Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. augusztus 14. 09:53 Piac

Lassul a magyar gazdaság robogása

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei második negyedévében a nyers adatok szerint 4,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások – tette hozzá a KSH. A mostani gyorstájékoztatóban ennél többet nem közölt a bővülés szerkezetéről a hivatal.

A korábbi két negyedévvel összehasonlítva látszik, hogy valamelyest lassul a gazdaság növekedése, ugyanakkor az utóbbi 10-15 év magyar viszonyaihoz képest az ütem továbbra is gyorsnak számít. A kormány az idei költségvetést 4,3 százalékos gazdasági növekedésre alapozva tervezte. Ez a gazdaság további lassulása esetén is teljesíthető.

 

2017-ben 4 százalékkal nőtt a gazdaság; a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 4,2 százalékkal. (A különbséget egyebek mellett az magyarázza, hogy 2016 szökőév volt.) A GDP értéke folyó áron 38 183 milliárd forint volt 2017-ben.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTíz éve nem nőtt akkorát az egy főre jutó magyar GDP, mint tavalyMondjuk a gazdasági teljesítmény mérésére nem éppen ez a legalkalmasabb mutató, de ettől még nagyon nőtt.

Piac GDP-növekedés költségvetés KSH Olvasson tovább a kategóriában

Piac

Váczi István
2018. november 20. 15:23 Piac

Fény derült az aranykereskedelem egyik legrégebbi titkára

Mostanáig nem lehetett tudni, mennyi arany cserél gazdát az első számúnak tartott kereskedelmi központban, Londonban. Az eredmény kevesebb a korábbi szakértői becslésnél.

Wiedemann Tamás
2018. november 19. 15:48 Pénz, Piac

Újabb legendás, milliárdokat kereső autóipari vezér bukott meg, miután megdézsmálta a cég pénzét

Őrizetbe vették Carlos Ghosnt, a Renault-Nissan-Mitsubishi csoport vezérét, aki évi közel 5 milliárd forintnak megfelelő összeget keresett, mégis milliárdokat titkolt el.

Wiedemann Tamás
2018. november 19. 12:20 Pénz, Piac

Utoljára nyomtatják ki a katalógust, amin egy generáció nőtt fel Magyarországon

Magyarországon egy generáció nőtt fel az Otto-magazinokkal. Kelet-Európában az álmodozás szimbóluma volt, de az ágyat is ki lehetett támasztani vele.

Fontos

Bucsky Péter
2018. november 18. 21:45 Élet

Annyira pokoli lett egy egyszerű gázkazán-csere, hogy az emberek inkább áttérnek fafűtésre

Azért szigorította az EU a kazáncsere-szabályokat, hogy csökkenjen a környezetszennyezés. Magyarországon ebből olyan drágulás és bürokrácia-túltengés lett, hogy az emberek inkább a fa- vagy villanyfűtést választják.

Torontáli Zoltán
2018. november 18. 13:36 Élet, Világ

Az almák Ferrarija finom, piros, drága, és hihetetlenül erős marketing van mögötte

Átalakítja a gyümölcstermesztés mögötti üzleti modellt a Pink Lady és a nyomában meginduló klub almák serege, de ennek megvannak a veszélyei is. Magyarország kimarad az új almahullámból.

Rigó Anita
2018. november 18. 07:29 Élet

Az általánost végzettek és a tizenévesek körében beindult a baby-boom Magyarországon

Harminc fölött és húsz alatt vállalnak több gyermeket a magyar nők. Több a gyereknélküli vagy a sokgyerekes család, kevesebb a kétgyerekes család.