Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. január 23. 16:39 Vállalat

Az egész Balkánról kivonulhat a Telenor, és talán Magyarországról is

Bulgáriából, Montenegróból és Szerbiából is kivonulhat a Telenor – állítják a Mergermarket vállalati fúziókkal és felvásárlásokkal foglalkozó információszolgáltató cég meg nem nevezett munkatársai. A bolgár médiában megjelent hírek szerint elképzelhető, hogy a kétmilliárd eurós eladási árért a norvég mobilszolgáltató a magyar érdekeltségétől is megválik.

A magyar Telenornál a G7-nek azt mondták, nem kívánnak névtelen forrásokra hivatkozó találgatásokat kommentálni. Pedig a pletyka nem teljesen új keletű, a bolgár, a szerb és a montenegrói érdekeltségek átvételéről ugyanis már jó féléve sugdolóznak a piacon. A magyar leány azonban ezekből a pletykákból kimaradt, méghozzá nem is véletlenül. A capital.bg cikke szerint az iparágban többen azt tartják valószínűnek, hogy a KKR nevű amerikai befektetési alap lesz a felvásárló. A KKR a balkáni régióban már rendelkezik befektetésekkel, ám Magyarországon egyáltalán nem aktív, így iparági forrásaink szerint – még ha méretileg összevethetőek is az egyes országok Telenor-érdekeltségei – nem lenne logikus lépés, ha nálunk is bevásárolnának.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar Telenornak biztosan ne lenne kérője. A piacon lehetett hallani pletykákat szakmai befektetők érdeklődéséről a közelmúltban, és nem lehet kizárni egy esetleges állami, vagy kormányközeli érdeklődőt sem. Bár a távközlés nem szerepelt azok között az ágazatok között, amiben Orbán Viktor a magyar tulajdonhányad növelését tűzte ki célul, az állami mobilcég tervének összeomlása óta időről-időre felmerül, hogy valamelyik szolgáltató hazai kézbe kerülhet. Közel öt éve az origo.hu írt arról, hogy az állam szemet vetett a harmadikszámú hazai mobilszolgáltatóra. A portál értesülései szerint a felek egyeztettek is az ügyletről, ám arra végül mégsem került sor.

A norvég telekomóriás közép- és kelet-európai klaszterének egyébként a magyar leányvállalat a legnagyobb tagja. Magyarországon már 1994 óta jelen van a szolgáltató.

 

Az eladások illeszkednének a Telenor költségcsökkentési stratégiájában, amelynek célja, hogy újra növekedő pályára álljon a vállalat. Ezt a célt szolgálta az is, hogy a vállalat eladta indiai érdekeltségét, és eladta a VEON telekomcégben való részesedését is.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat felvásárlás mobilszolgáltató telekommunikáció Telenor Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.