Hírlevél feliratkozás
G7.hu
2020. december 10. 16:38 Podcast, Támogatói tartalom

A napenergia a nagybefektetők játszótere Magyarországon

2020 csupán egy rosszul összevágott előzetese volt a közeljövőnknek. Egy olyan trailer, ami után rosszul alszik az ember, de nem pontosan tudja, mire is számítson. A tehetetlenséggel vegyes depresszió és beletörődés azonban nem megoldás. Itt van újra az Ezután, Litkai Gergely podcastsorozata a G7-en.

Már a járvány első hullámakor is azt kutattam az Ezután podcastban, hogy mit és hogyan lehet másként csinálni. Tavasszal a barátaimat, ismerőseimet kerestem meg, most pedig a KPMG szegődött segítőtársamul, hogy ezeknek utánajárjak. A hagyományos médiaegyüttműködésekkel ellentétben a KPMG-vel majd egy évtizedre nyúlik vissza kapcsolatom, nagyon sok jó tanácsot adtak, és én is részt vehettem jó néhány projektjükben, barátságok születtek, és kézzelfogható eredmények jöttek létre ennek köszönhetően. Ezért is gondoltam hasznosnak, hogy megbeszéljük, mit gondolnak a pandémiától szenvedő vállalatok lehetőségeiről, vagy épp a napenergiáról és hálózati összefüggéseiről, vagy a turizmus jövőjéről.

 

Magyarországon évente 2000-2500 órát süt a nap, a napenergia hasznosításának ez az egyik alapvető meghatározója. Losonczy Géza, a KPMG energetikai és közüzemi szektorért felelős igazgatója szerint azonban a napenergia jelenleg inkább a nagybefektetők játszótere Magyarországon jelentős finanszírozási igénnyel. A befektetők komplex feladatrendszerrel találják magukat szembe a beruházási folyamat során, amely tartalmaz a beruházás előkészítésével kapcsolatos kérdéseket (például megvalósíthatóság), a hálózati csatlakozással és engedélyeztetéssel kapcsolatos nehézségeket (például a megfelelő hálózati csatlakozási pont megtalálása), valamint a beruházás végrehajtásához, illetve az üzemeltetéshez köthető kihívásokat (például kiegyenlítéssel kapcsolatos nehézségek).

A zöld finanszírozás nemzetközi alapját a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény és az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) adja, amely az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklésével, a globális felmelegedéshez történő alkalmazkodással, valamint annak pénzügyi következményeivel foglalkozik a 2020-as évtől. A párizsi egyezményt aláíró országok maguk határozzák meg, hogy milyen hazai intézkedésekkel kívánják célkitűzéseiket elérni.

Nemrég az Európai Unió környezetvédelmi és klímaügyi miniszterei megvitatták és elfogadták az EU hosszú távú klímastratégiáját és annak fejlesztési lépéseit, amelyek a tervek szerint az EU klímasemlegességét eredményezik 2050-re. Az Országgyűlés egy új törvény megalkotásával tette egyértelművé Magyarország elkötelezettségét a zöld ügy mellett. Júniusban fogadták el a klímavédelmi törvényt, amely az EU törekvéseivel összhangban 2050-re irányozza elő a klímasemlegesség megvalósítását.

Az első zöld államkötvény kibocsátás 2020. június 2-án megtörtént, a tervezetthez képest kedvezőbb hozamok mellett. A kötvénytender kifejezetten sikeres volt, a felkínált másfél milliárd eurós keretet ötszörösen túljegyezte a piac, így a hozam is 50 bázisponttal, azaz fél százalékponttal alacsonyabb volt a hasonló kötvények hozamánál. A kötvényből az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megfelelő fejlesztéseket finanszíroz a magyar állam, amibe bevonja az illetékes minisztériumok döntéshozóit is, akik maguk teszik le az asztalra a szerintük központi támogatásra érdemes fejlesztések listáját, amelyekből egy kormányközi munkacsoport választja ki a legjobb javaslatokat.

Ami kifejezetten a zöld pénzügyeket érinti, a Magyar Nemzeti Bank mutatja meg, hogy jegybankként és bankfelügyeletként egyaránt kiemelt stratégiai célkitűzésnek tekinti a környezetvédelmet és a kiemelten a pénzügyek zöldítését. A 2019 februárjában meghirdetett Zöld Programjában az MNB szimbolikus lépésekkel, hatósági reformokkal és direkt pénzügyi megoldásokkal operál.

Losonczy Géza szerint a solar beruházások esetében számos tényezőt érdemes vizsgálni, elengedhetetlen a megfelelő szakmai ismeret, ami megóvhat az esetleges buktatóktól. Ilyen a megfelelő terület kiválasztása, ahol nemcsak a benapozottság, az építési előírások, de a közeli hálózati kapcsolat megléte is rendkívül fontos. A METÁR esetében a 30 százaléknyi érvénytelen pályázat is azt támasztja alá, hogy elengedhetetlen a speciális szakismeret és előzetes felkészültség.

Érdekes kérdés a tervezett körübelül 6 gigawattnyi beépített solar fejlesztés esetén, hogy mi lesz azzal az 1500-2000 órányi túlkínálatos időszakkal, illetve azzal a 6000 óra hiánnyal, ami a tárolás hiányában keletkezik.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a lakossági napelem-beruházások megtérülése nagyban függ az átvételi ártól, amelyet viszont az határoz meg, hogy a szolgáltatók meddig vállalják a hálózatfejlesztés költségeit.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast Támogatói tartalom energia kpmg napelem napenergia Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Stubnya Bence
2025. február 1. 06:08 Podcast

Mosolygósnak mondják a filippínó vendégmunkásokat, de sokuk lesz depressziós Magyarországon

Többszörösen kiszolgáltatott, sérülékeny csoport az itthon dolgozó EU-n kívüli vendégmunkásoké, a magyarok pedig saját kiszolgáltatottságuk miatt bizalmatlanok velük szemben. G7 Podcast!

Holtzer Péter
2025. január 25. 06:01 Podcast

Amikor jön a gyerek és beléd rúg, akkor nem az az első gondolatod, hogy ez a gyerek bajban van

A pedagógusok, nevelők nincsenek felkészülve a viselkedészavaros gyerekek kezelésére, ebben igyekszik segíteni a NoBadKid – Pressley Ridge Alapítvány.

Stubnya Bence
2024. december 29. 06:04 Podcast

A minimálbér-emelés felét a vásárlók fizetik meg

A másik felét jellemzően a vállalatok nyelik le és gazdálkodják ki. A G7 Podcastban a minimálbér kutatója, Linder Attila beszélt az új eredményekről.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.