Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. május 11. 16:28 Pénz, Vállalat

Hiába lőttek ki az európai cégek, az amerikaiak még mindig fényévekre vannak

Sokkal gyorsabban növelték tavaly árbevételüket a legnagyobb európai cégek, mint az amerikai, vagy éppen ázsiai konszernek. Ez derül ki a német Handelsblatt írásából, amelyben a gazdasági napilap a világ ezer legnagyobb, tőzsdén jegyzett cégét vizsgálta.

A top1000-ben 265 európai vállalat van, amelyek 2017-ben átlagosan tizedével növelték forgalmukat 2016-hoz képest. A 327 észak-amerikai nagyvállalat eközben csupán nyolc, míg a 361 ázsiai cég mindössze hat százalékkal tudott bővülni.

Az adózás előtti nyereség tekintetében is az európai cégek nyertek. Az EY nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó adatai szerint az európai nagyvállalatok több mint ötödével növelték eredményességüket a 2017-es üzleti évben. Az ázsiai cégek 16, míg az észak-amerikai nagyvállalatok kilenc százalékkal tudtak csak javítani.

Az európai vállalatok jó teljesítményét némileg árnyalja, hogy az öreg kontinens sokkal lassabban és nehézkesebben tette túl magát a 2008-as pénzügyi válságon. Míg az amerikai és az ázsiai cégek már 2016-ban is jó számokat hoztak, az európaiaknál még mindig bőven volt hova javulni.

Sőt, az erős európai év ellenére a világpiacon továbbra is az amerikai és ázsiai társaságok diktálnak. Az Egyesült Államok sokkal gyorsabban túltette magát a válságon és vállalatai már 2011-ben rekord nyereségekre tettek szert. Folyamatos bővülésük pedig azóta is tart, még ha ezúttal lassabban is nőttek, mint az európai konkurensek. Sokatmondó, hogy a világ tíz legnagyobb nyereségét produkáló cége között például egyetlen európai nagyvállalat sincs, és ázsiaiból is csak egy, a dél-koreai Samsung.

 

A legnagyobb adózás előtti nyereséget egyébként az amerikai techóriás, az Apple érte el tavaly, 54,4 milliárd eurós eredményével. A legjobban teljesítő európai vállalat a 11. helyen befutó holland Shell olajipari cég volt, míg a belga Anheuser-Busch sörgyártó a 13. helyen végzett ezen a listán. 

Ennek ellenére az európai cégek hatalmas lépést tettek az elmúlt évben az árbevételük és nyereségességük növelése érdekében. Az olyan nagy vállalatcsoportoknak, mint a német Daimler, a spanyol Telefonica, vagy éppen a francia L’Oreal kapóra jött a nem túl erős euró, az egyre jelentősebb európai konjunktúra, illetve, hogy a korábban a válságtól szenvedő dél-európai államokban is megnőtt fogyasztási kedv. Ezek eredményeként ugyanis jelentősen tudták növelni külföldi értékesítésüket. Az emelkedő olajár pedig az európai olajipari vállalatok profitját javította látványosan.

Az Egyesült Államokat azonban így is nehéz lesz utolérni: az amerikai cégek továbbra is a világ leghatékonyabban működő társaságai. Míg az európai cégek átlagosan 10,4 cent profitot csinálnak egy eurónyi bevételből, addig az amerikaiak 13,2 centet. Igaz az USA konszernjeit nagyban segítette tavaly, hogy a dollár még az euróhoz képest is tíz százalékkal gyengült, ami óriási versenyelőnyt jelentett 2017-ben. Sőt, a gyengébb dollár jótékony hatásai még az idei üzleti évre is áthúzódnak.

 

Épp a devizaárfolyamok mozgása lehet az, ami miatt 2018-ban már nem feltétlenül folytatódik az európai cégek felzárkózása. Az euró erősödésének komoly szerepe volt abban, hogy az idei első negyedévben a legnagyobb német tőzsdei cégek nyeresége lényegében stagnált, miközben az amerikai vállalatok 2011 óta a legnagyobb bővülést érték el: negyedével emelkedett a profitjuk.

Nem javítja az európai kilátásokat az sem, hogy az olyan húzóágazatokban, mint az IT-szektor, igen alacsony az európai cégek aránya. Az Egyesült Államokban a nagyvállalatok 11, Kínában 12 százaléka tevékenykedik a nagy növekedési potenciállal bíró ágazatban, az öreg kontinensen azonban csak 5 százalék ez az arány.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyetlen negyedév alatt 1200 milliárd dollárért habzsolták fel egymást a nagyvállalatokA vezérigazgatók és a tanácsadók örülnek ennek, a többieknél ez nem olyan biztos.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat árbevétel egyesült államok Európa Kína nagyvállalatok nyereség Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Debreczeni Anna
2024. április 2. 14:11 Pénz

Egyre több pénzt keresnek a külföldön dolgozó magyarok

Tíz év alatt több mint két és félszeresére, 197-ről 522 millió euróra nőtt a magyarok által külföldön megkeresett munkajövedelem.

Al-Hilal István
2024. március 29. 04:32 Pénz

Csodálatos hetes? A GRANOLA jobb befektetés lehet

Az amerikai sztárrészvények tündöklése kockázatokat rejt magában, a legjobb európai vállalatokat viszont sokkal kedvezőbb árazás mellett lehet megvásárolni.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.