Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. július 2. 06:51 Pénz, Vállalat

Burkolt állami támogatás lehet a Fradi rejtélyes kétmilliárdja

Soha egyetlen magyar futballcsapat sem gazdálkodhatott annyi pénzből, mint 2017-ben a Ferencváros. Az együttest működtető FTC Labdarúgó Zrt. kasszájába jóval több mint öt milliárd forint folyt be tavaly, ami elképesztő növekedés a hét évvel ezelőtti 726 millió forint után. Ehhez hasonló nagyságrendű pénzből csak a Videoton (újonnan Mol-Vidi) csapata mögött álló Fehérvár FC gazdálkodhat, a maradék tíz együttesnek 1-2 milliárd forinttal kell beérnie.

 


A Fradi dominanciáját jól mutatja, hogy míg 2011-ben az NB1-be áramló pénznek csak a 9 százaléka került hozzájuk, az elmúlt néhány évben azonban már 20-25 százalék volt a részesedésük.

De hogy honnan lett a Fradinak ennyi pénze, azt eddig nem tudhattuk (a cég nem igazán fejtette ki beszámolójában a bevételek eredetét). Egy megállapodás miatt nem nyilvános például, hogy mekkora összegben értékesítenek belépőket a Fradi-meccsekre, több mint 2 milliárd forint eredetéről pedig még külön kérésre sem mondott semmit a cég.

A növekedésben egész biztosan jelentős szerepet játszott a Groupama Aréna felhúzása. Persze nem azért, mert ennek köszönhetően dől a jegyeladásból származó pénz a csapathoz, hanem mert az FTC egy elég jó megállapodást kötött a stadion fenntartójával. Az arénát a Lagardere Unlimited Stadium Solutions Kft. üzemelteti, és a Fradival folytatott üzleti együttműködésükről annyit lehet tudni, hogy ők gondoskodnak a stadion állapotáról és értékesítik a reklámfelületeket, illetve szervezik az ott tartott rendezvényeket. A bevételeket viszont nem tartja meg magának a Lagardere, a cég minden évben egy garantált fix díjat fizet a ferencvárosi fociklubnak, amely ezen felül még a Lagardere nyereségéből is részesülhet. 

 

Azt nem lehet tudni pontosan, hogy mekkora összeg kerülhet így a Fradihoz, de a két cég beszámolói alapján nem lenne meglepő, ha több százmilliós, vagy akár az egymilliárdot is meghaladó tételről lenne szó. Ez adhatja a Fradi árbevételének legnagyobb részét, de ezen kívül is vannak még forrásiak: tavaly például jelentősen megugrott a szponzori bevételük*Nyilván az, amit nem érint a LUSS-szal kötött megállapodás..

Mindezek ellenére a hagyományos üzleti tevékenységből még az NB1-ben sem a Fradihoz folyik be a legtöbb pénz. A már említett Fehérvár FC árbevétele ugyanis rendre magasabb, ám a Fradi ezt a lemaradását egyéb bevételekkel behozza. Azt azonban nem verik nagy dobra, hogy ezek az egyéb bevételek – amelyek 2017-ben meghaladták a 2,8 milliárd forintot – miből származnak.

Ezen a soron a legtöbb csapat elsősorban különböző – jellemzően állami – támogatásokat mutat ki a taótól kezdve a szövetségi dotáción át az önkormányzati támogatásokig. Az is ilyen, amit a Fradinál nevesítettek, hiszen az FTC Zrt. is kapott 152 milliót az UEFA-tól, illetve 386 milliót az MLSZ-től. A maradék 2,3 milliárd forintról azonban semmit nem tudni. Márpedig ez egyéb bevételből kiugróan sok, nincs is más olyan csapat, amely ekkora összeget mutatott volna ki ezen a soron.

