Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. augusztus 1. 15:02 Vállalat, Világ

Ilyen egy BMW-gyár belülről

Nem sokkal azelőtt, hogy a BMW bejelentette, egymilliárd eurós beruházással Debrecen mellett építi fel az új gyárát, az amerikai SlashGear riportere a német cég egyik hazai üzemében térképezhette fel, hogyan készül az autógyártó az elektromos mobilitás korszakára.

A Dingolfingenben lévő gyárat az elmúlt pár évben bővítették, 100 millió eurós beruházással alakították ki azt az új egységet, amely az elektromos hajtásra, illetve az akkumulátorfejlesztésre koncentrál.

A tudósítás azt emeli ki, hogy a BMW a hibrid és az elektromos autók gyártásának folyamatát egybeépítette a hagyományos modellekével. Ennek az elképzelésnek a lényege, hogy a gyártósoron a készülő autó egyetlen állomáson sem áll 60 másodpercnél többet, és ez még attól is független, hogy éppen milyen modell készül. (A cikkünkben látható fotók mind Dingolfingenben készültek, de még nem az új üzemegységben.)

Hátsó felfüggesztési rendszerek gyártása Dingolfingenben. Fotó: AFP/Europress

Dingolfingenben így naponta 1600 BMW gördül le a szalagról, amint azonban az elmúlt időszakban a német sajtó többször is megírta, a cégnek olyan nagy megrendelésállománya van, hogy az összes gyára a teljesítőképessége határán mozog. Ez váltotta ki egyébként a debreceni beruházást is.

Hajtóműgyártás Dingolfingenben. Fotó: AFP/Europress

A 60 másodperces, modelltől független gyártáshoz úgy kell kiképezni az embereket, és úgy kell ellátni őket felszerelésekkel, hogy akkor is el tudják végezni az adott munkafolyamatot, ha egy tisztán elektromos verzió jön a soron, majd rögtön utána egy teljesen más hibrid, utána pedig egy hagyományos meghajtású. A debreceni beruházás bejelentésekor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is megemlítette, hogy az új üzemben egy gyártósoron állítják majd elő az elektromos és hagyományos meghajtású autókat.

Egy BMW alkalmazott nyújtógyakorlatokat végez fizioterápiás asszisztens segítségével. Fotó: AFP/Europress

Ez ugyan bonyolultabbá teszi a munkaszervezést annál, mintha egy soron mindig csak egy modellt gyártanának, a BMW szerint azonban nagy rugalmasságra van szükség, mert senki sem tudja, milyen gyorsan fognak elterjedni a hibrid és az elektromos autók.

Fotó: AFP/Europress

Egy új üzem felépítése három-négy évbe telik, írja az amerikai lap, ezért ha a hagyományos felfogást követnék, és csak egy bizonyos technológiára szerveznének egy új gyáregységet, akkor nagyon pontosan meg kellene becsülniük, hogy pár év múlva hány elektromos BMW-t fognak rendelni a vásárlók. Ám ezt nem tudják. Úgy gondolják, hogy 2025-re az úton lévő autók 25 százaléka elektromos vagy hibrid lesz, de azt senki sem tudja, ezen belül hogyan alakulnak az arányok.

Fotó: AFP/Europress

A másik alapelv, amit a BMW követ, a zárt, egységes tervezés és felépítés. Bár a németek elgondolkodtak azon, hogy az akkumulátorok fejlesztését és gyártását kiszervezzék, azaz készen vegyék egy erre szakosodott cégtől, az ötletet nagyon hamar elvetették. Egyrészt nem találtak olyan partnert, amely a megfelelő minőségben és rugalmasságban tudott volna szállítani, másrészt házon belül akarták tartani ezt a területet, mint majdnem minden mást. Ez ugyan költségesebb, de technológiai szempontból nagy stabilitást ad, és a BMW-nél ennek az előnyeire akarnak építeni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz új BMW-gyárral még szorosabban öleli magához Magyarországot az autóiparTíz év után jön végre egy igazi nagyberuházás az országba, ráadásul pont abba az országrészbe, ahonnan a leginkább hiányzott egy nagy gyár. De lehetnek hátulütők is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ BMW Dingolfingen elektromos autó gyár üzem Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.