Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2017. december 21. 13:39 Pénz, Vállalat

Kétezer állás jöhetett Budapestre a Brexit miatt

Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, és ennek a londoni pénzügyi központra lesz a legnagyobb hatása. Ami az angoloknak veszteség, más országoknak lehetőség, és úgy néz ki, Budapest ezen a téren a nyertesek közé tartozik.

Az már biztosan látszik, hogy a londoni pénzügyi központból mennek el a cégek: az CNBC cikke szerint már annyira komoly a gond, hogy a jelentkezőkből is kevés van. A londoni City-ben munkát keresők száma 33 százalékkal csökkent egyetlen év alatt, és az elérhető munkahelyek száma 11 százalékkal esett vissza. Egy felmérés szerint az alapkezelőként dolgozó uniós állampolgárok csupán 42 százaléka akar a Brexit után is Londonban maradni.

Frankfurt és Párizs pedig tárt karokkal várja a távozókat, a Bloomberg elemzése szerint az előbbibe már 3050, utóbbiba 1700 állást visznek el a bankok. Összességében 10 ezer banki és 20 ezer pénzügyi szolgáltatói állás tűnhet el, a cégek 1,8 milliárd eurónyi vagyont visznek el. A folyamatból azért még mi is profitálhatunk: bár nem beszélnek nyíltan róla az angol bankok és pénzügyi cégek, a magyar leányaiknál évről évre nőtt az alkalmazottak száma, 2016-ban pedig igazán rákapcsoltak. Idén tavasszal az amerikai pénzügyi nagyágyú, a BlackRock is megjelent, és már 142 alkalmazottja van.

Budapesten 2015-ben 2346 munkahely volt a Londonban is kifejezetten aktív pénzügyi cégeknél. Ezek közül csak a Citibank volt jelen a magyar piacon, de azóta ők eladták lakossági részletüket az Erste-nek 2016 elején, ezért feltehetőleg nagyjából ötszáz ember átkerült a magyar bankhoz. A most már négy cégnél így is 3903-ra emelkedett létszám. Ha úgy vesszük, ez az 1557 fős bővülés közel akkora, mint amekkorát Párizsnak tulajdonítanak. Ha pedig a Citibankból az Erstéhez került alkalmazottakat is beleszámoljuk, akkor már 2 ezer állást nyerhetett Budapest a Brexittel.

 

Nem olyan könnyű azonban megmondani, hogy a 2 ezer új budapesti pénzügyi állásból mennyi lehet az, ami a tényleg Brexit miatt jött Budapestre. A három, Budapesten már korábban is aktív cég mindegyike globális szereplő. Úgy tudjuk, hogy alapvetően az angliai működést támogatják a magyarországi munkavállalók, de részben az amerikait is. Nem lehet ezért megmondani, hogy az állások mekkora része az, ami a brit és/vagy európai piachoz kapcsolódik.

Bár mind a négy céget megkerestünk, vagy nem válaszoltak, vagy nem akarták a számításainkat kommentálni. Ez valahol érthető is: elég felfokozott a hangulat, és senki sem akarja, hogy esetleg Angliában is arról beszéljenek, hogy melyik pénzügyi cég mennyi állást vitt el egy keleti uniós tagállamba.

Az új munkahelyek nem is csak a britek uniós kilépése miatt jöttek Budapestre, hanem mert a pénzügyi szektorban is egyre többen döntenek a folyamatok kiszervezése mellett. Ez logikus, hiszen Budapesten sokkal olcsóbban lehet jól képzett szakembereket találni. Egy friss kutatás szerint Londonban a belépő banki pozíciókban az elemzők évi 66,6 ezer fontot keresnek átlagosan bónusszal együtt. Az évi 23,8 millió forint bruttó itthon nagyvállalati igazgatói fizetésnek sem rossz, 1,98 milliós bruttótól jóval elmaradnak az átlagbérek. De az átlagos bér a londoni pénzügyi piacon jóval magasabb: a Finanical News felmérése szerint Londonban a szektor munkavállalóinak 40 százaléka keresett évi 140 ezer fontnál többet, ez havi 4,2 millió forintos bruttó.

Ehhez képest a magyar cégeknél jóval szerényebbek a bruttó fizetések, még ha a magyar átlagbérhez képest így is jóval magasabbak. A cégek beszámolóiból azt lehet kiolvasni, hogy az bérköltségek (ami a bruttó fizetésnek felel meg, de ebben a bónusz is benne van) havi szinten már 1 millió forint körül alakulnak a cégeknél. Megbízható adatunk csak a Morgan Stanely-re és az MSCI-ra van, mivel a BlackRock még új cég, ők nem adtak le beszámolót. A Citibank Magyarországon írországi cégével van jelen, a magyar cég csak egy fióktelep, ezért erre külön nem készül beszámoló. A Citibank Ireland adataiban benne pedig az összes alkalmazott benne van, 2016-ban 9158-an voltak. Az ír cégeknek más országban nincs fióktelepe, így az összes alkalmazott 22%-a magyar. Ahhoz képest, hogy az ír kollégák fizetése szerepel nagyobb súllyal, nem sokkal magasabb a cégnél a fizetés, 1,16 millió forint bruttó havonta.

 


Ezek alapján a nemzetközi pénzügyi cégeknél dolgozók jó része jobban keres, mint a magyar miniszerek, akiknek 1,1 millió körül alakul a havi bruttója.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat blackrock Brexit Budapest citibank London morgan stanley msci Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Trippon Mariann
2024. március 25. 16:18 Pénz

Veszélyes szinteken a forintárfolyam, mi lesz így a kamatokkal?

Legutóbb még úgy ítélhette meg a jegybank, hogy márciusban is lehetősége lesz egy százalékponttal vágni, közben azonban megváltoztak a piaci folyamatok.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.