Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. augusztus 7. 09:00 Vállalat

Nehéz dolga lesz a toborzással a BMW-gyárnak

Csak a BMW-gyár közvetlenül ezer munkahelyet fog létrehozni a következő években Debrecen mellett, de a beszállítóknál és a többi szolgáltatónál létrejövő új állásokkal együtt több ezer embernek adhat munkát.

Ahogyan a meglévő két nagy német autógyárunk, úgy várhatóan a BMW-üzem is nagy lökést ad majd az észak-alföldi munkaerő-, illetve ingatlanpiacnak is.

Az Audi, a Mercedes és a BMW-gyárnak helyet adó három megye munkaerőpiacát vizsgálva jól látható, hogy ahol már beindult az autógyártás, ott a foglalkoztatás is felpörgött. Tíz év alatt – tehát a válság előtthöz képest – 19 százalékkal nőtt az alkalmazottak*legalább 5 fős cégeknél alkalmazásban állók száma száma Bács-Kiskun megyében, és 15 százalékkal Győr-Moson-Sopronban. Ugyan ez a növekedés nem csupán a járműiparnak köszönhető, a két megye legnagyobb foglalkoztatóiként az Audi és a Mercedes sokat tett a latba.

 

Ezt jól mutatja, hogy Bács-Kiskunban bő hatezerrel, míg Győr-Moson-Sopronban közel tízezerrel több embert alkalmaznak a járműiparban, mint 2008 elején. Ezzel Bács-Kiskunban 3,2 százalékról 9,5 százalékra, Győr-Moson-Sopronban pedig 15,8 százalékról 22,7 százalékra emelkedett a járműipar súlya a foglalkoztatásban*Legalább 5 fős cégeknél alkalmazásban állók között..

A munkaerő-toborzással nem lesz olyan könnyű dolga a BMW-nek, mint a másik két német vállalatnak volt. Győr-Moson-Sopronban a járműiparnak évtizedes gyökerei vannak, így a környék viszonylag jól el volt látva szakképzett munkaerővel. Emellett az ország nyugati csücskét Nyugat-Európa közelsége miatt nagyobb gazdasági fellendülés és magasabb fizetések is jellemzik, aminek köszönhetően évtizedek óta többen vándorolnak oda az ország más részeiről, mint ahányan elköltöznek onnan.

Bár a Mercedes-gyárnak helyt adó Bács-Kiskun megyét erőteljesen sújtja az elvándorlás – ahogyan a vidék legnagyobb részét -, a gyár létrehozásának idején (2011-2012) bőven el volt látva szabad munkaerővel a térség, a munkanélküliségi ráta 10 százalék felett járt. Emellett Bácsban a járműipar már a Mercedes-gyár indulása előtt is 4-5 százalékos súllyal bírt a versenyszektorban, ehhez képest Hajdú-Bihar megye nyilvános top 100 cégei között mindössze egy járműalkatrész-gyártó céget találunk (Hajdu Autotechnika Ipari Zrt.). Hajdú-Biharban jelenleg az alkalmazottak fél százaléka dolgozik csak a járműiparban, ami alig több mint 400 főt jelent. Vagyis itt lényegében a nulláról kell felfuttatni a járműipart, a környéken nem sok más vállalkozástól lehet majd elszívni a szakképzett munkaerőt.

Papíron Debrecen környéke még bővelkedik a szabad munkaerőben, ám valószínűleg csak kis töredéküknek van megfelelő szakképesítése. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke múlt héten a Kossuth Rádióban valószínűleg éppen erről beszélt, amikor azt mondta, hogy Debrecen környékén egyáltalán nincs előkészítve a szakmunkás-képzés, így arra kell törekedni, hogy a városban és a környékén elinduljon az autóipar számára szükséges munkaerő-piaci igényt kielégítő oktatás, képzés. A BMW-gyár az eddigi sajtóértesülések szerint 2023-ban kezdené meg a termelést, így 4-5 év áll rendelkezésre a képzésre és a toborzásra.

 

A munkaerő-kínálat szempontjából egyébként Debrecen fekvése kedvező, ugyanis ha nem sikerül a hazai tartalékokból összetoborozni a szükséges munkaerőt, a vélhetően versenyképes fizetésekkel Romániából és Ukrajnából is könnyen átcsábíthatnak dolgozókat.

A szakképzett munkaerő hiánya miatt a jövőbeli BMW-gyár dolgozóinak egy része szinte biztosan Debrecen környékén kívülről érkezik majd az üzembe, részben külföldről is, ami várhatóan az ingatlanpiaci keresletet is felpörgeti majd.  Az Otthontérkép elemzése a győri és a kecskeméti példa alapján 20-30 százalékos lakásáremelkedést vetít előre, és a bérleti díjak is várhatóan felfelé indulnak majd a következő két-három évben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autógyártás BMW járműipar munkaerőpiac Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.