Hírlevél feliratkozás
G7.hu
2020. december 17. 15:12 Podcast, Támogatói tartalom

A szállodai szobákból albérletek lettek 

2020 csupán egy rosszul összevágott előzetese volt a közeljövőnknek. Egy olyan trailer, ami után rosszul alszik az ember, de nem pontosan tudja, mire is számítson. A tehetetlenséggel vegyes depresszió és beletörődés azonban nem megoldás. Itt van újra az Ezután, Litkai Gergely podcastsorozata a G7-en.

A turizmust mint szektort sújtotta a legerősebben a pandémia.

Indra Dániel, a KPMG igazgatója szerint a legtöbb nagy turisztikai szervezet három prognózist állított fel (upside, downside, baseline) a válság első hullámát követően, és a legtöbb esetében a legnegatívabb előrejelzés is azt vetítette előre, hogy 2020 utolsó negyedévében elkezdhet növekedésnek indulni a nemzetközi turizmus, ami egyre kevésbé elképzelhető, illetve néhol már a belföldi, tartományok közötti átjárás is korlátozott, így a belföldi turizmus is visszaesik.

Október végén Európában 30 százalékos volt az átlagfoglaltság a szállodákban (ez Kínában már 69%), ami a folyamatosan Európa-szerte bevezetett lezárások eredményeként tovább csökkent, és számos szálloda újra bezárt. Kína szinte az egyetlen ország a világon, ahol a turizmus mutatói nyár végére majdnem elérték a vírus előtti értékeket.

A nyár ugyan némi enyhülést hozott, az erős belföldi turizmussal rendelkező európai országokban csökkentette leginkább a krízis hatásait. Idehaza a Balaton több pontján is kirakhattuk a ’Megtelt’ táblát, de augusztusban Spanyolország, Olaszország, az Egyesült Királyság, valamint Görögország egyes területein is 50-75 százalék között mozgott a szállodák foglaltsága, Franciaország déli részén pedig elérte a 75-100 százalékot.

A dél-angliai tengerparti településeken például augusztusban az STR által kezelt szállodák foglaltsága 60-83 százalékos volt, miközben London (29 százalék) vagy az írországi Dublin (28 százalék) a korábbi évekhez képest minimális forgalmat generált.

Az elvonulós, kevésbé ismert helyek a válság nyertesei

Az egyértelműen látszott a foglaltsági adatokon a nyár folyamán, hogy a korábban népszerű, turisták tömegeit fogadó városok nagyon megsínylik a válságot, míg a kevésbé ismert, elvonulásra jobban alkalmas desztinációk nagyobb keresletet generáltak és áraikat is magasabban tudták tartani. A járványhelyzet egyik alapjelensége, hogy az előfoglalási idő jelentősen lerövidül, mert az emberek el akarják kerülni a hirtelen változó helyzetből adódó esetleges járattörlések, határzárak vagy karantén terheit.

A légitársaságok számos európai országban 50-70 százalékkal csökkentették kapacitásaikat. Ez hatványozottan igaz a globális business központokra (pl.: Szingapúr, Hongkong). A városi turizmus viszont nem működik légiközlekedés nélkül, így ezen célpontok turizmusa jórészt a járatok újraindulásától függ.

Indra Dániel szerint a jövő trendjei az erősödő vidéki és természetközeli turizmus, a digitalizáció és az érintésmentesség előretörése, a higiénia kulcsszereplővé emelkedése a szállodák esetében, illetve a látogatók online értékelései, amik a biztonságérzetet döntően növelhetik vagy csökkenthetik.

Új trend a digitális nomádok esetében a workaction, a nyaralóhelyeken működő home office, amit az országok speciális digitális munkavállalói vízumokkal támogatnak, a semmibe induló repülőjáratok, amik csak a repülés élményét adják vissza a lezárások alatt vagy a theater cleaning, a látványos takarítás, ami tisztaságmarketing részévé vált. A szállodák vegyes használata is egyre gyakoribb, hosszabb távú szobakiadókként vagy videókonferenciák helyszíneként működhetnek tovább.

Bárhogy is alakul a jövő, ebben a szektorban is kiemelt fontosságú lesz a gyors és rugalmas alkalmazkodás a folyamatosan változó környezetben.

(A cikk megjelenését támogatta a KPMG Hungária Kft.)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast Támogatói tartalom Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Bucsky Péter
2024. február 10. 04:38 Podcast

Egy évszázaddal később is kimutathatók az oktatáspolitikai döntések hatásai

A Klebelsberg-korszak általános iskolái jobban ellenálltak a falusi iskolák bezárásának. A népességfogyás miatt ma a kisvárosi gimnáziumok kerültek veszélybe.

László Pál
2024. február 6. 15:35 Podcast, Támogatói tartalom

Űrhajós nem, influencer annál inkább lenne a legtöbb általános iskolás

Az alfa generációs magyar gyerekek 55 százaléka már pénzt is keresett, kétharmaduk a technológia segítségével, felük közösségi média platformokon, míg negyedük online streamelésen keresztül jutott bevételhez.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.