Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. február 21. 12:08 Vállalat

Lassult a magyar mobilnet, de ez egyáltalán nem baj

Már csak az ötödik leggyorsabb a világon a magyar 4G mobilhálózat az OpenSignal legfrissebb jelentése szerint. Az előző néhány alkalommal végig a dobogón voltunk, tavaly az első félévi két felmérés során kizárólag Szingapúrban és Dél-Koreában mértek nagyobb átlagsebességet. Ezúttal viszont a két ázsiai ország mellett Hollandia és Norvégia is elénk került.

Ráadásul az előzés oka nem csak az, hogy utóbbi két államban fejlesztették a hálózatokat, hanem az is, hogy itthon lassult a mobilnet. Az átlagos 4G letöltési sebesség februárban másodpercenként 39,18 megabit volt (Mbps), miközben tavaly nyáron még 42 fölötti értéket mértek.

 


A lassulást a 4G-használat elterjedése magyarázza. A letöltési sebesség ugyanis elég sok mindentől függ. Természetesen fontos, hogy mennyire kiépített a hálózat, milyen gyorsan vezetik be a fejlesztéseket, új technológiákat a szolgáltatók, de sokat számít az is, hogy egyszerre mennyien lógnak éppen a mobilneten. Minél többen használnak ugyanis egy hálózatot, az egyes felhasználóknak annál lassabb lesz a szolgáltatás (ha minden mást változatlanul hagyunk).

Magyarországon pedig éppen ez változott. Volt egy erős karácsonyi szezon, amikor sokan vettek 4G-képes okostelefont, és a szolgáltatók is elkezdtek egyre nagyobb adatforgalmat biztosító csomagokat kínálni – foglalta össze röviden az utóbbi hónapok fejleményeit egy iparági forrásunk. Ezek pedig mind abba az irányba hatnak, hogy egyre többen és egyre többet mobilneteznek.

Ezt erősíti meg az OpenSignal egy másik mutatója is, amely azt jelzi meg, hogy milyen arányban férnek hozzá a felhasználók a 4G hálózathoz*Az OpenSignal nem földrajzi lefedettséget mér, hanem azt, hogy az egyes felhasználók mikor milyen mobilhálózatra csatlakoznak.. Most februárban ugyanis a felhasználók már közel 90 százalékban használtak 4G-t, miközben másfél éve ez még a 80 százalékot sem érte el.

 

A mobilnet lassulása épp ezért ágazati szakértők szerint teljesen természetes folyamat, és nem is igazán jelent gondot. Normál használat mellett ugyanis nincs szükség olyan sebességre, amire egyébként most is képesek a hazai hálózatok, nagy felbontású filmek letöltésére pedig viszonylag kevesen használják a mobilnetet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat 4G mobilnet OpenSignal Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.