Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. szeptember 13. 12:08 Piac

16 éves rekordon az ázsiai tőzsdék zuhanása

Az egymás utáni tizedik kereskedési napon is estek az ázsiai tőzsdék szerdán, amire 2002 óta nem volt példa. A térség átfogó tőzsdei mutatója, az MSCI Asia Pacific Index ezalatt 5 százalékkal került lejjebb, ezzel 700 milliárd dollár tűnt el a vállalatok tőkepiaci értékeltségéből.

A Bloomberg összefoglalójában megszólaló tőkepiaci szakemberek több okot is felsoroltak, ami a szokatlanul hosszú esés mögött áll. Az egyik a Törökország és Argentína esetében már látott feltörekvő piaci válság, ami a félelmek szerint átterjedhet például Indonéziára és a Fülöp-szigetekre. Mindegyikre jellemző az eleve magas szintről növekvő infláció, továbbá a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiánya, miközben fogynak a devizatartalékok.

Ezzel összefügg a dollár erősödése, hiszen sok ázsiai ország vállalatai ebben adósodtak el, és most nehezebben törlesztenek. Az emelkedő amerikai kamatok hatására pedig az USA-ba áramlik a tőke, így drágább finanszírozni az ázsiai országok említett költségvetési és kereskedelmi hiányát.

A legnagyobb egyedi kockázat mégis a kereskedelmi háború. Ha az amerikai elnök beváltja fenyegetését, és hamarosan legalább 200 milliárddal fejeli meg a kínai importra eddig kivetett 50 milliárd dolláros vámot, az jelentős csapás lesz a kínai gazdaságra, amely amúgy is lassuló növekedési pályán mozog. A sanghaji tőzsde csütörtökön négyéves mélypontjának a közelében zárt.

A cikkben megszólaló szakemberek azonnali fordulatra ugyan még nem számítanak, de többen is kiemelték, hogy már elég sokat estek az ázsiai tőzsdék, és az olcsóbbá váló részvények a következő hónapokban már csábító célpontot jelenthetnek a befektetők számára.

Ez csütörtökön valamelyest már meg is történt, az MSCI Asia Pacific Index 0,9 százalékkal nőtt. Ezzel értelemszerűen vége szakadt a 10 napos negatív szériának, így pont ugyanaddig tartott, mint 2002-ben. Az emelkedést a tokiói tőzsde vezette, amely 1,1 százalékos nyereséggel zárt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTrump visszafordíthatja a kínai középosztályt az elnyomója feléA közel félmilliárdos társadalmi osztály egyre kritikusabb a hatalmát koncentráló Hszi Csin-ping ellen, de a kereskedelmi háború felülírhatja ezt.

Piac Ázsia kereskedelmi háború Sanghaj tőzsde Olvasson tovább a kategóriában

Piac

Torontáli Zoltán
2018. november 12. 12:00 Piac, Világ

A szemüvegkeretek nagy része eladhatatlanul porosodik a raktárakban

Évek óta nagy üzleti ígéret a 3D nyomtatás, amely hatékonyabbá tenné a gyártást, de a technológia mögé csak most álltak be a nagy nevek.

Bucsky Péter
2018. november 12. 06:53 Piac

Évi 48 milliárd forintnyi társasági adót trükközhet ki az országból 30 magyarországi multi

Ha csak a legnagyobb multik abbahagynák a nyereség kijátszását, egy pillanat alatt 1 százalékot nőne a magyar GDP. A nagy transzferár-trükk, harmadik rész.

Wiedemann Tamás
2018. november 9. 11:00 Pénz, Piac

Rááll az elektromos autógyártásra a Volkswagen, komplett gyárakat alakít át

Hat és félmillió forint lesz a legolcsóbb elektromos Volkswagen, amely a Polo alapjaira épül és akár 500 kilométert is meg tud tenni egy feltöltéssel.

Fontos

Hajdu Miklós
2018. november 13. 06:56 Tech

Adatszemüveg és virtuális valóság: szinte olyan lesz az autógyári munka, mint egy videójáték

Tablet, okosóra és hamarosan adatszemüveg egészíti ki karbantartók szerszámkészletét a magyarországi autógyárakban.

Rigó Anita
2018. november 11. 07:49 Élet

Évi tízezer gyermek születik apa nélkül Magyarországon

Nemcsak a nők, hanem a férfiak gyermekvállalási életkora is jelentősen kitolódott az utóbbi két évtizedben.

Hajdu Miklós
2018. november 10. 17:08 Tech

Egy intézmény nyerte el a magyar egyetemekhez jutó uniós kutatási pénzek közel harmadát

Tovább elemeztük a H2020 pályázatok adatait, ezúttal a magyar egyetemekre koncentrálva. Kiderült, hogy a CEU messze kiemelkedik a magyar egyetemek között a nemzetközi színtéren.