Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. július 5. 18:30 Vállalat, Világ

Jön a nehéztüzérség a kereskedelmi háborúban

Eddig főleg a szájalás és szimbolikus intézkedések mentek abban a kereskedelmi háborúban, amit az amerikai elnök a jelek szerint mindenképpen ki szeretne robbantani. De most már kezd élessé válni a helyzet. A korábbi bejelentés alapján pénteken életbe lép az éves szinten 34 milliárd dollárnyi kínai termékre vonatkozó, 25 százalékos kiegészítő amerikai importvám.

A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője közölte: az érintett termékkör közel 60 százalékát az országban letelepedett külföldi vállalatok állítják elő, köztük amerikaiak. Azaz az Egyesült Államok saját magát lövi lábon az intézkedéssel. A kínai illetékesek persze nem elégednek meg azzal, hogy az amerikai vámok káros hatásairól beszélnek. Közölték azt is, hogy azonnal életbe léptetik az ellenintézkedéseket, és olyan amerikai termékeket fognak megsarcolni, mint a városi terepjárók, a szójabab és még egy sor agrártermék.

Beszéltek erről már korábban is, amire Trump azzal reagált: ellenintézkedésként akár évi 400 milliárd dollárnyi kínai importra vet ki pluszvámokat.

Itt még nem tartunk, de a konfliktus már így is mélybe taszította az ázsiai tőzsdéket. Ha az Egyesült Államok és Kína is 50 milliárd dollárnyi árura vet ki pluszvámot, az a Bloomberg becslése szerint 0,2 százalékponttal veti vissza a kínai növekedést. Ha a konfliktus eszkalálódik, akkor ez 0,5 százalékpont is lehet.*Tavaly az ország gazdasága 6,9 százalékkal nőtt, az idei terv 6,5 százalék. Az elemzők egy része szkeptikusan viszonyul a hivatalos növekedési adatokhoz.

A legnagyobb mértékben valószínűleg nem is az amerikai vagy a kínai gazdaságot sújtja majd a kereskedelmi konfliktus, hanem az olyan kisebb országokat, amelyek gazdasági teljesítménye nagymértékben a nemzetközi értékláncoktól függ. Ilyen értéklánc például, ha a Németországban összeszerelt Audiba Győrben gyártott motor kerül.

A londoni Pictet alapkezelő szakemberei az alapján állították össze a kereskedelmi háborúban legsérülékenyebb országok listáját, hogy exportjuk hány százaléka kapcsolódik nemzetközi értékláncokhoz.*Ebben a Kereskedelmi Világszervezet adatait vették alapul. Magyarország a negyedik helyen, Csehország és Szlovákia között végzett. A kínai-amerikai konfliktus ettől függetlenül persze sokkal jobban sújtja (majd) például Dél-Koreát, de mivel az Egyesült Államok és az EU között is egyre súlyosabb a kereskedelmi konfliktus, a lista hazánk szempontjából is releváns.

 

A trend amúgy is világszerte afelé mutat, hogy egyre komolyabb akadályok tornyosulnak a szabad kereskedelem előtt. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) a napokban tette közzé rendszeresen publikált jelentése legfrissebb kiadását, amely azt mutatja: a május közepét megelőző fél évben a világ 20 legnagyobb gazdaságában (G20) kétszer annyi a kereskedelmet megnehezítő intézkedést hoztak, mint az azt megelőző hat hónapban.

Szám szerint 39-ről van szó, köztük új és megemelt vámokkal, ezekhez kapcsolódó nehezített eljárásokkal és külkereskedelmet sújtó adókkal. Egy hónapra tehát átlagosan és kerekítve hat jutott, ami a korábbi fél év értékének kétszerese. Roberto Azavedo WTO-főigazgató szerint ez különösen annak fényében aggasztó, hogy a május közepe óta bejelentett intézkedéseket ez a statisztika még nem tartalmazza. Hozzátette: mindez súlyosan veszélyezteti a gazdasági növekedést. Ezek az intézkedések 74 milliárd dollárnyi kereskedelmi forgalmat érintettek, ami az egy évvel korábbi hasonló időszak másfélszerese.

Szerencsére azért az ellentétes folyamatok sem álltak le, a vizsgált féléves időszakra 47 kereskedelemsegítő intézkedés jutott. Értékben kifejezve már kevésbé derűs a kép, mert a közel 83 milliárd dollárnyi érintett árukör csak feleakkora, mint 2016-17 hasonló időszakában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ egyesült államok kereskedelmi háború Kína Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.