Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. május 30. 13:18 Pénz, Vállalat

Kiszámoltuk, minden nézőn 600 forintot bukik a felcsúti focicsapat

Nagyon úgy tűnik, hogy minél kevesebben járnak a Felcsút meccsére, annál jobb a csapatot üzemeltető cégnek, jelenleg ugyanis minden nézőn nagyjából hatszáz forintot bukik a társaság. A Puskás Futball Club Kft. kedden tette közzé 2017-es üzleti évről szóló beszámolóját. Bár ebben azt nem közölték, hogy mennyit kerestek a belépők értékesítésén, az azonban kiderült, hogy a parkoltatás, és jegyértékesítés munkadíja közel 31 millió forintba került a társaságnak.

Mivel az összeg a hazai labdarúgócsapatok jegyárbevételéhez viszonyítva elég magasnak tűnt, ezért utánanéztünk a dolognak, és a jegyárak, és a nézőszám alapján kiszámoltuk, volt-e egyáltalán ennyi bevétele a szurkolókból az együttesnek. A válasz az, hogy nem.

A Puskás FC tavaly 19 bajnoki mérkőzést játszott otthon, amelyekre átlagosan 1187-en voltak kíváncsiak. Ez összesen 22544 helyszíni nézőt jelent. Az egyszerűség kedvéért számoljunk azzal, hogy mindenki váltott belépőt, és hogy a hivatalos nézőbecslések nem torzítanak felfelé. A legtöbben, 3127-en a Fradi elleni őszi meccsükre mentek ki a Pancho arénába, a tavaszi – még másodosztályban játszott – összecsapásokon azonban egy-két kivételtől eltekintve ezer alatt maradt a nézőszám.

 

A Puskás meccseire a teljes árú jegy ezer forint, a Vál-völgyi lakosoknak azonban csak 800, a diákoknak és a nyugdíjasoknak pedig 500 forintot kell fizetniük, míg a 14 év alattiak ingyen mehetnek ki a mérkőzésekre. Ráadásul, ha valaki elővételben vagy online vásárol még ebből is kap 200 forint kedvezményt, a bérletesek pedig nagyjából 30 százalékot spórolhatnak.

Ez azt jelenti, hogy az elméleti maximum, amit a bajnoki jegyeken kereshetett a Puskás 22,5 millió forint, a tényleges azonban biztosan elmarad ettől. Ez viszonylag reális, de inkább optimista modellel számolva a valós bevétel 17,6 millió forint körül lehetett*500 fix hazai szurkolóval számoltunk, akiknek 10 százaléka bérletes, 10 százaléka ingyen megy be, 20 százaléka pedig diák, míg a többiek Vál-völgyi lakosok. Az egyes meccsekre kilátogató többi szurkoló közül 10 százalék szintén helyi lakos, aki csak arra a meccsre megy ki (alkalmi néző), 10 százalék diák, 60 százalék teljes árú jegyet vesz, 20 százalék pedig online kedvezménnyel vásárol..

Ehhez jöhetett volna még hozzá például a kupamérkőzések jegyeladásaiból származó bevétel, ilyen azonban nem volt, mert 2017-ben – annak ellenére, hogy az idei szezonban a döntőig menetelt a Puskás FC – az összes kupameccsét idegenben játszotta a Felcsút. Becslésünk nagyon optimista, ezt jól mutatja, hogy 2013-ban, a legutóbbi évben amikor még tevékenységek szerint bontásban is beszámolt bevételeiről a cég, mindössze 2 millió szerepelt a jegyértékesítés soron*Az az év annyiban hasonlított az ideire, hogy a tavaszi szezont szintén a másodosztályban játszotta le a csapat, ősszel azonban már az élvonalban szerepelt. Ekkor azonban még 16 csapatos volt az élvonal, és nem adták még át a Pacho arénát..

A Puskás FC Kft. azonban a ráfizetéses nézők ellenére is kifejezetten jó évet zárt. Árbevétele a 2006-os 2,2 milliárdot is meghaladta jó 15 százalékkal, igaz, a ráfordítások ennél is nagyobb mértékben nőttek, így az egy évvel korábbi 800 milliós profit tavaly 202 millióra olvadt.

Elsősorban a bérköltségek ugrottak meg nagyon a csapatnál, ami nem meglepő, hiszen elég sok légióssal dolgoznak. A személyi jellegű ráfordítások 2017-ben már az 1,5 milliárdot is meghaladták szemben a 2016-os 850 millióval. Ennyi pénzből egyébként 92 embert foglalkoztat a cég, ami fejenként 1,1 milliós átlagos havi bérköltséget jelent. Ebben azonban természetesen nem csak a futballisták vannak benne.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat Felcsút labdarúgás nézőszám Puskás FC Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Trippon Mariann
2024. március 25. 16:18 Pénz

Veszélyes szinteken a forintárfolyam, mi lesz így a kamatokkal?

Legutóbb még úgy ítélhette meg a jegybank, hogy márciusban is lehetősége lesz egy százalékponttal vágni, közben azonban megváltoztak a piaci folyamatok.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.