Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2017. november 15. 18:13 Vállalat

A kínaiak húzták fel 17 százalékkal a sertéshús árát Magyarországon

Egy év alatt 19 százalékkal emelkedtek az állati termékek (azaz a hús, a tej és a tojás) árai a KSH szerdai gyorstájékoztatója alapján. A tej ára 30 százalékkal nőtt, amely leginkább a tavalyi dömpingárra vezethető vissza, de január óta jelentősen emelkedett a sertéshús ára is, amely 17 százalékkal lett drágább. A baromfi után sertéshúsból fogy a legtöbb Magyarországon, előbbi az összes húsfogyasztás 60 százalékát teszi ki, a sertés pedig 37 százalékát.

Az áremelkedés okai a 2014-ben elrendelt orosz embargóig vezethetőek vissza. Az orosz kormány az ukrajnai háború és az Európai Unió tagországainak kereskedelmi bojkottja miatt rendelt el importtilalmat a sertéshúsra. Oroszország az EU legnagyobb exportpiaca volt a sertéshúst tekintve, a teljes exportjának 25 százalékát adta el Oroszországban.

“Az embargó súlyos válságot jelentett, mivel az odairányúló export bennragadt az EU területén” – mondta Murguly Tamás, a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. sertéságazatának vezetője. A készleten maradt áru a piacra zúdult, ami árcsökkenést okozott. Ennek a mélypontja 2016 tavaszán volt, amikor mintegy 310 forintra csökkent egy kilogramm sertéshús felvásárlási ára (2013-ban még 400 forint körül ingadozott). “Rengetegen kivágták a sertéseket, csökkent az összeurópai állomány” – mondta az egyik következményről Pick László, a Húsipari Vállalat Zrt. vezérigazgatója.

 

A sertéshús ára a német tőzsdei árhoz igazodik, tehát egész Európában alig vannak kilengések az árak között. A magyarországi sertéspiac részesedése az európai termelésben kevesebb, mint 2 százalékos, ezért minimális az ármeghatározó szerepe.

A csökkenő árakon Kína megjelenése változtatott. Kína a világ elsőszámű sertéshús termelője és fogyasztója. A disznóhús az egyik legfontosabb alapanyaga a kínai konyhának, és az életszínvonal látványos növekedésének köszönhetően az elmúlt 25 évben ötszörösére nőtt a fogyasztása. A délszláv országok után már Kínában a legmagasabb az egy főre jutó sertéshús-fogyasztás, tavaly 40 kilogramm volt fejenként. Igaz, az elmúlt években megállt a növekedés az egyre szélesedő középosztály tudatosabb étkezési normái miatt.

Míg pár évtizede Kína még ki tudta elégíteni saját fogyasztását, a közelmúltban iszonyatosan megnőtt az importigénye. Hat év alatt hatszorosára nőtt a behozott sertéshús ára.

Tavaly gyakorlatilag végigrobogott a kínai állategészségügy Európán, és tízesével adták ki az engedélyeket” 

mondta Pick László, aki szerint hatalmas mennyiségben indult meg az EU exportja Kínába.

A kínai kereslet felpörgése miatt a tavaly tavaszihoz képest idén nyárra 50 százalékkal nőttek az árak. 2016 második felében az EU teljes exportjának több mint 40 százaléka ment Kínába. De úgy tűnik, nem lesz hosszú életű a robosztus növekedés. Mivel az európai árak megnőttek, a kínai piacról is elkezdtek kiszorulni az Észak- és Dél-Amerikából érkező húsok miatt. 2017 első nyolc hónapjában például már 32 százalékkal csökkent az EU exportja az előző évhez képest.

Kínában jóval drágább a hús, mint Európában, de egy év alatt jelentősen csökkent az ára, ami már az európai árszínvonalra is hatással van. Tavaly nyáron 800 forintnyi jüan volt egy kilogramm, de idén augusztusban már csak 560 forintnyi jüan. A csökkentést az európai árak is lekövették. Míg nyáron még 450 forint forint volt a sertéshús kilónkénti ára, ez pár hét alatt drasztikusan csökkent, és az általunk megkérdezett tenyésztők szerint jelenleg 360 forint körül mozog. Ez egyébként alacsonyabb ár, mint a tavaly októberi.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat disznó Kína KSH sertéshús tej Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.