Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2017. november 7. 10:59 Vállalat

Az internet felé tülekednek a magyar vásárlók

Továbbra sem futotta ki magát a netes vásárlási trend Magyarországon, derül ki a KSH legfrissebb kiskereskedelmi statisztikáiból. A jelentés fő állítása egyébként az, hogy szeptemberben – naptárhatással kiigazítva – 6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben, ami gyorsabb, mint tavaly június óta bármikor.

Az internetes-csomagküldős vásárlások aránya 2016-ben 10,7 százalék volt a teljes kiskereskedelmi forgalomban. Ha az éves összes forgalom 9700 milliárd forint körül volt, akkor már tavaly átlépte az ezermilliárd forintos értékhatárt a netes vásárlások értéke.

De azóta is töretlenül nő az internetes forgalom, idén eddig átlagosan 22,4 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest, miközben a kiskereskedelem egészénél ugyanez 4,2 százalék volt:

 

A növekedési ráta tehát alacsonyabb, mint a korábban, viszont a bázis sokkal magasabb. A netes forgalom 2011-ben még elhanyagolható volt, azóta 8-10-szeresére nőtt.

A KSH statisztikái szerint a nem élelmiszerboltokban és a neten együttesen 12,5 százalékkal bővült a fogalom idén szeptemberben, míg az élelmiszer- és vegyesboltokban csak 2,7 százalékkal. Idén főleg a számítástechnikai és iparcikk-boltok húzzák a bolti kiskereskedelemet (itt tíz százalék feletti a forgalombővülés), a ruha- és a használtcikk boltok kevésbé mennek jól.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat csomagküldő internet kiskereskedelem KSH Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.