Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. október 15. 17:49 Pénz, Vállalat

Annyira megbízhatatlan lett a légi közlekedés, hogy már járattörlésre is lehet biztosítást kötni

Ha repülésről van szó, akkor egy ideje folyamatosan a járattörlésekről lehet hallani. A kérdésben most már a biztosítók is meglátták a fantáziát, ezért megjelentek azok a termékek, amelyeket külön a járatkésések miatt fejlesztettek ki. Ezért most átnéztük a hazai légitársaságok ajánlatait, és ebből kiderült, hogy a szolgáltatás még eléggé gyerekcipőben jár.

A Netrisken egy, a közelgő hosszú hétvégére eső négynapos, olaszországi városlátogatásra kértünk ajánlatokat a cégektől. Külön kikötés volt, hogy repülővel utazom és a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást kérem.

Összesen 14 ajánlat érkezett a prémium kategóriában. A négy napos útra a biztosítás díja 1920 és 5000 forint között mozgott. A legtöbb biztosító egyáltalán nem fizet, ha törlik az utas járatát. Csupán egy biztosító, a Mapfre vállalta, hogy száz eurót, vagyis 32 ezer forintot fizet, ha törlik az utas repülőjáratát. Túlfoglalás esetén, vagyis amikor a légitársaság több jegyet ad el, mint amennyi hely van a gépen is jár a kártérítés, a cég ebben az esetben is száz eurót ad az utasnak.

Egy Európai Uniós rendelet szerint ha a légitársaság hibájából késik a gép több mint három órát, vagy törlik a járatot, akkor 250 eurós kártérítés jár az utasnak.*Az Európai Unión belül 1500 kilométer vagy annál rövidebb útvonal esetén 250 euró, 1500 kilométernél nagyobb távolság esetén 400 euró. Uniós repülőteret nem uniós repülőtérrel összekötő járat esetében van még egy szabály, e szerint 3500 kilométernél hosszabb repülőút törlése esetén 600 euró kártérítés jár az utasoknak. Ha több mint három órát késik a gép, akkor is jár a kártérítés. A Mafre ajánlata ennek az összegnek csak a töredéke.

A légitársaságok nem szeretnek fizetni, az utasnak pedig nagyon nehéz a jogait érvényesíteni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy budapesti járattörlésen keresztül mutatjuk meg, milyen nehéz kártérítést igényelni a légitársaságtólHiába kötelezi az Európai Unió kártérítés megfizetésére a légitársaságokat járattörlés esetén, nehéz megítélni, hogy kinek a hibájából történt. Ezért sokan inkább nem is élnek a jogaikkal.

A Világgazdaság szerint a Magyar Posta Biztosító is meglátta ebben az üzleti lehetőséget. Az állami biztosító az uniós rendeletben szereplő kártérítési összegek kifizetését vállalja. Vagyis, ha törlik a járatot, esetleg három óránál többet késik a biztosító kifizeti a 250 eurót. Ehhez azonban a normál utazási biztosításon felül kiegészítő biztosítást kell kötni az állami cégnél. Akinek törölték már a járatát, boldogan ki fogja fizetni a napi 248 forintos plusz költséget, amennyibe a repülős kiegészítő biztosítás kerül. A gazdasági lap szerint eddig a postás biztosító 16 esetben fizetett is, összesen 2,4 millió forintot járattörlés miatt.

Ha a járattörlés miatti biztosítás még nem is terjedt el, a biztosítók már elkezdték beárazni a járatkésések okozta kockázatokat. Igaz, jellemzően csak 6-12 órás késések után fizetnek kártérítést. Az összegek nagy szórást mutatnak, attól függően, hogy hány órát késett a gép átlagosan, 10-60 ezer forint között mozognak. A vizsgált 14 biztosítótársaságból hét fizet, ha késik a repülőgép.

Ami szinte mindig szerepel a káresemények között, az a poggyászkár. Az összes biztosító fizet, ha megsérül a poggyász. Persze kikötik, hogy nem lehet benne elektronikai eszköz, sőt egyes társaságok külön kiemelik, hogy – szó szerint – „repülőtéri poggyászdézsmálásra” nem fizetnek. Innentől kezdve kicsit furcsán hangzik, hogy a különböző társaságok 250 és 500 ezer forintos kártérítést vállalnak, ha megsérül a csomag. Ezek az összegek felső korlátnak tekintendők, a biztosító a valós károkozás mértékéig fizet csak, lényegében a ruhaneműk után.

A csomag esetében akkor van értelme a biztosításnak, ha a poggyász késve érkezése esetén is jár kártérítés. A társaságok harmada kifizeti a feltétlenül szükséges, a célállomás időjárási viszonyaira rímelő ruhavásárlást. Sokan azonban kikötik, hogy csak fehérneműről és tisztálkodási eszközökről hozott számlákat egyenlítenek ki.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat járattörlés repülő utazás utazási biztosítás Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.