Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. szeptember 3. 06:51 Pénz, Piac

Ha csak a pénzen múlna, sok esélye nem lenne a Vidinek az EL-ben

Hiába javult rengeteget a magyar labdarúgás pénzügyi helyzete az elmúlt években, így is elég valószínű, hogy a Mol-Vidi a legszegényebb az Európa Liga L-csoportjának négy csapata közül. Pedig a székesfehérvári együttes itthon a leggazdagabbak közé tartozik, ám a közvetlen és közvetett állami támogatásokkal felpumpált bevétele nem kompenzálja a piac méretéből, és a rendszeres európai kupaszereplésből eredő különbségeket.

A csoportból pénzügyi-gazdasági szempontból természetesen egyértelműen kiemelkedik a Chelsea, amely európai szinten is az élmezőnybe tartozik. A Deloitte tanácsadócég évente megjelenő Football Money League című kiadványának legutóbbi számában 428 millió euróra (közel 140 milliárd forintra) becsülte a londoni klub büdzséjét, és ez nagyjából összecseng a Guardian közelmúltban kiadott összeállításával is. Ezzel a Chelsea az egész kontinensen a nyolcadik legtöbb pénzből gazdálkodó együttes volt.

Ehhez képest a másik három együttes költségvetése aprópénz. A Videoton bevétele 2017-ben például még úgy is csak a 3 százalékára rúgott ennek az összegnek, hogy a csapatot működtető cég két év alatt duplázni tudott.

 

Azt nem lehet megmondani, hogy a másik két ellenfél lemaradása mennyi az angolokhoz képest, a görög és fehérorosz klubok gazdálkodása ugyanis még a magyarokénál is átláthatatlanabb. Az szinte biztos, hogy a BATE Borisovnak az elmúlt években több forrás állt rendelkezésére, mint a magyar bajnoknak, a belorusz csapat ugyanis rendszeres részvevője az európai kupasorozatoknak.

Az együttes, amely az elmúlt 12 év mindegyikében megnyerte a hazai bajnokságát, 2008 óta ötször jutott be a Bajnokok Ligája és háromszor az Európa Liga csoportkörébe. Ebben az időszakban csak az Európai Labdarúgó-szövetségtől közel 63 millió eurót (azaz jelenlegi árfolyamon több mint 20,5 milliárd forintot kaptak), ami nagyjából egyenértékű a Videoton összes bevételével ugyanebben a 10 évben.

 

A PAOK-nál ilyen többlet nem volt, a görögök ugyanis nem igazán vitézkedtek eddig a nemzetközi hadszíntéren, valószínűleg azonban így is jobban el voltak eresztve, mint a Vidi. Erre azonban csak a játékosvásárlásaikból lehet következtetni, az elmúlt öt évben ugyanis közel 10 millió euróval költöttek többet igazolásokra, mint ami befolyt a futballisták eladásából. Ez egyébként messze a legrosszabb egyenleg a teljes görög bajnokságban, amelynek csapatai inkább adják, mint veszik a focistákat.

Ennek fényében talán nem meglepő, hogy a PAOK keretének értéke kifejezetten magas, 57,5 millió euró. Ez majdnem a négyszerese a Vidiének és a BATE Borisovénak is. Más kérdés, hogy a Chelsea ebből a szempontból is egészen más dimenzió: a londoniak legértékesebb játékosa, a belga Eden Hazard az erre szakosodott Transfermarkt szerint majdnem másfélszer annyit ér, mint a csoportban szereplő másik három csapat együttvéve. Ami pedig talán ennél is jobban mutatja a különbségeket, hogy az angoloknál 21 olyan futballista játszik, akit mind a Vidi, mind a BATE teljes kereténél többre értékelnek.

