Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. szeptember 4. 18:40 Vállalat

Kifejezetten jól állunk egy olyan mutatónál, ami jól jósolja a válságokat

Több olyan mutató van, ami megbízhatóan jelzi előre, hogy a gazdaság visszaesés, azaz a recesszió felé halad. Ezek közé tartozik az újonnan kiadott építési engedélyekben meghatározott hasznos alapterületek mértéke. A tapasztalat szerint ha ez az szám csökkenni kezd, akkor nagyobb eséllyel várható recesszió, ha viszont nő, akkor fellendülésre lehet számítani.

Az Eurostat legfrissebb közleménye szerint az úgynevezett “alapterület index”*Floor area index a 2014-es mélypontot elhagyva három éve folyamatosan nő az unió területén, azonban az országok között izgalmas különbségek bontakoznak ki.

Az Európai Unió legtöbb országára nézve az idei év első negyedévéből állnak rendelkezésre ezek az adatok, amelyek szerint 2015-höz képest Spanyolország után Magyarországon nőttek meg a legjobban az építési területek. A 2015-ben éves átlagban engedélyezett területek több, mint kétszeresét hagyták jóvá a magyar hatóságok 2018 első negyedévében, míg az uniós átlagnövekedés ennél jóval kevesebb, 125 százalék volt. Egész Európára jellemző tehát a kedvező kilátás, de azért van kivétel, például a Brexit miatt nehéz helyzetbe jutó Egyesült Királyság.

 


Ha időben nézzük az adatok, jól látszik, hogy a mutató uniós szinten már 2007-ben előre jelezte a válság közeledtét. Az is szembetűnő, hogy a visegrádi országok közül Magyarországon járt a legmélyebben a válságot követően az index, pedig a válság előtti években, többnyire a régiós vetélytársakat leelőzve, az uniós átlag környékén alakult a magyar érték.

Magyarországon egyébként pont nem jelezte előre a mutató a 2008-as válságot: először 2009 második negyedévééig kellett várnunk a jelzésre, amikor már javában tartott a recesszió.

Az utóbbi három évben mindenesetre nem csak a környező országokat, hanem az európai mezőny túlnyomó részét is megelőzte magyarországi építőipar, ami alapvetően kedvező gazdasági kilátásokat vetít előre.

 


Bár egyre többen készülnek a következő gazdasági válságra, egyelőre valószínűleg még nem kell túlzottan aggódni. Nem csak az építőipar felpörgése utal arra, hogy egy darabig legalábbis még lehet még bízni a konjunktúrában, hanem bizonyos üzletemberek befektetési döntései is, például Soros György is nemrég jelét adta annak, hogy nem számít a válság kitörésére.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat építőipar Eurostat válság Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.