Természetesen rákérdeztünk a Fradinál a rejtélyre, ám a cégtől nem kaptunk válaszokat. Pedig korábban a társaság nem titkolózott ennyire, két évvel ezelőtt még elmondták, honnan származott az akkori 1,8 milliárdos ilyen bevétel. A legérdekesebb tétel pedig egy közel félmilliárdos tulajdonosi támogatás volt. Az FTC Labdarúgó Zrt. ugyanis 99 százalékban a Ferencvárosi Torna Club tulajdonában áll, azaz a cég az egyesülettől kapta a hatalmas összeget. Márpedig az FTC többnyire állami pénzből gazdálkodik.

Nem volt ez másképp tavaly sem. A klub 5,5 milliárd forintból gazdálkodhatott, és bár a beszámoló tanulsága szerint ebből „csak” 1,2 milliárd volt költségvetési támogatás, a tételesen felsorolt támogatások alapján valószínűleg jóval több. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól három tételben közel 3 milliárdot kaptak, amiből 1,4-et használtak fel 2017-ben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig négy részletben utalt közel 1,7 milliárdot, amiből közel 1 milliárd jutott az elmúlt évre.

 

Ehhez jött még 70 millió a fővárosi, a ferencvárosi és kőbányai önkormányzatoktól, illetve 32 millió a szintén jelentős részben állami forrásokból gazdálkodó sportszövetségektől. A többi pénz valószínűleg valóban vállalkozási tevékenységből, vagy más piaci forrásból származott, bár a céges támogatások sem teljesen függetlenek az államtól és a politikától. A Fradi legnagyobb vállalati támogatója például az Opál Zrt.*Valamiért a beszámolóban Kft-ként hivatkoznak rá, de nem találtunk olyan vállalatot, amely ezen a néven működik, és adhatott ekkora támogatást a klubnak., amely a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség tulajdonában van, vezetői pedig az új nemzeti vagyonért felelős miniszter, Bártfai-Mager Andrea férje, illetve a Rogán Antal bizalmasa, Kertész Balázs.

Az FTC bevételeinek nagy része tehát az államtól érkezik, így ha a két évvel ezelőttihez hasonlóan továbbra is százmilliós, esetleg milliárdos tételben nyújt tulajdonosi támogatást a Fradi labdarúgó csapatát működtető cégnek, akkor azt elég nehéz nem burkolt állami támogatásként értelmezni. Ez viszont egy keményebb UEFA-ellenőrzésnél akár bajba is sodorhatná az együttest. Az európai szövetség szabályai (az úgynevezett pénzügyi fair play) szerint ugyanis elvileg nem indulhat nemzetközi kupában olyan csapat, amelynek piaci bevételei nem fedezik a kiadásait. Márpedig a burkolt állami támogatás nem piaci, az ilyen egyéb bevételei nélkül pedig az FTC Labdarúgó Zrt. súlyosan veszteséges lenn.

 

Korábban ez azért nem jelentett problémát a magyar csapatoknak, mert a szabály csak 5 millió euró feletti büdzsénél ép életbe, 2012 előtt pedig nem volt olyan magyar együttes, amely ennél többől gazdálkodott volna.

Nagy szerencse, hogy az UEFA maga sem veszi nagyon komolyan a saját szabályait, mivel ha így tenne, valószínűleg számos nagy nyugati csapatot is kénytelen lenne kizárni a Bajnokok Ligájából vagy az Európa Ligából. Míg azonban a szerencsésebb nyugaton arab milliárdosok tömik be a focicsapatok büdzséjén tátongó lyukakat, addig nálunk a magyar adófizetők.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat állami támogatás bevétel Ferencváros FTC labdarúgás Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Debreczeni Anna
2024. április 2. 14:11 Pénz

Egyre több pénzt keresnek a külföldön dolgozó magyarok

Tíz év alatt több mint két és félszeresére, 197-ről 522 millió euróra nőtt a magyarok által külföldön megkeresett munkajövedelem.

Al-Hilal István
2024. március 29. 04:32 Pénz

Csodálatos hetes? A GRANOLA jobb befektetés lehet

Az amerikai sztárrészvények tündöklése kockázatokat rejt magában, a legjobb európai vállalatokat viszont sokkal kedvezőbb árazás mellett lehet megvásárolni.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.