Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. október 2. 14:07 Vállalat

Annyit bukott egy Magyarországon erős cég, mintha eltűnne a Facebook

Története valószínűleg legsúlyosabb válságát éli át a GE, amely alig több mint egy évvel kinevezése után megvált vezérigazgatójától, hogy egy vállalatátalakítási szakembert ültessen a helyére.

A General Electric részvényárfolyama 2000. augusztus 28-án érte el csúcsát, amikor mintegy 600 milliárd dollárt ért a konglomerátum, amely akkoriban rengeteg dologgal foglalkozott a pénzügyektől az energetikán át a repülőgép-hajtóművekig. Ekkor még a vállalatot két évtizeden keresztül irányító Jack Welch állt a cég élén, aki ünnepelt menedzserként búcsúzhatott, annak ellenére, hogy távozásakor már a harmadával kevesebbet ért a társaság, mint a csúcson.

Ennek egyik oka az volt, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások megviselték a GE számára fontos légi ipart és biztosítási szektort. Később már csak rövid időre sikerült elérni a 400 milliárdos cégértéket, hogy aztán a válság 100 milliárd dollár alá küldje a társaságot. Innen sikerült 300-ig visszakapaszkodni, az utóbbi szűk két év lejtmenete azonban ismét a korábbi mélypontra lökte a vállalatot múlt hét pénteken.

A Bloomberg néhány példát is összegyűjtött annak szemléltetésére, hogy mekkora összeg az az 500 milliárd dollár, amely eltűnt a GE értékéből. Ennyi Belgium GDP-je, a Facebook jelenlegi tőzsdei értéke, ennyi pénzből minden amerikai állampolgár kaphatna egyet a legdrágább iPhone X-esből,

egyetlen ember pedig 464 millió éven keresztül ihatna tejes kávét minden reggel a Starbucksban.

A GE ma már közel sem az, mint 2000-ben volt, az utóbbi években megvált például a Welch által felépített pénzügyi ágazatának nagy részétől. Ennek keretében vette meg a Budapest Bankot is a magyar állam 700 millió dollárért 2015-ben. Közel sem ez volt az egyetlen leépített tevékenység, erre a sorsra jutott a világítástechnika is, amelyből az egész vállalat kinőtt, miután Thomas Edison feltalálta a villanykörtét. Ebben a szektorban szintén fontos szereplő volt a vállalat Magyarországon, a GE Lightning nevű ágazat magyar és régiós részeit egy korábbi itteni GE-menedzser, Jörg Bauer vásárolta meg.

A GE mostani problémáinak legfontosabb egyedi oka talán az, hogy a céget 2001 óta irányító Jeffrey Immelt vezetése alatt teljesen tévesen mérte fel az energetika fejlődési irányát. Arra számítottak, hogy továbbra is nagy igény lesz a hagyományos erőművi turbinákra, amelyeket a társaság veresegyházi üzeme is gyárt, illetve szervizel.*A vállalatnak hazánkban összesen közel 5 ezer alkalmazottja van, akik négy gyárban, három kutató-fejlesztő és egy szolgáltató központban dolgoznak. Ennek jegyében bonyolította le azt a tranzakciót az Alstommal, amelynek keretében az utóbbi energetikai részlege a GE-hez került, míg az amerikaiak közlekedési részlege a franciákhoz.

A megújuló energiaforrások előretörése miatt azonban a turbinák iránti kereslet meredeken visszaesett, drámaian rontva a GE eredményeit. A 126 éves céggel júniusban az a szégyen is megesett, hogy kitették a Dow Jones tőzsdeindexből, ami újabb részvényeladási hullámot generált. Legutóbb pedig az borzolta a befektetők kedélyeit, hogy korróziós problémák léptek fel a vállalat által gyártott erőművi turbinákban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÓriási átalakulást jelentett be a GE, ami Magyarországot is elérhetiAz egyik legrégebbi amerikai vállalat január óta a magyar GDP-hez közelítő összeget veszített az értékéből. Lépni kellett, ez lett belőle.

John Flanneryt bő egy éve már kifejezetten a válság kezelése érdekében nevezték ki vezérigazgatónak, de mivel nem haladt elég gyorsan a vállalat átalakításával, most menesztették. Helyére Larry Culp kerül, aki korábban a Danaher vállalat sikeres átalakításával szerzett magának üzleti hírnevet. Ezzel együtt közölték, hogy nem fogják teljesíteni a korábban közzétett idei profitvárakozást, valamint leírnak 23 milliárd dollárt az erőművi üzletágnál.

Bár ez Flannerynek valószínűleg nem esett jól, de a tőzsdén jól fogadták a bejelentést, hétfő délelőtt 10 százalékot emelkedett a GE árfolyama. Az elemzők arra számítanak, hogy Culp folytatja a tevékenység karcsúsítását, a légi ipari, valamint a hagyományos és megújuló energetikai szegmenseket megtartva. Az átalakítást azonban minden bizonnyal fel fogja gyorsítani. Az év eleji tervekben még az egészségipar is fontos szerepet kapott, ezek szerint azóta megváltozott a megítélése.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFelszabdalhatja magát Magyarország egyik legnagyobb beruházójaA GE megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy külön vállalatokba szervezze a főbb egységeit, ami tökéletes ellentéte az elmúlt évtizedek törekvéseinek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat átalakítás GE Jack Welch Jeffrey Immelt John Flannery Larry Culp Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.