Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. március 23. 14:51 Piac

Olyan igényesek lettünk, hogy nem kérünk szénsavat az ásványvízbe

Tavaly fordult elő először Magyarországon, hogy a gyártók nem tudtak annyi ásványvizet a boltokba juttatni, amennyi teljes mértékben kielégítette volna a keresletet, azaz nyomokban áruhiány alakult ki. Ez azért is fordulhatott elő, mert a víznél a szállítás költsége a termék árához képest elég magas, vagyis az import csak akkor játszhat jelentősebb szerepet, ha a hazai termelésből már kicsavartak minden cseppet.

Magyarország az ásványvíz fogyasztásában 25 év alatt, azaz elég gyorsan került európai sereghajtók közül az élmezőnybe. Manapság az egy főre jutó fogyasztás évi 125 liter, ami az Európai Unióban már a hatodik helyre tesz minket, miközben 1993-ban még csak 7 liter gurult le egy magyar torkán. Tavaly összesen 732 millió palack vizet adtak el a magyar boltokban.

A piac egyik jelentős szereplője, a Magyarvíz Kft. most jelentette be, hogy jelentősen növeli a gyártókapacitását, és Balog Zoltán kereskedelmi igazgató azt mondta nekünk, idén is minden palackozó üzem összes kapacitása jó előre le van kötve. Ennek egyébként az az oka, hogy tavaly volt az első olyan év, amikor a kiskereskedelmi láncok rádöbbentek, nem tudnak már rugalmasan rendelni a gyártóktól a szezon közepén. Ha nagy meleg van, és elfogy a boltokból a víz, akkor nincs olyan kapacitás, amely azonnal pótolná a hiányt. Hiába mennek a kutak éjjel-nappal teljes kapacitással, az ilyenkor nem elég, vagyis a holtszezonban kell előre kitermelni a nyáron eladott víz jelentős részét. Ha azonban hiány van, a vásárlók nem a palackozón, hanem a bolton verik el a port, ezért a láncok változtattak a beszerzési stratégiájukon, és előre kötnek le jóval nagyobb mennyiségeket.

A Magyarvíz új gyártósora csak mentes vizeket palackoz majd, mert az utóbbi időben a szénsavas verzió egyre inkább háttérbe szorul. A mentes vizek túlsúlya Európa szerte a fejlettebb régiókra jellemző, és ez Magyarországon is így van: Budapesten és a nyugati megyékben már sokkal inkább a mentes fogy, míg a keleti országrészben még tartja magát a bubis.

A szénsavas vizek visszaszorulása nagy ütemben megy, nem is olyan rég, a szakszövetség adatai szerint 2000-ben még az összes Magyarországon értékesített víz 81 százaléka szénsavas volt, 2012-re azonban más felmérések szerint 58 százalékra olvadt, tavaly pedig már 43 százalékra esett vissza. Ez volt egyébként az első év, amikor a mentesből már több fogyott, mint a savasból.

Piac ásványvíz szénsavas szénsavmentes víz Olvasson tovább a kategóriában

Piac

Torontáli Zoltán
2018. november 12. 12:00 Piac, Világ

A szemüvegkeretek nagy része eladhatatlanul porosodik a raktárakban

Évek óta nagy üzleti ígéret a 3D nyomtatás, amely hatékonyabbá tenné a gyártást, de a technológia mögé csak most álltak be a nagy nevek.

Bucsky Péter
2018. november 12. 06:53 Piac

Évi 48 milliárd forintnyi társasági adót trükközhet ki az országból 30 magyarországi multi

Ha csak a legnagyobb multik abbahagynák a nyereség kijátszását, egy pillanat alatt 1 százalékot nőne a magyar GDP. A nagy transzferár-trükk, harmadik rész.

Wiedemann Tamás
2018. november 9. 11:00 Pénz, Piac

Rááll az elektromos autógyártásra a Volkswagen, komplett gyárakat alakít át

Hat és félmillió forint lesz a legolcsóbb elektromos Volkswagen, amely a Polo alapjaira épül és akár 500 kilométert is meg tud tenni egy feltöltéssel.

Fontos

Kasnyik Márton
2018. november 13. 12:51 Podcast

A nagy transzferár-trükközés igazi tétje

Tényleg fontos nekünk, hogy egy-egy multinacionális vállalat hogyan áramoltatja a pénzt az országok között? G7 podcast, a vendég a cikksorozatunk szerzője.

Hajdu Miklós
2018. november 13. 06:56 Tech

Adatszemüveg és virtuális valóság: szinte olyan lesz az autógyári munka, mint egy videójáték

Tablet, okosóra és hamarosan adatszemüveg egészíti ki karbantartók szerszámkészletét a magyarországi autógyárakban.

Rigó Anita
2018. november 11. 07:49 Élet

Évi tízezer gyermek születik apa nélkül Magyarországon

Nemcsak a nők, hanem a férfiak gyermekvállalási életkora is jelentősen kitolódott az utóbbi két évtizedben.