(A szerző az ING vezető elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
Az EU-nak most egyedülálló lehetősége van arra, hogy kihasználja az USA-val szembeni – egyre csak sokasodó – befektetői kételyeket. A főnyeremény: az euró mint globális tartalékvaluta, ami jelentős gazdasági előnyökkel járna. Sokszor és sokan temették már az eurót, de most úgy tűnik, hogy Trump segít megoldani azt, amire az uniós politikusok eddig képtelenek voltak. Talán eljött az ideje, hogy az EU megtörje a tagállamok által támogatott közös adósságkibocsátás körüli tabut.
A dollár fokozatosan veszít globális menedékeszköz státuszából, amit jól mutat az is, hogy a Moody’s – utolsóként lépve a nagy hitelminősítői hármasból – nemrég leminősítette az Egyesült Államok „AAA” adósbesorolását. Nyilván ez önmagában nem világégés, de mindenképpen fontos változás.
A dollár gyengülése részben Donald Trump elnök kereskedelmi és költségvetési politikáinak és talán irreális ambícióinak következménye. De ez többről szól, mint a regnáló elnök. Egy strukturális változás is zajlik a háttérben: az amerikai adósság külföldi kézben lévő aránya a 2014-es 50 százalékról csupán egyharmadára esett vissza 2024-re. Ezzel szemben nő a külföldi befektetői érdeklődés az európai kötvények, különösen a német állampapírok iránt: 2023–2024 során a külföldi befektetők mintegy 160 milliárd euróval növelték állományukat. Ez a jelenleg forgalomban lévő kötvények 8 százalékának felel meg; csupán két év leforgása alatt.
Az EU-nak két okból is érdemes felgyorsítania ezt a folyamatot. Először is, az euró iránti nagyobb kereslet olcsóbb hitelfelvételt jelent a tagállami kormányok, a vállalatok és a lakosság számára. A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) szerint 100 milliárd dollárnyi külföldi extrakereslet az amerikai állampapírok iránt önmagában legalább 0,2 százalékponttal csökkenti a kötvények hozamszintjét.
Másodszor, az euró tartós menedékeszközzé válása stabilitást jelent válság esetén. Márpedig válságokból mostanság kijutott bőven. Gazdasági visszaesés idején az euróeszközök felé forduló befektetők csökkentenék az európai kormányok adósságfinanszírozási költségeit, így azok nagyobb mozgástérrel, olcsóbban stabilizálhatnák vagy élénkíthetnék gazdaságaikat. Ezzel ráadásul az európai bankrendszer is jól járna, hiszen profitálnának az állampapírjaik értéknövekedéséből.
Ez kihúzná a rendszer méregfogát, ami a 2010-es évek eleji adósságválság során megingatta a bankközi piacokat (hiszen nemcsak a gazdasági, de a pénzügyi válság réme is fenyegetett). A nagyobb pénzrendszeri ellenállóság válság esetén még inkább lehetővé tenné, hogy a hitelintézetek nagyobb mértékben támogassák a reálgazdaságot, ahelyett, hogy épp a legrosszabb pillanatokban jelennének meg gazdasági fékként.
Azonban ahhoz, hogy kihasználhassa ezt a szinte történelmi pillanatot, Európának gyorsan kell cselekednie.
A menedékvaluta szerepe nem bemondásra jön létre, gyakorlati megvalósításához több biztonságos eszközre van szüksége.
Ez magában foglalja mind a magas hitelminősítésű nemzeti vagy éppen közös euróövezeti kibocsátású államkötvényeket. A politikai buktató pont az utóbbiban van. Egyes kormányok számára – különösen az alacsonyabb államadóssággal bíró országokban – az euróövezeti kötvények erkölcsi kockázatot jelentenek: attól tartanak, hogy a közös adósságvállalás csak arra ösztönözné az adóssághalmozó nemzeteket, hogy tovább folytassák ezt a tendenciát. Bár ez jogos érv, a közös kötvények teljes elutasításával azonban összességében mégis többet veszítenének. Ez egy kihagyott ziccer lenne.
Megoldást jelenthetne a fenti problémára a kötvénykibocsátás feltételekhez kötése. Például nem a teljes adósságállományt növelnék, hanem kiváltanák a nemzeti adósság egy részét. Ahogy Helene Rey, a London Business School közgazdász professzora is rámutatott: nem szükséges magas költségvetési hiány ahhoz, hogy egy valuta tartalékvalutává váljon – elegendő, ha elérhető egy kellően nagy adósságállomány. Európában pedig már most is rendelkezésre áll egy ilyen állomány, amelyet közös kibocsátású kötvények válthatnának ki. Hosszabb távon pedig a 3 százalékos GDP-arányos hiánykorlát szigorúbb betartatása csökkentheti az erkölcsi kockázatokat.
Olyan aggályok is felmerültek, hogy a „fukar” országok számára a magas adósságú államokkal közös adósságkibocsátás növelné saját hitelfelvételi költségeiket. Ez azonban indokolatlanul pesszimista nézőpont. Az európai intézmények ugyanis már most is „AAA” minősítésű adósságot bocsátanak ki, ami jobb, mint a medián európai szuverén adósbesorolás („AA-“).
Ez visszavezet minket a finanszírozási költségekre gyakorolt általános hatáshoz. Összehasonlításképpen, az EU jelenleg 0,15-0,20 százalékpontos felárat fizet a 7–10 éves hitelekért a holland szuverén adósságkibocsátáshoz képest. A közös kötvények hazai és nemzetközi népszerűsége azonban könnyen a jelenlegi ár alá szoríthatja a jövőbeli közös finanszírozási költségeket, amelyet egy olyan viszonylag takarékos ország fizet, mint Hollandia. Mondani sem kell, hogy az EU déli országai még jobban járhatnának, ami közvetve a többi ország számára is előnyös lenne, mivel a belső piac gyorsabban növekedne.
Tehát gazdasági érvekkel igen könnyen alátámasztható, hogy miért is lenne célszerű az Európai Uniónak mihamarabb belefognia egy mindenki számára elfogadható keretrendszer kialakításba, amellyel intézményesítené a közös államadósság kibocsátását. Persze ennek csak akkor van értelme, ha az unió szeretne hasznot húzni az Egyesült Államok befektetői megítélésének érdemi romlásából.
Pénz
Fontos