Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. december 6. 11:53 Piac

Európa nyerhet az amerikai-kínai kereskedelmi háborún

Bár nem teljesen abban a formában, ahogyan arról Donald Trump amerikai elnök először beszámolt, de három hónapra valóban tűzszünet jöhet a Kína elleni kereskedelmi háborúban. Ez nem jelenti azonban az eddigi vámok visszavonását, csak azt, hogy 90 napig nem lesznek újak és nem emelkednek a meglévők.

Nem légüres térben jelent meg tehát a holland jegybank elemzése, amely arról szól, hogy milyen hatásai vannak az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktusnak a két résztvevő országra, valamint Európára. Az utóbbi alatt ebben az esetben egész pontosan az eurózóna országait kell érteni, de gondolatban nyugodtan idesorolhatjuk Magyarországot is, hiszen a magyar export értéke a bruttó hazai termék (GDP) 90 százaléka körül van, és az eurózóna messze a legfontosabb magyar külpiac.

A holland kutatók először is megállapították, hogy az importvámok gazdasági hatásai megegyeznek az exportra kivetett adókéival. Vagyis a behozatalt és a kivitelt egyaránt kedvezőtlenül befolyásolják, a keresletet a hazai termékek felé tolják el, ennek eredményeként pedig emelkednek az árak.

A szakemberek két forgatókönyvet számoltak végig: az első szerint az Egyesült Államok 10 százalékos vámot vet ki a teljes kínai importjára, de ezt nem követi kínai válaszlépés. A másodikban viszont Kína ugyanilyen mértékű vámot vet ki a teljes amerikai importjára némi fáziskéséssel.

A valóságban egyébként még nem tartunk itt, az Egyesült Államok 250 milliárd dollárnyi kínai importot vámol meg, ötödét 25 százalékos tétellel, a többit 10 százalékossal. Ez valamivel több mint az ország teljes kínai importjának a fele, a fennmaradó rész egyelőre nem érintett a kereskedelmi háborúban. Kína eddig 110 milliárd dollárnyi amerikai importra vetett ki különböző mértékű vámokat.

Az ábrák az amerikai, a kínai és az eurózás GDP-re kifejtett hatást mutatják az első (folyamatos vonal) és a második (szaggatott vonal) forgatókönyv alapján ötéves időtávon.

Forrás: DNBulletin

Mint látható, az amerikai gazdaság még abban az elméleti esetben is megszenvedné a kereskedelmi háborút, ha nem lennének kínai ellenintézkedések. Ennek oka, hogy ugyan nő a kereslet a hazai termékek iránt, de csökken az export és a beruházások, ennek nyomán pedig a foglalkoztatottság is. A kínai megtorlás pedig több mint kétszeresére növeli a negatív gazdaság hatás mértékét.

A hatás Kína esetében is negatív – összességében, valamint a beruházásokat és a foglalkoztatottságot tekintve egyaránt. Meglepő módon azonban ennek mértéke szerényebb az USA-nál látotthoz képest, pedig a kínai gazdaságban nagyobb szerepet játszik a külkereskedelem, mint az amerikaiban.

A konfliktus haszonhúzója az eurózóna lehet, legalábbis abban az esetben, ha sikerül kimaradnia a kereskedelmi háborúból. Így ugyanis egyszerre élvezhetné az olcsóbb kínai importot odahaza, valamint áruinak nagyobb versenyképességét az amerikai piacon, amire még az erősebb dollár is rátesz egy lapáttal. Így aztán a foglalkoztatottságban is nyertes lenne.

Indokolt azonban a feltételes mód, mert a kereskedelmi háború tulajdonképpen az EU és az Egyesült Államok között is elkezdődött, amikor a nyáron az amerikai kormány vámot vetett ki az európai alumínium- és acéltermékekre. Az EU erre olyan ikonikus amerikai termékek megvámolásával válaszolt, mint a mogyoróvaj, a farmer, a whiskey és a (Harley-Davidson) motorok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHuszonöt százalékos importvámmal válaszol az EU TrumpnakBekeményít az Európai Unió és vámot vet ki az amerikai motorokra és farmerekre. De Trump miatt drágulhat a bourbon whiskey is.

Ebben az esetben azonban mindkét oldalon csak néhány milliárd dollárnyi áruforgalomról van szó, és az uniós vezetők nem lennének szomorúak, ha ennyiben maradnának a dolgok. Nem véletlenül lengeti be időnként Trump az európai autók megvámolását, az ugyanis már valóban húsbavágó csapás lenne, amire minden bizonnyal az EU is hasonlóan keményen válaszolna. Amíg ez nem történik meg, Európa valószínűleg pozitívan jön ki az amerikai-kínai csörtéből, ha igaza van a holland jegybanki szakembereknek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTörékeny fegyverszünetet kötött Trump és Juncker a kereskedelmi háborúbanDonald Trump túl sokszor csinált már hátraarcot, az Európai Unióban pedig túl sok ellenérdek ütközik ahhoz, hogy tartós legyen a fegyverszünet.

Piac Donald Trump EU eurózóna kereskedelmi háború Kína usa Olvasson tovább a kategóriában

Piac

Bucsky Péter
2018. december 14. 08:45 Piac

Egy évtizede folyamatosan egyre többet túlóráznak a magyarok

A leginkább olyan, külföldi cégek által uralt szektorokban lehet szükség az új, 400 órás szabályra, mint az autóipar.

Fabók Bálint
2018. december 10. 07:00 Élet, Piac

Ázsiaiak és afrikaiak százezrei állnak top 10-es magyar Facebook-oldalak mögött

A tíz legnépszerűbb magyar Facebook-oldal felét nem is Magyarországról kedvelik a legtöbben. Havasi Balázst például Algériából, Mága Zoltánt pedig Bangladesből.

Váczi István
2018. december 7. 15:15 Piac

Nincs vége a rémálomnak a bitcoin befektetői számára

Közel egy éve a 20 ezer dollárt ostromolta a bitcoin árfolyama, jelenleg 3400 körül áll, vagyis több mint 80 százalékot zuhant.

Fontos

Fabók Bálint Jandó Zoltán
2018. december 13. 06:58 Állam

A leghivalkodóbb magyar üzletember, aki hülyére veszi az államot, de mindig magasabbra jut

Céghálót működtetett a miniszter lakásán, Afrikában ügyeskedik, vb-t szervez, űrnagykövet és még számtalan más. Portré Balogh Sándorról, akihez tapadnak az állami milliók.

Váczi István
2018. december 11. 19:28 Állam

Sífelvonót a Balatonra? Az EU nem fogja megakadályozni

Az uniós jogi keretek kialakításakor nem gondoltak olyan tagállamra, amelynek nem az uniós források hatékony elköltése a fontos, hanem a klientúra gazdagítása.

Jandó Zoltán
2018. december 11. 15:18 Élet

Minden hatodik magyar migráns szeretne lenni

A Gallup felmérése szerint Magyarország nem szerepel a célországok között, innen viszont a lakosság 16 százaléka elköltözne, ha tehetné.