Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. augusztus 21. 12:20 Vállalat, Világ

Olyan nagy a hőség, hogy egy óriás konténerhajó az Északi-sarki vizeken jön Európába

Az Ázsia és Európa közötti hajós áruszállítás leghatékonyabb útvonalai már 1869-es megnyitása óta megkérdőjelezhetetlenül a Szuezi-csatornán keresztül vezetnek. A klímaváltozás azonban ezt is megváltoztathatja, a nagy hajós cégek ugyanis egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az északi, Oroszország felett vezető útvonalért, mivel a hajózás egyik legfőbb akadálya kezd eltűnni: olvad a jég.

A dániai központú Maersk Line egyik közepes méretű, 3600 konténert szállító hajója hamarosan kifut Vlagyivosztok kikötőjéből, de szokásával ellentétben nem dél felé, hanem az Északi-sark felé indul, hogy Szentpétervárra fusson be valamikor szeptember második felében.

A High North News szerint az északi útvonallal a Maersk versenytársai is folyamatosan kísérleteznek, de messze nem ebben a méretben. A Venta Maersk nevű hajó a mérete miatt a fuvarozás úttörője lesz, és azért tud elindulni, mert az idei szokatlanul meleg nyár következtében kevesebb a jég az északi tengereken.

Kisebb hajókat most is látni a Vlagyivosztok-Szentpétervár útvonal mentén. Foró: Marinetraffic.com

A Financial Times szerint az északi útvonal az időjárás függvényében 1-2 héttel is rövidebb lehet, mint a Szuezi-csatornán keresztüli, de drágább, mert továbbra is szükség van nukleáris jégtörők kíséretére és az igazán nagy hajók még mindig nem tudnak északon eljutni a céljukig. Másrészt az időjárás kiszámíthatatlansága bizonytalanabbá teszi a hajók érkezési időpontját, amihez az európai megrendelők nincsenek hozzászokva.

A Maersk fagyasztott halszállítmánya ezért egyelőre csak kísérletnek tekinthető, és azt jelzi, hogy a cég a versenytársai előtt akar járni arra az esetre készülve, ha a jövőben az északi útvonal mégis jól járhatóvá válna. Ennek a lehetősége azonban középtávon most már bizonyosnak látszik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ Északi-sark hajózás Maersk Szuezi-csatorna Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.