Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. január 18. 17:41 Vállalat

Kelet-Európa a sörivók Mekkája, de Magyarország a fasorban sincs

Tavaly is a kelet és közép-európai országokban fogyott a legtöbb sör a világon – derül ki egy napokban közzétett tanulmányból. Az egy főre jutó fogyasztás alapján összeállított 2017-es lista első 15 helyezettje közül 10 állam régióbeli volt, Magyarország viszont nincs köztük.

A rangsort nem meglepő módon ezúttal is Csehország vezeti, utcahosszal. Az ottani egy főre jutó 137 literes fogyasztást megközelíteni sem tudta egyetlen másik állam sem. A második helyen álló lengyelek még 100 litert sem ittak fejenként, a 15. helyre szoruló, szintén elég komoly hagyományokkal rendelkező belgák pedig már csak feleennyit gurítottak le. (Igaz, az ő sörük erősebb.)

 


A fogyasztás a legtöbb helyen csökkent: 2016-ban például még a németek és az osztrákok is 100 liter felett jártak. Ez egyébként azt is jelenti, hogy térségünk mennyiségi dominanciája tovább nő, hiszen az éllovasok közül az a kevés ország, ahol növekedést mértek (mint például Horvátország vagy Litvánia) épp a térségből került ki.

A csehek egyébként kifejezetten olcsón söröznek, hiszen a 137 literre átlagosan 149 dollárt, azaz nagyjából 38 ezer forintot költöttek el. Ez literenként alig 270 forint. Emiatt a sörre költött összeg alapján összeállított listán már nincsenek is a világ élmezőnyében. Itt az ausztrálok vezetnek 452 dollárral, de az írek közel 350 dolláros költése is kiugró. Az adatok alapján az ausztrálok literenként 1600, az írek pedig 1100 forintot szánnak átlagosan egy literre.

A rendkívül magasnak tűnő értékeket Ausztrália esetében az magyarázza, hogy a kisebb kiszerelések kifejezetten drágák, az írek pedig azért költenek ilyen sok pénzt sörre, mert jellemzően nem otthon, hanem pubokban isznak. Az egész világon náluk a legmagasabb, nagyjából 66 százalék a kocsmákban elfogyasztott sör aránya (rajtuk kívül csak a spanyoloknál és a portugáloknál haladja meg ez az érték az 50 százalékot).

 

Bár az elmúlt években Magyarországon is megállt, vagy legalábbis lassult a sörfogyasztás visszaesése, a korábbi hanyatlás eredményeként már jó ideje nem tartozunk a világ élvonalába. A KSH és a Magyar Sörgyártók Szövetségének adatai némileg eltérnek, hiszen 2015-re előbbi 6,6, utóbbi 6,1 millió hektoliteres fogyasztást becsült. 2016-os adatot csak a szövetség hozott nyilvánosságra, eszerint tavalyelőtt épp annyi sört ittunk, mint egy évvel korábban.

 

A globális listán azonban még akkor is a 15. belgák mögé szorulunk jó két literrel, ha a KSH magasabb, fejenként 67 literes becslésével számolunk. Pedig a mostani rangsorban még az egy évtizeddel ezelőtti fogyasztással is Top 10-es lett volna Magyarország, míg a 90-es évek elejének 11 millió hektolitert közelítő fogyasztásával az akkor is világelső csehek közelében jártunk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Csehország kocsma sör sörfogyasztás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.