Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. május 29. 09:44 Pénz, Vállalat

Veszteséges lett az Orbán család bányacége

Két nyereséges év után tavaly ismét veszteségbe fordult az Orbán család egyik legfontosabb bányászati cégének eredménye. Tavaly a Gánt Kő és Tőzeg Kft-ből 730 millió forintot vett ki a miniszterelnök családja, ezúttal azonban nem tud osztalékot fizetni a társaság.

Egészen pontosan a társaság utódcége, tavaly ugyanis a vállalatot feldarabolta a miniszterelnök rokonsága. Korábban a kormányfő édesanyja, édesapja, és testvére tulajdonában volt a cég, azonban ez 2017 október 1-jén megváltozott. A megmaradó vállalat (ami a Gánt Kő Kft. nevet viseli) kizárólag idősebb Orbán Győzőé lett, míg a vállalatból kiváló Hahót Tőzeg Kft. Orbán Győzőné és ifjabb Orbán Győző kezébe került. Ennek a cégnek még nem jelent meg az éves eredménye.

Ez a tranzakció egyébként elég sok mindent elárult a vállalatról, illetve a tulajdonosokról, mivel a cégek szétválasztásához számos olyan iratot le kellett adnia Orbánéknak, amiket egyébként nem hoztak volna nyilvánosságra. Ezekből pedig mások mellett kiderült, hogy a vállalatnak van egy girokoptere, a cég Mészáros Lőrinc testvérével is üzletel, illetve azt is megtudhattuk, hogy a tulajdonosok elég érdekes módszerrel vesznek ki pénzt a társaságból.

 

A Gánt Kő Kft-nek egyébként, vélhetően részben épp a szétválás miatt, az árbevétele is csökkent: 2016-ban még több mint 460 milliós forgalma volt, tavaly viszont a 410 milliót sem érték el. Az igazán nagy különbség azonban, hogy míg két éve további 315 millió forint befolyt a botfai bánya bányászati jogának értékesítéséből, és így az árbevétel mellett 350 milliós egyéb bevétel is keletkezett, most ezen a soron csak 6 millió forint szerepelt.

 

Jórészt ez okozta a veszteséget is. Bár a költségek is csökkentek, nem olyan mértékben, mint a bevételek, így a tavalyelőtti majd 270 milliós profitot 2017-ben 34 milliós veszteség követte.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat Gánt Gánt Kő Kft. Orbán Győző osztalék veszteség Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.