Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. március 6. 13:03 Vállalat

Beindultak a magánvasutak Európában

Március 24-én kifut egy intercity vonat Kölnből, és Düsseldorf, Duisburg, Essen, Gelsenkirchen, Münster, illetve Osnabrück érintésével Hamburgig megy. A járat érdekessége, hogy nem az állami vasútvállalat, hanem egy magáncég, a Flixmobility fogja indítani. Ez az a társaság, amelyet a magyar utazók is ismerhetnek, hiszen a buszos ága Flixbus márkanév alatt Budapestről is indít járatokat, főleg Nyugat-Európa felé.

A vonatjegyek 1 eurócent híján 10 eurótól kezdődnek, és a vonat ugyanannyi idő alatt teszi majd meg az utat, mint az állami vasútvállalat intercity-je. A Köln-Hamburg expressz magánvállalati formában egyébként nem újdonság, a szolgáltatással egy cég már megpróbálkozott, kevés sikerrel: tavaly le kellett állnia. A Flixmobility azonban ennek ellenére is optimista, azt tervezi, hogy Stuttgart és Berlin között is indít majd egy járatot, Frankfurton keresztül. Üzletileg azért lehet elődjénél jobb helyzetben, mert össze tudja kapcsolni a vasúti és a kiterjedt buszos menetrendjét, sőt a tarifákat is.

Úgy tűnik, hogy a személyszállító magánvasút Európában nem könnyű kezdet után éledezik. Ausztriában Bécs és Salzburg között, Linz érintésével már 2011-ben elindult az első alternatív vasút, és 2016-ban 56,7 millió eurós bevétel mellett 10,6 milliós EBITDA szintű nyereséget termelt. A Westbahn tavaly 5 millió utast szállított, és a számokon felbuzdulva tavaly már a második menetrend szerinti járatát is el tudta indítani a vonalon.

Az olasz Italo-NTV hosszú évekig tartó előkészületek és 1 milliárd euró befektetése után indult el 2012-ben, de az olasz állami bürokrácián majdnem meg is bukott. Az állami Trenitalia versenytársa azonban 2015-ben már nyereséget termelt, és azóta is pozitívban van, jövőjét pedig annyira biztosnak látja, hogy éppen bevezeti a részvényeit a tőzsdére.

Csehországban két magánvasút is indult, a RegioJet már 2011 óta működik, és 2015 óta nyereséges a Prága-Pozsony vonalon, nemrég pedig elindította a Prága-Bécs járatát is, napi három szerelvénnyel. A másik cseh versenyző a Leo Express, amely agresszív árháborút indított a RegioJet (és a cseh állami vasút) ellen, és bár egyelőre veszteséges, mégis megkérte az engedélyt a Prága-Krakkó járatra, valamint új mozdonyokra is leadta a megrendelését.

Svédországban Stockholm és Göteborg között 2015 óta van komoly verseny, és a magánvasút várhatóan ott is nyereséges lesz idén. Ezek az első komolyabb európai liberalizációs próbálkozások a Railjournal összefoglalója szerint csak úgy lehetnek üzletileg sikeresek, ha modern flottát építenek, ugyanis levetett mozdonyokkal és vagonokkal a tapasztalatok szerint biztos a csőd, hiába tartják alacsonyan a jegyárakat. Az utasok csak a modern szolgáltatásra vevők, praktikus internetes jegyvételt, fedélzeti wifit, magas minőségű kényelmes vagonokat és egyéb szolgáltatásokat keresnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Flixbus magánvasút vasút vonat Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.