, ami inflációhoz vezet – az állami beruházások 350 milliárd forinttal való visszavágásában nincs is vita az állam és a jegybank között.

Választások előtt a világon mindenhol megnő a költségvetési mozgástér, a kormányok szeretik ilyenkor boldoggá tenni a választópolgárokat, pártállástól függetlenül. „Kérdés, hogy az szja-visszatérítések, béremelések mekkora része megy megtakarításba, mert ha mindenki rohan és elkölti, az tovább fűti az inflációt.” A választások után elkerülhetetlen lesz, hogy a költségvetés fegyelmezettebb pályára álljon jövőre.

A podcast elkészítését a CIB Bank támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast Támogatói tartalom CIB infláció podcast Trippon Mariann Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Stubnya Bence
2023. május 27. 04:32 Podcast

Nem lesz olyan magyar munkahely az autóiparban, amit érintetlenül hagy a zöld átmenet

Habár az európai járműipar már tud eredményeket felmutatni, jelentős egyenlőtlenségeket hordoz magában az elektromobilitásra való átállás. Galgóczi Béla a G7 Podcast vendége.

László Pál
2023. május 22. 15:20 Podcast, Támogatói tartalom

Élesedik a verseny a nyílt forráskódú szoftver közösségek és a nagy techcégek között, azaz így lesz a LlaMAból Alpaca

Az elmúlt hetek bejelentései alapján az opensource közösség nagyon gyorsan zárkózik fel a nagy techvállalatok mellé – mondta Horváth Varga János, a Magyar Telekom mesterséges intelligencia központjának vezetője a G7 podcastban.

Bucsky Péter
2023. május 20. 04:34 Podcast

Termálvizes távfűtéssel érdemben csökkenthető lenne a hazai gázfelhasználás

Jobb állami szabályozással és alacsony kockázatú beruházásukkal olcsóbb is lehetne a távfűtés hosszú távon.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. június 2. 12:41 Vállalat

Akkor is drágulhat a benzin a magyar kutakon, ha az olajár nem változik és a forint se gyengül

Nincs jó alkupozícióban a Mol, amikor a tranzitdíjakról kell megállapodnia azzal a két országgal, ahonnan az olajvezetékek jönnek.

Stubnya Bence
2023. június 2. 09:22 Adat

A szállodák és panziók már túl drágák, olcsóbb szállásokat keresnek a belföldön pihenők

A belföldi turizmus forgalmán is látszik, hogyan eszi meg a fizetéseket az infláció. Főleg a kisebb, vidéki szálláshelyek vannak most nagy bajban.

Torontáli Zoltán
2023. június 1. 17:11 Pénz

Hova lehet menni a megtakarításokra kivetett 13 százalékos adó elől?

Az állampapírokon kívül szinte sehova, hiszen ez az intézkedés lényege, de mi a helyzet a tartós befektetési számlával vagy a külföldre vitellel?