Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. szeptember 26. 11:02 Vállalat

Több mint 60 milliárd forintnyi bitcoint öntöttek a piacra

Közel 26 milliárd japán jen (mintegy 63 milliárd forint) értékben adott el bitcoint és bitcoin cash-t a négy évvel ezelőtt bedőlt Mt. Gox kriptodeviza-tőzsde vagyonfelügyelője – közölte maga az illető. Kobajasi Nobuaki lépéseit kiemelt figyelemmel követik a befektetők, mivel hatalmas mennyiségű kriptodeviza felett rendelkezik.

A japán székhelyű Mt. Gox valaha a világ legnagyobb bitcointőzsdéje volt, de nagyjából négy éve csődvédelembe menekült, miután közzétette, hogy elveszített 850 ezer bitcoint, amelyet állítólag hackerek loptak el. Akkoriban ez a mennyiség 500 millió dollárt ért, mai értéke ennek több mint a tízszerese. A történet számos eleme azóta sem tisztázódott, később valamilyen módon 200 ezer bitcoint sikerült visszaszerezni.

Kobajasi Nobuaki ezzel a mennyiséggel gazdálkodik, hogy a befektetők legalább részben visszakapják a pénzüket. Ez olyan soknak számít, hogy kriptodeviza-piaci szereplők tokiói bálnaként emlegeti a vagyonfelügyelőt. Egy korábbi körben már megvált 43 milliárd jen értékű kriptodevizától, a kedden bejelentett mennyiség pedig a március 7. óta eltelt időszakban került új tulajdonosokhoz, de csak most számolt be róla.

A Bloomberg kalkulációi szerint ez az eladás átlagosan 8100 dolláros áron történt, ami jelentősen magasabb a most éppen 6400-6450 körül lévő árfolyamnál. Egyébként ez utóbbi is jónak számít a szeptember közepén látott, bőven 6000 dollár alatti szintekhez képest. A bitcoin amolyan kistestvérének számító bitcoin cash árfolyama 435 dollár körül jár.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem tér vissza a boom az egyik legismertebb kriptodeviza alapítója szerintTovább tart a kriptodevizák lejtmenete, összesített értékük a januári csúcs óta 640 milliárd dollárral csökkent, így már csak 197 milliárdot érnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat árfolyam bitcoin hackerek kriptodevizák Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.