Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. február 7. 15:01 Vállalat

Ismét veszélybe került a világ legnagyobb utasszállítójának jövője

Egy ideje már bizonytalan, hogy meddig tudja gyártani az Airbus a világ legnagyobb utasszállító repülőgépének számító A380-ast, de nagyjából egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy legalább pár évig biztosított a gyártósor fennmaradása.

Most azonban pár napon belül két kedvezőtlen hír is érkezett. Ami már biztos, hogy az ausztrál nemzeti légitársaság visszamondta a nyolc A380-ra szóló, listaáron 445 millió dollár értékű megrendelését – tudósít a Bloomberg. Igaz, túlzás lenne mondani, hogy derült égből érkezett a villámcsapás, ugyanis a típus első üzemeltetői közé tartozó Qantas még 2006-ban rendelte meg ezeket a repülőket, azóta folyamatosan a jövőbe tolva igényét. Most biztossá vált, hogy ez a jövő sosem fog elérkezni.

A rossz hírt legfeljebb az árnyalja az Airbus számára, hogy az ausztrál légitársaság elkötelezte magát a meglévő 12 A380-ának korszerűsítése mellett, ami már az idén elkezdődik. A Qantas gépeinek egyike egyébként 2010-ben nem kívánt világhírnévre tett szert, amikor felrobbant az egyik hajtóműve. Ugyan senki sem sérült meg súlyosan, és a gép biztonságosan leszállt, de utána pár hétig nem repültek a légitársaság A380-asai.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem jött be az óriás repülő üzleti modellje, szétszerelik az ég királynőjétAz első, tíz éve forgalomba állt A380-as gépet éppen most mentik meg az elrohadástól: szétszedik és alkatrészként értékesítik.

Az Airbus számára a Qantas-visszamondásnál is baljóslatúbb az az információ, hogy az A380-as messze legnagyobb üzemeltetője, az Emirates azt fontolgatja, hogy a 20 óriásgépre szóló legutóbbi megrendelését részben vagy egészben a kisebb és gazdaságosabb A350-esekre konvertálja. Ez azért lenne óriás baj, mert ez volt az a megrendelés, amely legalább pár évre biztosítani látszott az A380-as gyártósorának jövőjét.

Az Emirates az egyetlen, amely flottájában stratégiai szerepet szánt az A380-asnak, amelyből több mint száz darabot üzemeltet. Egyáltalán nem látszik valószínűnek, hogy ezt a szerepet bármely más légitársaság átvehetné tőle, mert nagyon nehéz egy 500-800 fős repülőgépet gazdaságosan üzemeltetni.

A négyhajtóműves óriásgépek nem tudnak annyival több embert megfelelő jegyárak mellett elszállítani, mint amennyivel többe kerül az üzemeltetésük a szintén nagy hatótávolságú, de kéthajtóműves típusokhoz képest. Pláne, ha azok olyan élenjáró technológiával épülnek, mint a Boeing 787 Dreamliner és az Airbus A350. Pedig az utasok szeretik az A380-ast, különösen azok, akik megengedhetik maguknak a szokásosnál tágasabb üzleti, pláne az első osztály által nyújtott kényelmet és tágasságot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMajdnem teljes hotelszobát alakít ki a fedélzeten a Singapore AirlinesZuhanyozni még nem lehet, de a franciaágy megoldható, külön mosdóval és gardróbbal.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat A380 Airbus Emirates qantas Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.