 

Az anyagi háttér tehát finoman szólva sem a fehérváriak mellett szól, de sok esélyük tisztán sportszakmai alapon sincs a továbbjutásra. Az EL sorsolását mindig úgy tartják, hogy a csapatokat négy különböző kalapba sorolják erősségük alapján, és minden csoportba 1-1 együttest sorsolnak a különböző kalapokból. A rangsort az úgynevezett UEFA-együttható szerint állítják fel, ami egy az előző öt év eredményiből kalkulált szám. Az Európa Liga jelenlegi mezőnyében a Sevilla rendelkezik a legmagasabb UEFA-együtthatóval, náluk ez az érték 113. A Vidinél mindössze 4,25*Ez nem meglepő, hiszen az UEFA-koefficiens számításánál az elmúlt öt év BL és EL-szerepléseit, illetve az adott csapat bajnokságának erejét veszik figyelembe, ezek közül pedig a Vidi egyikben sem túl jó., ami az ötödik legalacsonyabb a 48 csapatos mezőnyből, és amivel így természetesen a negyedik, leggyengébb kalapba kerültek.

Ráadásul ez alapján kifejezetten erős ellenfeleket kapott a Vidi. A Chelsea* UEFA-együttható: 82 az első kalap harmadik legerősebb csapata, a BATE-t*UEFA-együttható: 20,5 a harmadikban csak a spanyol Betis előzte meg, míg a PAOK a másodvonal középmezőnyéből érkezett a csoportba*UEFA-együttható: 29,5. A második kalap ötödik helyén álltak az oda sorolt 12 csapatból, igaz ezzel előzték például a jóval nagyobb múltú AC Milant is..

 

A fogadóirodák sem adnak túl sok esélyt a Vidi továbbjutására. Az oddsok alapján hatalmas meglepetés lenne, ha nem a Chelsea végezne a csoport első helyén, különösen, hogy a londoni együttes a bukmékerek szerint a teljes sorozat legnagyobb esélyese is. A Chelsea-nek a végső győzelemére közel 17 százalék sansza van, ugyanez a Vidinél 0,26 százalék. A magyar bajnoknak már a csoportból való továbbjutás is bravúr lenne, aki pedig erre fogad, közel ötszörös pénzt nyerhet.

Pénz Piac BATE Borisov Chelsea EL Európa Liga labdarúgás Mol Vidi PAOK Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Wiedemann Tamás
2018. november 19. 15:48 Pénz, Piac

Újabb legendás, milliárdokat kereső autóipari vezér bukott meg, miután megdézsmálta a cég pénzét

Őrizetbe vették Carlos Ghosnt, a Renault-Nissan-Mitsubishi csoport vezérét, aki évi közel 5 milliárd forintnak megfelelő összeget keresett, mégis milliárdokat titkolt el.

Wiedemann Tamás
2018. november 19. 12:20 Pénz, Piac

Utoljára nyomtatják ki a katalógust, amin egy generáció nőtt fel Magyarországon

Magyarországon egy generáció nőtt fel az Otto-magazinokkal. Kelet-Európában az álmodozás szimbóluma volt, de az ágyat is ki lehetett támasztani vele.

Jandó Zoltán
2018. november 17. 07:22 Pénz, Piac

Háromszáz milliárdnyi Mészáros-vagyon vált láthatóvá

Hiába estek a Mészáros-részvények, a felcsúti milliárdos nem lett szegényebb. Közel 120 milliárd forintra értékelték az állami megrendelésekkel kipárnázott építőipari cégeit, a Mészáros és Mészáros Kft-t és az R-Kordot.

Fontos

Bucsky Péter
2018. november 18. 21:45 Élet

Annyira pokoli lett egy egyszerű gázkazán-csere, hogy az emberek inkább áttérnek fafűtésre

Azért szigorította az EU a kazáncsere-szabályokat, hogy csökkenjen a környezetszennyezés. Magyarországon ebből olyan drágulás és bürokrácia-túltengés lett, hogy az emberek inkább a fa- vagy villanyfűtést választják.

Torontáli Zoltán
2018. november 18. 13:36 Élet, Világ

Az almák Ferrarija finom, piros, drága, és hihetetlenül erős marketing van mögötte

Átalakítja a gyümölcstermesztés mögötti üzleti modellt a Pink Lady és a nyomában meginduló klub almák serege, de ennek megvannak a veszélyei is. Magyarország kimarad az új almahullámból.

Rigó Anita
2018. november 18. 07:29 Élet

Az általánost végzettek és a tizenévesek körében beindult a baby-boom Magyarországon

Harminc fölött és húsz alatt vállalnak több gyermeket a magyar nők. Több a gyereknélküli vagy a sokgyerekes család, kevesebb a kétgyerekes család.