Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2019. január 1. 07:50 Vállalat

Idén még nagyobb káosz lesz az európai reptereken

A légitársaságok nem bírják a tempót. Egyre nő az ágazat, de nincs elég pilóta, sőt, már a kiszolgáló személyzetet is lasszóval kell fogdosni. A járatokat mégis elindítják abban a tudatban, hogy majd menet közben törölnek néhányat, vagy bevállalják a késéseket is. Mindez nem túl jó hír az utasoknak.

A légitársaságok áprilisban induló nyári menetrendje olyan sűrű, hogy képtelenek lesznek a cégek teljesíteni a terveket. Újabb úticélok kerülnek a rendszerbe és még több gép áll szolgálatatba.

A munkaerőhiányt súlyosbítja, hogy életbe lép egy új szabályozás, ami a pilóták és a légi kísérők szabadságkiadását szigorította. Ebből már 2017 végén is komoly gond volt. A Ryanairnak például 2017 utolsó hónapjaiban a 4200 pilótájából ötszáznak kellett négy hét szabadságra mennie.

Korábban ugyanis az áprilistól márciusig terjedő év szerint engedték a szabadságolást, 2018-tól kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következtében a hajózó személyzetnek (pilóták és légiutas-kísérők) december végéig ki kell venniük a szabadnapjaikat.

Az európai jogszabály-változásnak komoly hatása van a cégekre, mivel emiatt nem tudnak sakkozni a szabadságokkal. Korábban főszezonban hajtották az embereket, majd a szezon elmúltával adták ki a szabadságokat – de ennek most vége.

Az ágazat elképesztő ütemben nő, csak tavaly több mint egymilliárd utas fordult meg az európai repülőtereken. Eközben a repülőtéri infrastruktúra nem követi a forgalom bővülését. A legtöbb nagy, európai repülőtéren kapacitáshiány alakult ki, de a szükséges beruházások anyagi feltételei sem adottak sokszor.

 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) azt javasolja, hogy a repülőtereken a jövőben csak egyszer kelljen azonosítania magát az utasnak. Ha ugyanis az utasok úgy tudnak az utasfelvételtől a biztonsági ellenőrzésen át a beszállításig eljutni, hogy csak egyszer kell a személyazonossági igazolványát és a beszállókártyáját felmutatni, akkor gyorsul a beszállás.

A német hetilap, a Der Spiegel cikke szerint jövőre sokkal nagyobb káosz lesz az európai repülőtereken, mint idén nyáron volt. Pedig az sem volt kicsi. A Lufthansa-csoport például csak augusztus végéig 18 ezer járatot törölt. A munkaerőhiányt már a pórul járt utasok is megérezték, mivel a panaszaikra olyan automatikus üzenet érkezett, hogy majd négy hét múlva válaszolnak. A Spiegel szerint már az ügyfélszolgálaton sincs elég embere a légitársaságoknak.

Igaz, a Lufhansa-csoportnak kemény éve volt 2018-ban, kicsit elszámították magukat, amikor az Air Berlin csődbe ment és a Lufthansa leánycége, az Eurowings átvette a járatokat. „Túl ambiciózusak voltunk”, mondta Thorsten Dirks, az Eurowings vezérigazgatója.

Idén úgy próbálják megelőzni a káoszt, hogy „nagyvonalúbban” számítják a reptereken a ki-beszállás idejét. A légitársaságoknak ez a legérzékenyebb pontja, hiszen minél több időt tölt a földön a gép, annál kisebb a profit. Nem termel a járat, és még a reptéri illetéket is fizetni kell.

Az IATA adatai szerint 2018-ban megduplázódott késések száma, és ha jelenlegi trend marad 2040-ig meghétszereződhetnek a kétórás csúszások száma.

Magyarországon sem jobb a helyzet. Bár még nincs vége az évnek, de már most rekordról lehet beszélni, legalábbis, ami a késések miatt megítélt kompenzációt illeti. A budapesti kormányhivatal több mint 10,6 millió forintot ítélt meg a légitársaságokkal szemben a pórul járt utasoknak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy budapesti járattörlésen keresztül mutatjuk meg, milyen nehéz kártérítést igényelni a légitársaságtólHiába kötelezi az Európai Unió kártérítés megfizetésére a légitársaságokat járattörlés esetén, nehéz megítélni, hogy kinek a hibájából történt. Ezért sokan inkább nem is élnek a jogaikkal.

Az eddig elindított 408 eljárásból 202 végződött elmarasztalással, vagyis a légitársaságnak fizetni kellett a járat több mint három órás késése, vagy törlése miatt. A bejelentések 80 százaléka egyébként a fapados légitársaságokat érintette.

Ráadásul mindezeken túl van még egy kockázat, a Brexit, ami márciusban üthet be. Ha tényleg kilép Nagy-Britannia az Európai Unióból, annak a kontinens légi közlekedésére is hatása lesz.

Az EU-ban elég nagy szabadságuk van a légitársaságoknak, oda repülnek ahová akarnak. Ezt az uniós törvények, illetve a „nyitott égbolt” megállapodás szabályozza. Ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, akkor ezek a szabályok megszűnnek, és rengeteg repülő ragadhat a földön a brit reptereken, míg aláírják a szükséges kétoldalú szerződéseket az egyes országokkal, illetve az unióval.

Egyelőre akkora a bizonytalanság a Brexit körül, hogy nem tudni, mi lesz márciusban. Persze az is lehet, hogy minden marad a régiben. Mindenesetre a nyári vakáció előtt érdemes számolni a járatkésésekkel és a törlésekkel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBármit kitalálnak a légitársaságok, csak ne kelljen kártérítést fizetni az utasnakEgyre több járatot törölnek a légitársaságok, pedig ilyenkor kártérítést kell fizetni az utasnak az EU-ban. Erről azonban csak az utasok egy-két százaléka tud.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Brexit fapados légitársaságok járattörlés késés Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.