Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2025. június 12. 14:50 Pénz

Nem biztos, hogy nagyon bánja a kormány a babaváró népszerűségének esését

Egyre jobban visszaszorul a babaváró kölcsön – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu cikke, hozzátéve, hogy mindez annak ellenére történik, hogy az egyik legsikeresebb államilag támogatott hitelkonstrukcióról van szó, amely a bankok számára is előnyös.

Előzmények: a babaváró 2019-ben indult, amikor a kamatok a mainál jóval alacsonyabbak voltak, ám a gazdasági körülmények változásával, a kamatok emelkedésével a konstrukció jókora teherré vált a költségvetésnek. A kezdeti évek néhány milliárdos nagyságrendjéről 2023-ra már 200 milliárd forint közelébe nőttek a hitellel kapcsolatos állami költségvetési kiadások.

  • Ekkor, vagyis 2023-ban a kormány erősen szűkítette a hitelfelvétel lehetőségét, 41-ről 30 évre csökkentve a pályázó házaspároknál a nők maximális életkorát (illetve 2024-ben még a várandós 30-40 év közötti nők is igényelhették a kedvezményes kölcsönt).
  • Két éve azt szerették volna ösztönözni a szigorítással, hogy a gyermekvállalást a párok fiatalabb korra hozzák, ám épp a nők azon, valamivel 30 év feletti csoportját zárták volna ki a babaváróból, akik manapság a leginkább vállalnak gyereket.
  • Idén 30-ról 35 évre nőtt a babavárót igénylő házas nőknél a korhatár, ám tavaly még a 30 éves életkori limit élt.
  • Egyre inkább megfigyelhető volt azonban a hitel iránti általános érdeklődés halványulása, és már csak a változások hírére ugrott meg iránta a kereslet, átmenetileg.

Számokban: 2025 első negyedévében már csak 51 milliárd forint új kibocsátású babaváró hitelt regisztrált a Magyar Nemzeti Bank, ami a második legalacsonyabb adat a program hét éves történetében. A mélypont egyébként 37 milliárdos összeggel 2023 elejére esett, mert elmúlt a 2022 végi fokozott érdeklődési hullám, amelynek oka az volt, hogy eredetileg csak 2022. december 31-ig lett volna igényelhető a babaváró.

  • A változtatások és szigorítások miatt 2023 és 2024 végén is viszonylag magas volt az érdeklődés (a tavalyi opció az volt a 30 év feletti nők számára, hogy ha a feleség legfeljebb 40 éves volt, és igazolni tudta, hogy várandósságának már legalább a 12. hetében jár, akkor a házaspár még igényelhette a babavárót – de ez a lehetőség 2025-re megszűnt).

Tágabb kontextus: A hasonló, családpolitikai célú konstrukciók sikeréhez a hosszabb távú kiszámíthatóság fontos követelmény, a fentiek alapján azonban látszik, hogy ez nem teljesült. 

  • Magyarországon abszolút mélypontra süllyedt idén áprilisban a születések száma: mindössze 5323 gyermek született, a teljes termékenységi arányszám becsült értéke egy év alatt 1,37-ről 1,28-ra csökkent.
  • Az sem közömbös az intézkedés szempontjából, hogy a 2024 májusa és 2025 áprilisa közötti házasságkötések száma tíz százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem azok vállalják a legtöbb gyereket, akiket a szűkített babaváró megcélozCsak a harminc alatti nők vehetik majd fel a babavárót, pedig a legtöbb szülés az idősebb korcsoportban történik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNemcsak Magyarországon, az egész régióban zuhan a születések számaNemrég még az uniós átlag felett voltak, de a térség országait most különösen erősen érinti a termékenység csökkenésének újabb hulláma.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz babaváró babaváró hitel családpolitika demográfia Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Torontáli Zoltán
2025. július 3. 13:29 Közélet, Pénz

Egyszer már kivéreztették Orbán nagy dobását, az alacsony kamatú lakáshitelt

Az első Orbán-kormány lakástámogatási programja végül fenntarthatatlannak bizonyult, igaz, most az akkorinál jóval kevesebben lesznek jogosultak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.